Kisalföld logö

2018. 07. 18. szerda - Frigyes 18°C | 26°C Még több cikk.

Kapitány és főtitkár a rotary klubban

A győri Rotary Club meghívására Győrbe látogatott Sinka László és Németh András. A szakemberek kötetlen formában, a fehér asztal mellett beszélgettek a kézilabdáról. Dániában nemzeti kinccsé nyilvánították a sportágat.

kézilabda

Neves vendégei voltak a napokban a győri Rotary Clubnak. Kalmár Ákos elnök meghívására ugyanis Győrbe látogatott Sinka László, a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára és Németh András, a női válogatott szövetségi kapitánya, aki egyben a Ferencváros szakvezetője is. Rajtuk kívül Vanyus Attila, az MKSZ alelnöke is megjelent a rendezvényen. A kötetlen beszélgetésen többek között a skandináv országokról, a támogatások mértékéről, a pszicholó-

giáról, a csapatépítésről, a játékvezetésről és az egyre gyorsabb játékról is szó esett.
Sinka László elmondta: igyekeznek minél több meghívásnak eleget tenni, hogy ezzel is népszerűsítsék a sportágat. A főtitkár egyébként meglepő példával is szolgált.
„ A kézilabdát nemzeti kinccsé nyilvánították Dániában. Kötelezték az állami televíziót arra, hogy vásárolja meg a mérkőzések közvetítési jogát. Az indítványt a parlament tagjai elsöprő többséggel szavazták meg. A találkozók pedig kiemelkedő, nyolcvanszázalékos nézettséget hoztak. A skandináv országokban egyébként hihetetlenül populáris a sport. Velük jó emberi kontaktusban vagyunk. Sajnos a magyar szurkolók közül kevesen engedhetik meg maguknak, hogy elutazzanak egy-egy nagyobb világeseményre. Legutóbb Svájcban például szinte mindent aranyáron mértek. A támogatásokkal összességében elégedett vagyok.”
Egy „örök” témáról, a játékvezetésről is beszélgettek a felek. Sinka László szerint a legfontosabb, hogy kiegyensúlyozott és következetes legyen a sípmesterek munkája. Hozzátéve, hogy nincs könnyű dolguk az egyre gyorsabb játék miatt.
Németh András egy kérdésre válaszolva arról beszélt, hogy szükség van-e pszichológusra egy csapatnál.
„ A válogatottnál és a klubomnál sincs ilyen ember, mert a játékosok nem érezték hasznát.Véleményem szerint ad hoc jelleggel nem működik a dolog. Az edzőnek ismernie kell a tanítványait, kicsit pszichológusnak is kell lennie. Sokat kell beszélgetni velük, kialakítva egy erős közösséget. Fontos: soha ne érezzék, hogy az edzőjük fél. A játékosaim többségével megtalálom a közös hangot, de azért akadnak kivételek. Van, akivel keményen kell beszélni, hiszen ez van rá jó hatással. Figyelem az edzőkollégáimat is, sőt, a bajnoki meccseken a kispad mögött ülve szintén hasznos információkat gyűjtök.”
A Rotary Club legközelebb „kihelyezett” ülést tart a jövő hét keddi Graboplast-ETO–Dunaferr Magyar Kupa negyeddöntő mérkőzésen.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A rómaiak nyomában

Győr. A rómaiak nyomában címmel nyílik kiállítás ma délután fél ötkor Győrött, a Xántus János Múzeum… Tovább olvasom