Kisalföld logö

2017. 04. 28. péntek - Valéria 7°C | 10°C Még több cikk.

Jövőre megváltozik a képzési rendszer

Az egyetemek nemzetközi átjárhatósága, a képzési programok közötti szabadabb mozgás csak néhány az előnyök közül, de talán nem minden hallgatót érint. Amit viszont mindenki „a bőrén" tapasztal meg, az a korábbi duális rendszerű, főiskolát és egyetemeket párhuzamosan működtető felsőoktatás átalakulása többciklusú rendszerré.

A három, egymásra épülő képzési ciklusból álló rendszer kevesebb bemenetet, de a képzésen belül több átmeneti lehetőséget teremt, ezzel több időt hagyva a hallgatóknak  saját képességeik felismerésére. Az első képzési szint az alapképzés, mely 6–8 féléves. Ez a felsőoktatás főbejárata. Az alapfokozatot nyújtó első ciklus a munkaerőpiacon hasznosítható szakmai ismereteket ad a végzés utáni elhelyezkedéshez, egyúttal megfelelő elméleti alapozást is nyújt a tanulmányok mesterképzésben történő azonnali vagy későbbi, néhány éves munkavégzést követő folytatásához, a mester fokozat megszerzéséhez. A mesterképzés 2–4 féléves (kivéve a tanárképzést, amely 5 féléves), s ennek szintén két kimenete van: a munkaerőpiac, illetve a doktori képzés, amely a tudományos fokozat megszerzésére készít fel, és e képzési piramis csúcsát jelenti.

Nem vész el, csak átalakul

Néhány képzés esetében már 2004-ben, illetve 2005-ben megtörtént az átállás az új képzési rendre – a gyakorlati tapasztalatokról a www.felvi.hu-n lehet bővebben olvasni  –, de a legtöbb esetben 2006-tól, felmenő rendszerben vezetik be. Első lépésként alapszakok indulnak el, de a mesterképzés szakstruktúrája egyébként sem fogja leképezni az alapképzést, hiszen a specializálódás miatt itt jóval több szak lesz: a tájékoztatók már több mint 200 mesterszakról írnak, amelyek akkreditálása is folyamatban van.

Ha attól tartana valaki, hogy a korábbi években „kinézett" szakma eltűnne az új kínálatból, nem kell aggódnia: minden olyan szakképzettség megszerezhető az új képzési rendszerben, amit a régiben is meg lehetett szerezni, legfeljebb a hozzá elvezető utak módosultak. Vagyis semmi nem veszett el, csak (majdnem) minden átalakul. Ez az átalakulás azonban nem az egykori ötéves egyetemi szakok kettévágását vagy négyéves főiskolai szakok háromévesre tömörítését jelenti, hanem a munkaerő-piaci igényeknek megfelelően új alapszakok létrehozását. Az alapképzés egyszakos, az alapfokozat megszerzésével egy szakképzettség szerezhető. A tehetséges hallgatóknak azonban továbbra is lehetőségük van párhuzamos tanulmányok folytatására, a szakok virtuális párosítására.

Hogyan lehetek tanár?

Tanári szakképzettség az új rendszerben úgy szerezhető, hogy a diák felvételt nyer a képzési terület szerinti alapszakra, ahol szakterületi alapozásra kerül sor. A hallgató az első képzési ciklus második felében dönthet arról, hogy tanulmányait később tanári mesterszakon kívánja-e folytatni. A tanári szakképzettség megszerzésére törekvő hallgatóknak az őket orientáló, szűrő pedagógiai, pszichológiai tanulmányokat is fel kell venniük, ha később tanárok szeretnének lenni. Ha kétszakos tanári képesítés megszerzésére pályázik valaki, ugyancsak az első képzési ciklusban a második tanári képesítés megalapozását jelentő szakterületi ismeretek elsajátítása is megkezdődhet.

A tanári mesterképzés ugyanis – figyelembe véve a közismereti tanárképzés és szakmai tanárképzés különbségét is – két tanári szakképzettséget nyújt. A hallgató az alapképzés sikeres elvégzése után felvételt nyer a tanári mesterképzésbe, ahol a szakterületi ismeretek is pedagógiai jellegűek lesznek. A tanári mesterképzés (a többitől eltérően) 5 féléves. Tanári szakképzettségről szóló oklevél a közoktatási (iskolai) szakmai, 30 kredit értékű gyakorlat sikeres teljesítését követően szerezhető majd meg. De nézzünk csak egy konkrét példát!

Hogyan lehetek matematika– történelem szakos tanár?

– A felsőoktatási tanulmányokra jelentkezés során az érdeklődésnek megfelelő képzési területen alapképzési szakot kell választani.
– Matematika alapképzési szakon alapfokozat és matematikus szakképzettség szerezhető.

– Az alapképzési szakon folytatott tanulmányok keretében legalább 10 kredit értékű pedagógiai, pszichológiai tanulmányokat kell folytatnia annak, aki mesterképzésben tanári mesterszakon kíván tanulmányokat folytatni, továbbá célszerű 50 kredit értékben a második, jelen esetben a történelem szak tantárgyait felvenni (a 10 kredit értékű pedagógiai, pszichológiai tanulmányok a mesterképzésben is teljesíthetők, de ez esetben az ott előírt tanulmányi követelményeken felül kell teljesíteni e penzumot).

– Mesterképzésben két szakon folyik már a képzés, amelyben a matematika és a történelem szakterületi ismeretek mellett a tanári képesítés megszerzésére irányuló tárgyak követelményeit is el kell sajátítani. Ezek az ismeretek 1/3–1/3 arányt jelentenek.
– A tervek szerint a mesterképzést féléves, iskolában végzett gyakorlat követi mindkét szakon. A diploma a gyakorlatok teljesítését követően szerezhető meg.

Hogyan lehetek jogász vagy orvos?

A jogász- és orvosi képzések tekintetében nem történik jelentős változás. Ugyanis ezeken a területeken megmarad a korábbi osztatlan képzés,  a képzés nem oszlik meg alapszakra és mesterszakra.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A karrier titka

Amerikai pénzügyi szakemberek kimutatták, hogy mit nyer a munkaerő, ha szép. És mit veszít, ha kövér… Tovább olvasom