Kisalföld logö

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 7°C | 10°C Még több cikk.

Kamionbaleset az M5-ösön Kisteleknél - egy halott

Egy ember meghalt, többen megsérültek, amikor két kamiont és két gépkocsit ért baleset pénteken éjszaka az M5-ös autópályán Kisteleknél.

Bort szállított az a bolgár kamion, amely súlyos balesetet okozott az M5-ös autópályán Kisteleknél péntekről szombatra virradóra; a négy járművet érintő karambolban egy ember meghalt, hárman pedig megsérültek - tájékoztatta a rendőrség szombaton az MTI-t. Az eddigi adatok szerint a Budapest irányába tartó bolgár teherautó vezetője ismeretlen okból elvesztette uralmát a járműszerelvény felett, és a forgalmi sávokat elválasztó szalagkorlátot átszakítva a szemközti oldalra sodródott, majd felborult - mondta Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A kamion nekiütközött egy szemből érkező személygépkocsinak, melyet maga alá gyűrve a leállósávig tolt - tette hozzá az őrnagy. A karambolt látva egy Szeged felé tartó román teherautó sofőrje hirtelen kormánymozdulatot tett, s nekiütközött egy előtte haladó furgonnak, amelyet a szalagkorlátot átszakítva a túloldali pályatestre lökött - tudatta a szóvivő.

A baleset után a kamion által maga alá gyűrt személygépkocsi vezetőjét és utasát a tűzoltók vágták ki a roncsból. A sofőr súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, 43 éves utasa - egy szegedi nő - azonban nem élte túl a balesetet, a helyszínen életét vesztette. A bolgár teherautó vezetője könnyebben sérült, utasát súlyos sérülésekkel szállította el a mentő. A román kamion sofőrje, valamint a furgonban utazók nem sérültek meg. A helyszínelés és műszaki mentés idejére az M5-ös autópálya Balástya és Kistelek közötti szakaszát több órára lezárták.

Olvasóink írták

  • 2. Imcsi 2010. január 31. 14:03
    „"teherautó vezetője ismeretlen okból elvesztette uralmát a járműszerelvény felett"
    Gondolom elalvás lehetett, esetleg valami súlyos műszaki hiba!”
  • 1. Martin007 2010. január 30. 06:55
    „Nem igaz, márt megint egy ártatlan ember halet meg egy kamionos miatt, ráadásul megint bolgár vezette a kamiont.:@
    Részvétem a hozzátartozóknak!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gázrobbanás miatt ketten megsérültek, egy tanya leégett Fejér megyében

A Zichyújfalu közelében, egy barátpusztai tanyán pénteken este történt gázrobbanás két sérültje… Tovább olvasom