Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Jövőre nőhet a pedagógusok bére

Legkorábban a 2011/12-es tanévben lesz mód a pedagógusok fizetésének emelésére - közölte Gloviczki Zoltán, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkára a Magyar Hírlappal.

A napilap hétfői számában megjelent cikk felidézi, hogy korábban Hoffmann Rózsa államtitkár első körben "gesztusértékű", majd látványosabb béremelésről beszélt.

Gloviczki Zoltán a Magyar Hírlapnak elmondta azt is, hogy a tanári pálya vonzóbbá tételén és az új közoktatási törvény létrehozásán dolgoznak. "Elképzeléseink szerint a tanárképzést kivennénk a bolognai rendszerből, hiszen a szakma teljes mértékben egyetért abban, hogy ezen a területen nem tett jót a többciklusú oktatás. Kiemelt ösztöndíjak bevezetésével szeretnénk vonzóbbá tenni a szakmát, végső soron pedig elitképzéssé kívánjuk tenni" - közölte.

Olvasóink írták

47 hozzászólás
  • 47. quaestor 2010. augusztus 25. 19:52
    „46. hozzászólás Csetneky 2010.08.25. 12:49
    részegenisjózan biztos érti. Kicsit arrogáns a stílusa, de alapjaiban igazat mond. Tutira mindenkinek 7 nap van 1 hétben és 1 nap 24 órából áll. Ez nem is lehet vitás.

    45. hozzászólás prettywoman 2010.08.25. 12:38
    Örülök, hogy kezd közelíteni egymáshoz az álláspontunk :)
    Ami meg a tanulók által a tanárokat ért atrocitásokat illeti, az mélységesen elítélendő is véleményem szerint vastagon szankcionálni kell(ene). Csak hát ugye minden a gyermekek jogaitól hangos. Egyik ismerősöm 16 éves gyermeke -egy vita alkalmával- közölte az anyjával, hogy "gyere üss meg, aztán megyek a gyámhivatalba feljelentelek!" Erre az anyja egy jókora pofont lekevert neki, és közölte a leányzóval, hogy na, most már mehetsz. Persze nem ment.
    Na de egy tanár??? Neki hol van joga és lehetősége megvédeni saját magát? Akár fizikai, akár erkölcsi sérelem esetén? Én nem tudom milyen világot élünk, de tényleg elkelne most más egyes szakiskolákban, középiskolákban, stb. a tanároknak veszélyességi pótlék. Tudom furán hangzik, de ez van.
    Nekem is vannak gyermekeim, de visszakézből akkora maflást kapnának, ha bármelyik tanárral szemben tiszteletlenül viselkednének, hogy a fal adná nekik vissza a másikat. És teszek nagy ívben a gyámügyesekre.”
  • 46. Csetneky 2010. augusztus 25. 12:49
    „39. részegenisjózan

    Na, így már értem, ezek szerint a szövegértéssel van a baj. Azért próbálok segíteni, hátha nem vagy reménytelen. A 7. hozzászólásban egy jeles pedagógus azt írta, hogy ő a hét minden órájában - összesen tehát 168 órában - pedagógus. Mivel feltételezem, hogy aludni azért közben ő is szokott, neki írtam kissé irónikusan, hogy az alvásban töltött "pedagógusságért" az én adómból ne várjon fizetést. Ha ezek után érted, akkor jó, ha nem akkor meg úgyis mindegy.”
  • 45. prettywoman 2010. augusztus 25. 12:38
    „Nagyjából egyetértünk.
    Viszont az, hogy ki tanul többet a hivatásáért, sajnos még távolról sem garancia arra, hogy azt kiválóan, de legalább elfogadható szinten műveli. Szerintem emberi, morális, egyéb feltételeknek is teljesülniük kellene. De ezeket tényleg szinte lehetetlen kiszűrni egy felvételi elbeszélgetésen. Sőt, még később sem lehet. Egy tanárt vagy orvost sem fognak kirúgni azért, mert jellemtelen, korrupt, bunkó, alattomos, utálja a betegeit/tanítványokat, bunkó a stílusa, stb.
    Ahhoz olyan szélsőségre van szükség, mint pl. nyilvánvaló alkoholizmus (bár néha még ez sem elég), fizikai agresszió, stb.
    Én mindenesetre egyáltalán nem irigylem ma már a pedagógusokat. Hihetetlen, mi mindent kell nekik elviselni, ha nem akarnak más pályára váltani. Mindenki szidja az oktatás liberalizációt, pedig titkon - vagy inkább tudat alatt - mégis mindenki egyetért vele, sőt még nagyon liberalizációt szeretne. Mindenki csak addig követeli azt a fene nagy szigorúságot, míg ő - vagy családtagja - konkrétan nem érintett. Ma már azért is berohannak a szülők, ha a tanár felvonja a szemöldökét. Meg egyik éven hírműsorokban bemutatták, hogy miket mondanak a tanárnőnek a gyerekek (lekurvázzák, stb). még a tamponjukat is hozzávagdalták. És nem lehet másik iskolába irányítani a gyereket, mert nekik ugye jogaik vannak. Engem már biztosan kirúgtak volna az állásomból, mert ha velem ezt csinálta volna egy gyerek, a falhoz kenem, az biztos. És nem érdekelnek a jogai. A többi gyereknek is meglennének a jogai, amivel a kutya se törődik. Nevezetesen az, hogy tanulni, okosodni, fejlődni járnak az iskolába, csak néhány deviáns miatt ez nem működik sajna. És még csak ki sem küldheted az óráról.
    Én a pozitív diszkriminációval pl. abban nem értek egyet, mikor a munkaügyi központ csak azoknak biztosított ingyenes továbbképzéseket, meg támogatást, akik egy éven belül a közalkalmazotti szférából lettek munkanélküliek. Ha nem ott szűnt meg a munkaviszonyod, akkor nincs támogatás. Mondjuk ez eléggé igazságtalan szerintem.”
  • 44. quaestor 2010. augusztus 24. 20:14
    „40. hozzászólás prettywoman 2010.08.24. 12:09

    "Egy bizonyos összehasonlításnál nagyon kilóg a lóláb. Valaki írja, hogy ne hasonlítsuk össze a tanárokat a bírókkal, mert ők sokkal-sokkal többet tanultak (mondjuk, egyetemet végzett tanár esetében ez sem biztos, de rendben, vegyük ezt alapnak) a pedagógusoknál. És ezért nem jár nekik több pénz. Ilyen alapon akkor sántít a három műszakos segédmunkásokéval is az összehasonlítás. Mivel ők meg sokkal kevesebbet tanultak a tanároknál, tehát akkor ott is az arányokat kéne figyelembe venni. Szerintem meg az a legrosszabb, ha ilyen összehasonlításokat teszünk."

    Én írtam azt, amire nagy vonalakban emlékeztél, de még célzás sem történt részemről arra vonatkozólag, amit te írtál, miszerint a pedagógusoknak nem jár több pénz. Hasonlítási alapnak ugyanakkor te hoztad fel példának okán a bírákat.
    Azzal nem igazán kellene vitába szállni, hogy ki tanul többet. Egy joghallgató, vagy egy leendő tanító, vagy egy medika/medikus.
    Tény, hogy minden szakmának megvan a szépsége és a nehézsége is. Tény továbbá az is, hogy a többség abszolute nincs megfizetve, a munkája és a végzettsége nincs egyenes arányban a jövedelmekkel.”
  • 43. quaestor 2010. augusztus 24. 19:57
    „37. hozzászólás janika 2010.08.24. 09:11

    Miről beszélsz janika??? Hogyan jön a pedagógusok béremeléséhez a nyugdíjak kérdése????
    Akkora sületlenségeket tudsz írni, hogy az nem igaz.
    Egyébiránt senki nem áll semelyik törvény felett, így a bírák sem. Ők jogalkalmazók, ha nem tudnád.”
  • 42. janika 2010. augusztus 24. 17:59
    „"´Meg így megértik azok is, akik csak 6 osztályt végeztek, ám hihetetlen kritikai érzékkel tudják bírálni a sokkal kvalifikáltabb ember szakmai munkáját." Nincs tévedhetetlen ember bármennyire is "kvalifikált"! A tényeken nem változtat az, ha valaki meg meri írni a valóságot! Legfejtebb a "kvalifikált" emberek sunyi mód kitérnek a lényeg elől és Gyurcsány mód összehordanak hetet- havat a téma szőnyeg alá söprésére.”
  • 41. prettywoman 2010. augusztus 24. 12:12
    „Ja, meg a négyórás munka bevezetése itt is, meg az óraadás, ami ugye nem minősül munkaviszonynak, stb. kiszúrás jellegű dolgok. Majd egy idő után a kutya sem fog tanítani, ha ezek végképp elterjednek. Valami más megoldás kéne. A legjobb persze az lenne, ha mindenkinek szabad lenne a nyári szünet. Akinek meg nem, később kapná meg ugyanennyi időre a szabiját. Bár nálunk szerintem még ekkor sem lenne béke.”
  • 40. prettywoman 2010. augusztus 24. 12:09
    „reszegenisjozan!
    Nagyon jók a hozzászólásaid, igazán fején találtad a szöget.
    Kicsit elvonatkoztatva a témától, én is azt gondolom, hogy Magyarországon azért nem lesz soha előrelépés, megbékélés, mert mi egymás ellenségei vagyunk. Itt mindenki mindenkit utál, mindenki mindenkire irigy. Soha nem fogunk össze. Ha nekem rossz, dögöljön meg a szomszéd tehene is, mert attól ugye nekem aztán sokkal jobb lesz. Én most jelenleg egy fillér bevétellel sem rendelkezem. Mégis úgy érzem, hála istennek nem én vagyok itt a legszegényebb. Azt nem szeretném soha megérni, hogy arra a szintre süllyedjek, mikor más másoktól irigylem a (főleg jogos) jussukat. Amiért megdolgoztak. Azt gondolom, akkor leszek igazán szegény és azon még a lottó ötös sem segít, mármint a lelki nyomorúságon. Mikor valakinek az a megnyugvás, hogy a másiknak se legyen jobb. Igazad van, a béremelést még meg sem kapták (szerintem nem is fogják), de már előre irigylik tőlük. Hát igen, ez Magyarország. Egyébként meg ha emelni is fogják, az sem jelent majd költségtöbbletet, ugyanis évről évre bocsátanak el egy csomó pedagógust, így egyre kevesebbe fognak kerülni összesen.
    Viszont egyet kell értenem valahol Csetneky (34.) második bekezdésével is.
    Egy bizonyos összehasonlításnál nagyon kilóg a lóláb. Valaki írja, hogy ne hasonlítsuk össze a tanárokat a bírókkal, mert ők sokkal-sokkal többet tanultak (mondjuk, egyetemet végzett tanár esetében ez sem biztos, de rendben, vegyük ezt alapnak) a pedagógusoknál. És ezért nem jár nekik több pénz. Ilyen alapon akkor sántít a három műszakos segédmunkásokéval is az összehasonlítás. Mivel ők meg sokkal kevesebbet tanultak a tanároknál, tehát akkor ott is az arányokat kéne figyelembe venni. Szerintem meg az a legrosszabb, ha ilyen összehasonlításokat teszünk.
    Az a legnagyobb baj talán, hogy nem lehet igazán egzaktul mérni a pedagógus munkáját. Igen, a rossz tanárnál még a 90 ezer is sok pénz, a jónál meg nevetséges. De hogyan lehetne objektíven mérni? Nehéz ügy. Versenyeken való részvétellel, vagy az alapján, hogy hány gyereket vettek fel a keze alól gimnáziumba? Nem szerencsés. Ugyanis nagyon sok múlik a "gyermekanyagon". Tudom, otromba szó, nem is szívesen használom, de ide most talán ez illik. Meg így megértik azok is, akik csak 6 osztályt végeztek, ám hihetetlen kritikai érzékkel tudják bírálni a sokkal kvalifikáltabb ember szakmai munkáját.
    A nyári szünet valóban szúrja az emberek szemét. Talán valamelyest joggal. De mit lehetne itt kitalálni? Semmiképp sem azt, amit már elkezdtek bevezetni és nagyon sok helyen művelik is, hiszen aki kiszolgáltatott, az sajnos belemegy. Nevezetesen arra gondolok, hogy ha valakinek nincs határozatlan idejű szerződése (kinevezése), csak határozott, ott nyárra almás a munkviszony.”
  • 39. reszegenisjozan 2010. augusztus 24. 10:52
    „38. Csetneky 2010.08.24. 10:23
    Szerencsére nem vagyok pedagógus. Nem tudnák elviselni szigorúságomat a mai neveletlen, buta kölykök.

    Azért neked írtam a korábbi hozzászólásomat, mert te süketeltél az "én adómból ne várj fizetést" szöveggel.
    Mert nyílván te is inkább 3 műszakos coolzsu félékre bíznád inkább a gyerekedet.

    Magyarországon az a baj, hogy az emberek a még be sem kövtetkezett fizetésemelés kapcsán is rohadt irigyek!!!!!!!!!

    Összetartozás, egymásért harcolás (és nem egymás ellen) marhára nincs Magyarországon.
    A szolidaritás az ami értelmezhetetlen Magyarországon, mert nincs is olyan. Csak és kizárólag irigy, buta, de annál nagyobb pofájú, egymás iránt csak gyűlöletet érző emberek vannak. A tiszteletet érdemlő kivétel már csak statisztikailag van jelen.”
  • 38. Csetneky 2010. augusztus 24. 10:23
    „35. részegenisjózan

    Azt értem, mit akarsz kihozni, de azt viszont egyáltalán nem, miért nekem írtad. Bár az is lehet, hogy a számokkal állsz hadilábon, vagy a szövegértéssel. Végülis mindegy, pedagógusnak ezek szerint megfelelsz. De ne szomorkodj barátom, van fény az alagút végén, ha te nem is látod! Na jobbulást, aludd ki magad!”
  • 37. janika 2010. augusztus 24. 09:11
    „26. hozzászólás quaestor 2010.08.23. 19:10

    "Azért a bírókat ne vegyük már egy kalap alá a pedagógusokkal"! - Hát ne is! Ugyan is a bírók a nyugdíjasaiknak ki tudták harcolni annak idején a 50% -os nyugdíj emelést! A pedagógusok némelyike még azt6 sem tudja, hogy ki az al és ki a felperes egy tárgyaláson, ha békérdésről van szó!
    Merz ugyebár a bírónak van annyi esze, hogy Ő felette áll a törvénynek, hisz Ő kezeli és felelősségre senki sem vonhatja a selejt és felületes munkájáért! Természetesen legyen az banán, vagy akár narancsköztársaság ahol él és élvezi a posztja előnyeit”
  • 36. Anyácska 2010. augusztus 24. 06:57
    „Az ápolók és a gondozónők bére mikor fog végre nőni??
    /Mégiscsak ők szedik ki a szaros pelenkákat a betegek alól,vagy épp sokszor a saját súlyuk többszörösét is kénytelenek sok esetben egyedül emelni,forgatni,vagy gyomor forgató sebeket ellátni.../HANGSÚLYOZOM NEM PANASZKÉNT MONDTAM A ZÁRÓJELBEN LEVŐ DOLGOKAT...
    DE sokszor a táppénzre szorulóknak SOKKAL TÖBBE KERÜL A BETEGÁLLOMÁNY,mint a szaros 75.000ft ami nem igazán elég négy tagú család fenntartására+hitelek törlesztésére ami szerintem már minden családnak van!Erre is gondolhatnának az okosok ott fönn a cirkuszban és VÉGRE NEM SAJÁT MAGUKRA HOGY MENNYIT ÉS HOGYAN SIKKASSZANAK!!”
  • 35. reszegenisjozan 2010. augusztus 24. 00:13
    „34. hozzászólás Csetneky 2010.08.23. 23:57

    Ha gondolkodni is tudnál azzal, ami a fejedben van, akkor mindannyiunknak jobb lenne.

    Ha jobban megbecsülnék a pedagógusokat, beleértve ebbe az anyagiakat is, akkor sokkal magasabb lenne a felvételi ponthatár. Hogy miért??? Naaa, leesett már??????
    Ha magasabb a ponthatár, akkor aránylag sokkal jobb "minőségű" ember kerülne ki a "piacra" pedagógusként. És így neked is sokkal jobb lenne, mert a magasabb életszínvonalhoz a hozzáadott érték mennyiségén, minőségén, milyenségén és nem pedig a 3 műszakos coolzsu féléken keresztül vezet az út.

    Hogy te is értsd: ha többet keres egy tanár, akkor az értelmesebb gyerek is tanár szeretne lenni, mert anyagilag is megéri. Ha értelmesebb gyerekből lesz tanár, akkor ő valszeg tanárként is értelmesebb, mint a sok hülye, akiből tanár lett. Ha értelmesebb a tanár, akkor több értelmes gyerek kerül ki a keze közül.”
  • 34. Csetneky 2010. augusztus 23. 23:57
    „7. csd

    Annak rendkívüli módon örülök, hogy még alvás közben is "tanár" vagy, de azért légyszi nem várj már fizetést az adónkból! Ugyanis egy hét pontosan 168 óra, de gondolom, ez neked is megy. Ha mégsem, akkor én kérek bocsánatot!

    Egyébként a jó tanárok fizetése valóban kevés, a rosszaké és egyben alkalmatlanoké pedig így is sok. A fő probléma az, hogy az igazgatók nem az alkalmasság, hanem a szimpátia és "egyéb szempontok" alapján válogatják a kollégáikat, többek között ezért is tartunk itt.”
  • 33. miracle 2010. augusztus 23. 22:50
    „RickCartman
    Pedig jobb lenne, ha te is keresgélnél, mert én a törvényt vágtam be - gyengébbek kedvéért:
    "A bölcsődékben, a csecsemőotthonokban, az óvodákban, továbbá az alsó-, közép- és felsőfokú oktatás keretében, valamint az egészségügyi ágazatban az oktató-nevelő munkát végző közalkalmazottakat évi huszonöt munkanap pótszabadság illeti meg, amelyből legfeljebb tizenöt munkanapot a munkáltató oktató, nevelő, illetőleg az oktatással, neveléssel összefüggő munkára igénybe vehet. Az oktatással és neveléssel kapcsolatos munkák körét a miniszter állapítja meg. (Kjt. 57. §)"
    tehát legalább +10 nap, vagyis lódítasz rendesen.
    Munkaköri leírással, meg nem definiálgatunk szabadságmennyiségeket, de főleg nem írjuk felül a hatályos törvényeket.
    Ezek után persze az is felmerül, hogy mennyire hihetünk a többi meglátásodnak.”
  • 32. reszegenisjozan 2010. augusztus 23. 22:24
    „30. hozzászólás Komissar 2010.08.23. 22:00

    Te, nagyon okos, ki <moderálva> mondta, írta, hogy a tanároknak kevés a fizetésük és ezért sírnak???????????????????????????????????????????????????????????????
    Én mondom, hogy a pedagógusok Magyaro-on alul vannak fizetve, nagyon nagyon sok szakmával egyetemben.

    Természetesen a "szalag" munkát végzők is alul vannak fizetve, de nem hasonlítanám össze egyik szakmát sem a másikkal.
    A gyerekemet meg végképp nem bíznám egy primitív coolzsu féle 3 műszakos tudatlanra.”
  • 31. reszegenisjozan 2010. augusztus 23. 22:20
    „20. hozzászólás coolzsu 2010.08.23. 13:56

    "hát spec az én gyerekeim osztályfőnökei ennyit keresnek! lehet, hogy jó iskolában dolgoznak???"

    Kereseti szempontból nincs jó meg rossz iskola. Buta agyaddal nehéz felfognod, de azért leírom: bértábla szerint kapják a fizetést a pedagógusok.

    "én meg három műszakban alig br 90e-t... úgyhogy ne várjon senki sajnálatot! "

    Tényleg primitív vagy, nem is tudlak sajnálni :))))))
    Tipikus magyar mentalitás: "Dögöljön meg a szomszéd tehene is!!!"
    Ha te buta voltál és nem tanultál, akkor azt szeretnéd, hogy mindenki olyan keveset keressen, mint egy olyan egyszerű, agyatlan némber, mint te.

    "és amíg a két gyerekem tanévkezdése belekerül egy laza százasba, úgy hogy a minimális és legolcsóbb dolgokat veszem meg (csak a tankönyv 52 e ft volt!!), addig nem is fogom sajnálni azt, aki erre a pályára megy"

    Továbbra is megvillan a béka segge alatt lévő IQ-d
    Nincs ok-okozati összefüggés a mondandódban, ha egyáltalán érted miről beszélek...

    Visszatérve a br 90e-re: ilyen buta némbernek még sok is ez a fizettség.
    Van egy rossz hírem: sajna a gyerekeid is ilyen hülyék lesznek, mnt te. Hacsak nem ellenpéldának tekintenek téged.”
  • 30. Komissar 2010. augusztus 23. 22:00
    „29. hozzászólás RickCartman 2010.08.23. 20:50

    " üres dumának itt senki nem dől be "
    Ezért nem lehet zagyvaságokat írni.
    Ha egy tanárnak naponta 4 tanóránál több van, az már túlterhelt. De annak is max. 7 tanórája lehet 1 tanítási napon.
    Egy tanóra 45 perc. Tehát, ha 7-szer tart órát, az 315 perc.
    Egy szalagon robotoló munkás munkaideje 480 perc. Ebből 30 perce jut reggelire, wc-re, egyébre. És ő sem hibázhat, mint ahogy a tanárnak is el kell viselni mások "hülyegyerekeit".
    Ha egy tanár kevesteli a közszférában kötelezően előírt bértábla szerinti járandóságát, igenis váltania kell. El kell menni folyamatos műszakba "hugyért-fosért", nincs tavaszi, nyári, őszi, téli szünet.
    Úgyis hiány van az ápolói szakon is. Hordozhatná minimálbérért az ágytálat, pelenkát, éjjelente lemosdathatná a magatehetelen beteget. És ott is vannak "hülyegyerekek".
    Nem kötelező a tanári pályán megöregedni.”
  • 29. RickCartman 2010. augusztus 23. 20:50
    „20. hozzászólás coolzsu 2010.08.23. 13:56

    "hát spec az én gyerekeim osztályfőnökei ennyit keresnek!" Hiteltelen az informátorod, nem mond igazat.Tudod, én meg azt hallottam, hogy te 1 millió családi pótlékot kapsz.Ennyit az "igazságról".Nézz jobban utána!Amúgy ha gondjaid vannak, járj utána annak is, hogy munkáltatótól kaphatsz iskolakezdési támogatást, az önkormányzattól szintén, az iskolában is jár az ingyen tankönyv, ha rászoruló vagy, és az iskolában kell lennie diákszociális alapnak, abból is lehet igényelni.De amúgy is :nem kell megvenni a könyveket, minden iskolában a tanévre a teljes könyvcsomagot kikölcsönözheted, természetesen vigyázni kell rá, mint általában a könyvtári könyvekre.Egyébként visszatérve: kapsz családi pótlékot, amit pedig illik a gyerekekre költeni.Persze, hogy sokba kerül, ha mp4 lejátszót, és tapizós mobilt veszel nekik, de az nem szériafelszerelés az iskolakezdéshez.
    24. hozzászólás miracle 2010.08.23. 17:36
    linkek keresgélés helyett nézz inkább utána, mi áll a munkaköri leírásban, és próbáld ki magad is, te hamukázol, okoska, üres dumának itt senki nem dől be”
  • 28. Nooormális? 2010. augusztus 23. 20:42
    „Az én feleségem 25 éve tanít egy helyen, a nettó fizetése 120000 Ft. Ez tény. A 25 év alatt többször lett volna lehetősége váltani, (sokkal több pénzért) de nem tette, mert szeret tanítani, és szereti a gyerekeket.
    Senkit nem akarok semmiről meggyőzni, de az is tény, hogy gyakran javít este 11-kor dolgozatokat, óravázlatot ír, vagy éppen dolgozatot állít össze. Táboroztat, kirándulni viszi a gyerekeket, korrepetál, stb... Nem gond, ő vállalta.
    A gond az, hogy miután majdnem öt év GYES-ről (két gyerek) visszament tanítani, döbbenten tapasztalta, hogy ez alatt a néhány év alatt mennyit változtak a gyerekek. A többség neveletlen, agresszív, durva és tiszteletlen.
    coolzsu!
    A badarságaidat inkább nem kommentálnám...”
47 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meggyilkoltak egy 66 éves nőt Petőfiszálláson

Megöltek egy 66 éves nőt a Bács-Kiskun megyei Petőfiszállás egyik tanyáján - közölte a rendőrség… Tovább olvasom