Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

Józsefvárosi választás - feljelentést tett az MSZP

Feljelentést tett a választás rendjének megsértése miatt, az elmúlt napokban tapasztalt visszaélések miatt Molnár György, az MSZP VIII. kerületi szervezetének elnöke - közölte az MSZP józsefvárosi szervezete pénteken az MTI-vel.
 
Választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt nyomozást rendelt el a rendőrség csütörtökön a józsefvárosi polgármester-választással összefüggésben - mondta el a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője még csütörtökön az MTI-nek.

Tafferner Éva emlékeztetett rá: a nyomozást azt követően rendelték el, hogy egy nő szerdán a VIII. kerületi rendőrkapitányságon feljelentést tett. A nő elmondása szerint aznap ebédidőben a Diószegi Sámuel utcai nappali melegedőnél egy férfi és egy nő azt mondta az ebédre várakozóknak, hogy pénzt adnak, ha lefénymásolhatják a személyi igazolványukat és lakcímkártyájukat.

A nő elmondása szerint azt is közölték velük, hogy a vasárnapi választáshoz "kire kellene szavazni".

Tafferner Éva beszámolt róla, hogy a nyomozást a BRFK vagyonvédelmi osztálya folytatja le, kihallgatják a feljelentőt és a szemtanúkat is.
Mint mondta, csütörtök délután az egyik polgármester-jelölt is feljelentést tett ugyanebben az ügyben a VIII. kerületi kapitányságon. Az ő feljelentését csatolják a már elrendelt nyomozás irataihoz.

A Fidesz szerint szavazatvásárlás történt a vasárnapi józsefvárosi polgármester-választás kampányában. Kocsis Máté, a párt polgármesterjelöltje, jelenleg VIII. kerületi fideszes alpolgármester csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján bemutatta a Hír TV szerdai felvételét, amely szerint választási csalás gyanújával tett feljelentést egy józsefvárosi hajléktalan a Budapesti Rendőr-főkapitányságon. A feljelentő azt állítja, két férfi és egy nő az MSZP nevében ezer-ezer forintot kínált az ebédért sorban álló hajléktalanoknak, ha megengedik lefénymásolni a személyi igazolványukat.

Komássy Ákos, az MSZP józsefvárosi polgármester-jelöltje budapesti sajtótájékoztatóján, pénteken azt mondta: "Hiszünk a magyar igazságszolgáltatásban és a magyar jogállamban, éppen ezért, ha bármilyen visszaélés történt, akkor mindannyiunk érdeke, hogy a rendőrség ezt kinyomozza".

A VIII. kerületben vasárnap tartanak időközi polgármester-választást, mert Csécsei Béla, Józsefváros független, korábban SZDSZ-es polgármestere szeptember 2-án lemondott posztjáról megromlott egészségi állapotára hivatkozva.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Oszkó Péter: Magyarország `mintaország´ lesz

A pénzügyminiszter szerint Magyarország "mintaország" lesz az eladósodottság csökkentése… Tovább olvasom