Kisalföld logö

2018. 06. 23. szombat - Zoltán 12°C | 20°C Még több cikk.

Károlyi Sándor: Helyet a világban

Lapunk is elindította a Somogyi-könyvtár segítségével a maga Nagy Könyv-játékát: az izgalmasnak ígérkező szellemi kalandtúrában ismert Csongrád megyei közéleti személyiségek, tudósok, művészek, üzletemberek, sportolók és újságírók vallanak legkedvesebb könyvükről. Károlyi Sándor, az apátfalvi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke Erich Maria Remarque A Diadalív árnyékában című regényéről beszél.
„Háromszor is elolvastam Remarque-nak ezt az alkotását, így mondhatom, hogy ez az egyik legkedvesebb könyvem. Utoljára talán egy évtizede nyitottam ki, de a történet és a szereplők mégis mindmáig elevenen élnek a fejemben.

A könyv számomra mindenekelőtt a házasságról, a férfi-nő kapcsolat legmélyebb rétegeiről szól, és ebben az is benne foglaltatik, hogy hogyan lehet elveszíteni, vagy megtartani egy igazi asszonyt. A főhős párkapcsolata körül szövődik a cselekmény, és nyilvánvaló: a nők számára sokkal fontosabbak a biztos anyagi körülmények, mint a férfiak számára, akik könnyebben lemondanak igényeikről, ha a szükség úgy hozza.  A férfinak fontos feladata, hogy a megfelelő környezetet biztosítsa. Ha ez nincs így, szétzilálódik a hétköznapi hősök élete is.

A másik nagy tanulság volt: a regény főszereplője folyamatosan keresi a helyét a világban, nem statikus szereplője az életnek, a történetnek, ez nincs másképp az én életemben sem. A regényben megjelenő sorsok döbbenetes, élő példaként állnak mindannyiunk előtt."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

7-es erősségű földrengés a Fidzsi-szigetek és Tonga között

Erős, a Richter-skála szerint 7-es fokozatú földrengés rázta meg kedd hajnalban a Csendes-óceán déli… Tovább olvasom