Kisalföld logö

2018. 08. 19. vasárnap - Huba 18°C | 31°C Még több cikk.

Júliustól változik a bérszabályozás

Olvasóink közül többen is kérték, számoljuk ki, hogy számukra mekkora minimálbér jár koruk alapján. A kötelező legkisebb munkabér összege azonban mindenkinél egyforma, viszont ezentúl meg kell különböztetni a minimálbér és a bérminimum fogalmát.
Az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT) született megállapodás szerint a kötelező legkisebb munkabér, azaz a minimálbér havi összege idén 57.000-ről 62.500 forintra nőtt. Sőt, már arról is tavaly döntést hozott a tanács, hogy 2007. január 1-jétől 65.500 forintra, 2008. január 1-jétől pedig 69.000 forintra emelkedik. Jó hír, hogy a 2006-ra meghatározott minimálbér járulékokkal csökkentett összege meghaladja a legutóbbi, a KSH által közzétett, egyszemélyes háztartásra számolt létminimum mértékét.
A legalább középfokú képesítéssel betölthető munkakörökben – új jogintézményként – bevezetésre kerül a garantált bérminimum, ami a gyakorlati időtől függően idén a minimálbér 105 vagy 110 százaléka. Ennek megfelelően július 1-jétől a szakképzettséget igénylő munkakört betöltők garantált bérminimuma két évnél kevesebb gyakorlati idő esetén 65.700, két évnél hosszabb gyakorlati idő esetén 68.800 forint. 2007. január 1-jétől két évnél kevesebb gyakorlati idő esetén 72.100, két évnél hosszabb gyakorlati idő esetén 75.400 forint. 2008-tól 82.800 és 86.300 forint, mert akkor már a minimálbér 120 és 125 százalékát veszi alapul a törvény.
Az MSZOSZ (Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége) megyei képviselet-vezetőjének tájékoztatásából az is kiderült: azért kell megkülönböztetni minimálbér és a garantált bérminimum fogalmát, mert a kötelező legkisebb munkabérhez adó- és tb-rendelkezések is kötődnek, amelyeknél továbbra is a minimálbér mértékét kell figyelembe venni. Németh Kálmán arra is felhívta a figyelmet, hogy a munkáltatói érdekképviselet és szakszervezet, ágazati szintű kollektív szerződésben eltérhet a garantált bérminimumtól, de az akkor sem lehet a minimálbérnél kevesebb. Új szabály az is, hogy a munkáltatónak a munkaszerződés megkötésekor a munkakör ellátásához szükséges iskolai végzettségről is tájékoztatnia kell a munkavállalót.
„ A garantált bérminimumhoz nem elég a szakképesítés, akkor kaphatja meg a munkavállaló, ha olyan beosztásban dolgozik, amelyben arra a végzettségre szükség is van, megléte előírás.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mozihalál még nem fenyeget

Évek óta egyre kevesebben járnak moziba hazánkban – akárcsak a világon mindenhol. A… Tovább olvasom