Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 8°C Még több cikk.

Kannabiszt termelt a konyhakertjében a 63 éves nő

A paradicsom és paprika mellett kannabiszt is termelt konyhakertjében, illetve süteményeket is készített a drog felhasználásával egy 63 éves valkói nő - közölte csütörtökön a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
A gyanúsított fóliasátrában 85 tő vadkendert találtak a nyomozók, illetve a házban 400, néhány napja learatott hajtásmaradványt, valamint a növények termesztéséhez szükséges tápoldatot és berendezéseket. Előkerültek azok a sütemények is, melyeket a nő a kannabisz felhasználásával sütött.

A tájékoztatás szerint, a rendőrség állampolgári bejelentést kapott arról, hogy egy valkói családi ház kertjében a tulajdonos kábítószert termeszt.

A gödöllői nyomozóknak az asszony azt mondta, hogy csak chili paprikát és paradicsomot termel a fóliasátorban, ám a rendőrök kábítószergyanús növényeket is találtak.

A helyszínre kiérkező igazságügyi botanikus szakértő elsődleges véleménye alapján a növények kábítószernek minősülnek.

A gödöllői rendőrkapitányság kábítószer birtoklás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a nő ellen.

Olvasóink írták

  • 16. Ovinkor 2013. október 14. 10:59
    „A kannabiszszármazékok 2011-ben 0 embert öltek meg Magyarországon. Pszichikai függést nem okoz, fiziológiai elváltozást szintén nem. Az alkohol viszont vezető halálok. Pálinkát szabadon lehet főzni, a kannabiszért viszont börtön jár. Erre varrjatok gombot!”
  • 15. WeiseÖdenburg 2013. október 11. 22:17
    „14. kiscic 2013.10.11. 18:46
    Nem ! műszálas " Otthonkában" ami manapság már "Retró" ! A muffin meg modern.
    A szomszédban a fiatalasszony pedig melegíti a "muffot" !”
  • 14. kiscic 2013. október 11. 18:46
    „vagyis dehogy konyharuhában... köténykében!!!”
  • 13. kiscic 2013. október 11. 18:37
    „Jaj, Manka... néha felkelhetnél jobb lábbal is. Hidd el, szebb a világ, ha mosolyogsz! :)
    Amúgy, nem, nem lehetne...
    Én vizuális típus vagyok: elképzeltem Nagyikámat, ahogy konyharuhában sütögeti a kannabiszos-banános muffint :D”
  • 12. Mankapunka 2013. október 11. 16:28
    „Mocskos nyugdíjas, ugye, neki mindent lehetne?”
  • 11. WeiseÖdenburg 2013. október 11. 16:20
    „10. oxana 2013.10.11. 12:11
    A próba cseresznye.”
  • 10. oxana 2013. október 11. 12:11
    „9. tmm

    Ma magának csinálja, holnap eladásra.”
  • 9. tmm 2013. október 11. 11:19
    „Hát ja azért drogot nem kellene termeszteni, de ha magánnak csinálta kit érdekel. Ez Magyarország. Állampolgári bejelentés. Ez az nyomjuk fel akinek nem tetszik a pofája és nem azt csinálja ami szeretünk jó.”
  • 8. WeiseÖdenburg 2013. október 11. 10:51
    „7. kiscic 2013.10.11. 09:41
    Nagy a konkurencia a zöldség piacon! A zeller is már gén kezeltnek tűnik.A néni meg a természetes alapanyagokat kedveli.
    Elgondolkodtató tény a szomszéd ilyen jól ismeri az anyagot? Tud valamit ő is.”
  • 7. kiscic 2013. október 11. 09:41
    „Hát most mit lehet tenni?! az legalább "beérett". lehet, hogy próbálkozott zellerrel is, de a fránya időjárás a fóliasátorban csak a kannabist képes felnevelni :D”
  • 6. tati 2013. október 11. 08:43
    „5!
    megérte alkalmazni,megírom,mert 10 éve volt,és mindenki kinyalhatja...:-)
    majd ha beteg lesz,és az orvosok is csak néznek,mint Ádám anyák napján,akkor a téglaport is kipróbálná megenni,hogy életben maradjon,már tudom...:-(”
  • 5. Jandex 2013. október 11. 08:11
    „http://naturahirek.hu/a-kendermagolaj-meggyogyitja-a-rakot-de-vajon-miert-nem-tudja-ezt-senki/?utm_source=feedburner&utm_medium=feed&utm_campaign=Feed%3A+http%2Fnaturahirekhu+%28NaturaHirek.hu%29
    Megéri elolvasni.”
  • 4. jani1961 2013. október 10. 19:30
    „Ellenben az állampolgári bejelentés elég nyomós ok a jardnak hogy közbelépjen:)
    Nyilván a kedves állampolgár irigy vagy kisfogyasztó,nem tud lépést tartani a multikkal:)
    Már megint a kistermelőket szívatják!! Alkalmazni kellene a pálinka kvótákat a vadkender termelőkre is.
    Aki szívni akarja az szívja jó mélyre! Aki meg meg volt eddig nélküle az ezután is meglesz.”
  • 3. Ovinkor 2013. október 10. 17:27
    „Nem érzem bűnnek, ha valaki otthon kannabiszt termel.

    Legalábbis kevésbé veszélyesnek, mint a pálinkafőzést.”
  • 2. rozsautcai 2013. október 10. 16:52
    „"1. soproni" Mint bárki más.”
  • 1. soproni 2013. október 10. 16:38
    „Úgy tűnik ő sem tudott megélni a nyugdíjából. :)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eredménytelen lett a BKK trolibusztendere

Formai hibák miatt eredménytelenül zárult a Fővárosi Önkormányzat megbízásából a Budapesti… Tovább olvasom