Kisalföld logö

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 2°C | 8°C Még több cikk.

Kapusok nélkül a soproniak

labdarúgás Gyirmót–FC Sopron 0–0

Győr, Integrál-DAC-pálya, 50 néző. V.: Péter G.


Gyirmót: Sánta (Boros) – Tóth A., Pék (Kun), Radics, Szabó Cs., Nagy L. (László Cs.), Polyák (Tóth P.), Horváth R. (Bieder), Nagy Z. (Németh L.), Varga G. (Weitner, Burányi), Oross (Tóth N.). Edző: Hannich Péter.
FC Sopron: Takács – Csikós (Rus), Sifter, Radu (Ibric), Munteanu (Dragomir), Horváth A., Cigan (Németh D.), Demjén (Csontos), Dancs (Ankamah), Magasföldi (Faragó), Sira (Korudzsiev). Edző: Csertői Aurél.
Kiegyenlített első félidőt produkáltak a csapatok, ám – egy kivételével – csak szabadrúgások után kerültek veszélybe a kapuk. Fordulás után már az élvonalbeli gárda játszott fölényben. A legnagyobb helyzet Horváth A. nevéhez fqződött, a soproniak válogatott játékosának lövése után Kunnak kellett a gólvonalról mentenie.
Csertői Aurél csapatából két kapus is hiányzott, ahogy azt az edző elmondta, a ghánai Amamoo azért nem utazott a többiekkel, mert vízumát intézte a jövő heti törökországi túrára. A korábban távozási szándékát bejelentő Rabóczki Balázs pedig belázasodott, így ezért volt kénytelen mellőzni a tréner.
Károlyi Sándor ősszel a gyirmótiak egyik erőssége volt, a középpályás ezúttal az oldalvonalról nézte a találkozót. Mégpedig azért, mert egy másik csapathoz, a szlovák Dunaszerdahely együtteséhez igazolt. A játékost az ETO-tól érkező Nagy Zoltánnal próbálják pótolni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vásárol szezon végi kiárusításokon?

Tovább olvasom