Kisalföld logö

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos 0°C | 9°C Még több cikk.

Kadlerékat a kígyók

és a cápák sem zavarják

Kadler Viktor és társai február 19-től március végéig a dél-afrikai Port Edwardban edzőtáboroznak. Az evezés mellett szárazföldi tréningek is szerepelnek a programban.

kajak-kenu

A magyarországi enyhe télből az afrikai melegbe csöppentek a nemzeti kajak-kenu válogatott azon tagjai, akik február közepétől edzőtáboroznak a távoli földrészen.
Kadler Viktor, a Győri VSE versenyzője:
„ A megérkezéskor harminc fok és ragyogó napsütés fogadott bennünket. Az edzőtábor ideje alatt négyágyas apartmanokban lakunk és saját magunkra főzünk mosunk, takarítunk. A csapat tizenhat tagú Séra Miklós edzővel és a masszőrrel együtt. Velünk tartottak többek között Vereckei Ákos és Horváth Gábor kétszeres olimpiai bajnokok és még számos világbajnok is.”
Az elmúlt évek egyik legjobb edzőtáborában már az első héten napi 30 km evezés és egy szárazföldi edzés volt az adag és ez egyre csak növekedett az elmúlt napokban. A szintén győri Salga István már gyakorolja a maratonra a párost Börcsök Balázzsal, Kadler Viktor pedig a régi-új párjával, Babella Balázzsal.
„ Szabadidőnkben fürödni szoktunk az Indiai-óceánban, bár legutóbb gyanús volt, hogy csak mi vagyunk a vízben. Mint később kiderült, a cápahálót elfújta a szél és ezért tilos volt a fürdés, de szerencsére mindenki megúszta ép bőrrel. Edzésre menet és jövet kígyókkal is szoktunk találkozni. Kezdetben gyanakodva figyeltük őket, mára azonban már megszoktuk a jelenlétüket. A rossz az egészben az, hogy a családom és a menyasszonyom nem lehet itt velem ezen a gyönyörq helyen, ám az edzőtábor hétszázezer forintos költségét nekem is csak szponzoraim segítségével sikerült finanszírozni.”
A válogatottkeret tagjai a hónap végéig maradnak Dél-Afrikában.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kétmilliós kár az autóban

Vasárnap a 84-es számú főúton közlekedési baleset történt. Egy 38 éves soproni lakos a… Tovább olvasom