Kisalföld logö

2017. 01. 24. kedd - Timót -6°C | -3°C Még több cikk.

Kameratolvajokat fogtak a rendőrök a fővárosban

Elfogott a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) egy férfit és egy nőt, mert az elmúlt hónapokban több biztonsági kamerát is elloptak a fővárosban. A bíróság elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.
Júniusban az akkor még ismeretlen tettes a ferencvárosi Viola utcában lévő egyik vállalkozás külső biztonsági kameráját tulajdonította el. Az ügy kivizsgálása során a kerületi kapitányság nyomozói megállapították, hogy az elkövető a nyáron más kerületekben is több hasonló bűncselekményt követett el egy nő segítségével. A legtöbb helyszínen a kamerák az ellopás pillanatáig rögzítettek, így rengeteg fénykép készült a férfiról - írta a police.hu oldalon szombaton megjelent közleményében a BRFK kommunikációs osztálya.

A rendelkezésükre álló felvételek elemzése alapján hétfőn a IX. kerületi kapitányság nyomozói azonosítottak egy férfit, aki megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmények elkövetésével. A rendőrök még aznap elfogták a 30 éves férfit, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte, a házkutatás során pedig egy biztonsági kamerát is lefoglaltak. Kedden azután a férfi társát is elfogták, a nő szintén beismerte tettét - közölte a BRFK.

A gyanúsított előzetes letartóztatását az illetékes bíróság elrendelte.

Olvasóink írták

  • 3. állampógár 2012. augusztus 18. 18:25
    „Zizzent vagy.Ha tudod jó.Ha nem akkor gáz.PEACE nyilván.Mert szóval nem sebzek.Bajonettel ha kel.”
  • 2. Mankapunka 2012. augusztus 18. 17:21
    „Nekem a Knight Riderben tetszett,hogy lefényképezte,amit a kamera lát,és egy kis tartóval a képet odarakta,és láss csodát,utána vígan lehet járkálni. Egyszer ki kellene próbálni.”
  • 1. Karcsika 2012. augusztus 18. 16:28
    „http://www.youtube.com/watch?v=D0KxkSp15eE

    Na ki?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MSZP: kisebb és drágább új kenyeret kapunk a kormánytól

Az MSZP szerint kisebb és drágább kenyeret kap az ország augusztus 20-ára az "Európával hadban álló… Tovább olvasom