Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Kábítószer-terjesztőket és fogyasztókat fogtak el rendőrök

Eljárást indított a rendőrség egy 52 éves férfi és egy 45 éves nő, valamint öt fiatal férfi ellen, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy kábítószergyanús anyagokat tartottak maguknál, vagy azokat megvételre kínálták Budapesten, a VIII. kerületben - közölte a rendőrség honlapján a BRFK.

A közlemény szerint a rendőrök szerda délután állampolgári bejelentésre megérkeztek a VIII. kerületi Práter utcában lévő egyik lakáshoz, ahol éppen két lakó kábítószergyanús anyagot adott el a hozzájuk érkezőnek.

A nyomozók eljárás alá vonták a lakástól távozókat és hét embert előállítottak, akik közül ötnél találtak kábítószergyanús tablettát vagy növényi törmeléket. Ezt követően fogták el és vették őrizetbe a nyomozók az eladókat, majd a lakásban házkutatást tartottak. Ennek során 50-60 gramm kábítószergyanús port, 200 gramm tablettát, illetve 200-300 gramm növényi törmeléket találtak és foglaltak le.

A férfi és a nő előzetes letartóztatásának indítványozására tett előterjesztés, valamint a további öt személy szabadlábon hagyása mellett, a gyanúsítottak ellen a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Szolgálata folytatja le.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

áz szivárog egy vasúti tartálykocsiból Őriszentpéter közelében

Propán-bután gáz szivárog egy vasúti tartálykocsiból Őriszentpéter közelében - erősítette meg az… Tovább olvasom