Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 6°C | 13°C Még több cikk.

Karácsony előtt a tavalyinál nagyobb forgalom várható a kiskereskedelemben

Tavaly csak 11 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom decemberben egy átlagos hónaphoz képest, az idén azonban ennél nagyobb növekedés várható.


Míg 2004 és 2006 között decemberben 25 százalékkal nőtt meg a forgalom egy átlagos hónaphoz viszonyítva, addig 2007-ben ez a szám 20 százalék, 2008-ban 16 százalék, míg tavaly már csak 11 százalék volt - áll a közleményben.

A hipermarketek látogatottsága is megemelkedik decemberben. Míg egy-egy évközi hónapban a magyar háztartások tagjainak 50-60 százaléka látogat el valamilyen hipermarket áruházba, addig decemberben ez az arány a 70 százalékot közelíti. A hagyományos kisboltok esetében ilyen mértékű vevőkör bővülés nem figyelhető meg.

A karácsonyi (november-december) időszakban 2005-2007 között átlagosan 40 százalékkal magasabb forgalmat mértek a kereskedők a ruházati piacon, az egész évre jellemző kéthavi átlaghoz képest. Ezt követően - 2008 utolsó két hónapjában, amikor már érezhető volt a válság - már csak 30 százalék volt ez a többletforgalom. Tavaly, a korábban kezdett akcióknak köszönhetően, a november-decemberi forgalom már újra többletet hozott, azonban a szezonális ruhaforgalom 37 százaléka akcióban fogyott el.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bankszövetség: Az állami szerepvállalás elengedhetetlen a devizahitelek frontján

A hivatásos parlamenti lobbista szerint a devizahitelesek eladósodása "politikai banánhéj", amely az… Tovább olvasom