Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 20°C | 32°C Még több cikk.

Jóváhagyta az Európai Bizottság a konvergenciaprogramot

Az Európai Bizottság kedden jóváhagyta az átdolgozott magyar konvergenciaprogramot, amely az ország középtávú felzárkózási pályáját vázolja fel. Joaqín Almunia pénzügyi biztos jelezte, hogy még komoly kockázatok és kihívások állnak az ország előtt a program megvalósításához.
A brüsszeli bizottság üdvözli, hogy a kormány az államháztartás hiányát a GDP arányos 10 százalék feletti mértékről 2009-re az unió által megkívánt 3 százalék körüli szintre mérsékli.

Joaqín Almunia pénzügyi biztos a döntést kommentálva üdvözölte, hogy többszöri célmulasztás után a programban most reális, konkrét intézkedések szerepelnek, de jelezte, hogy még komoly kockázatok és kihívások állnak az ország előtt a program megvalósításához.

"A programban felvázolt lépések megfelelő utat jelentenek az államháztartási hiány leszorításához" - állapította meg a bizottság.

Javasolta a testület egyúttal az EU-tagországok pénzügyminiszteri tanácsának, hogy az eddigi 2008 helyett a 2009-es évben szabjanak új határidőt Budapestnek az összjövedelemhez képest idén 10,1 százalékos államháztartási hiány 3 százalék alá szorításában. A pénzügyi tanácsnak szánt ajánlás sürgeti a kormányt, hogy tegyen meg mindent az új célkitűzés teljesítése érdekében.

Sajtóértekezletén Almunia leszögezte, hogy a programban szereplő számok nem jelentenek meglepetést az ország pénzügyi helyzetének alakulását illetően. Saját előrejelzéseiben a bizottság már korábban jelezte, hogy nagyobb államháztartási hiány várható a korábbi magyar programban szereplőnél. A helyzet jelenleg is nagyon súlyos - emelte ki a biztos.

A biztos nem bocsátkozott becslésbe arról, mikor vezetheti be Magyarország az eurót. Az MTI erre vonatkozó kérdésére leszögezte: előbb látni kell a hiány korrekcióját, és akkor lehet tervezni az euróövezeti csatlakozást.

Jelezte: folytatja a bizottság a helyzet figyelését és annak ellenőrzését, hogy a bejelentett intézkedéseket gyakorlatba is iktatják, és a kormány végigviszi menetrendjét a szerkezeti reformok és a kiadások ellenőrzésének terén. A kormány a kiigazított programban vállalta, hogy évente kétszer jelentést tesz e stratégia végrehajtásáról és a költségvetési célokról - emlékeztetett a bizottság.

"Alapvető fontosságú, hogy Magyarország részletesen kidolgozza és szilárdan végrehajtsa a kilátásba helyezett strukturális reformokat, valamint hogy további késlekedés nélkül megszilárdítsa és véghezvigye a kiadások ellenőrzését és az arra vonatkozó szabályokat" - szögezte le a testület.

Értékelésében a bizottság megállapította, hogy az idei deficitcél jelentős túllépését a megnövekedett kiadások, benne az egészségügy, a nyugdíjak és bérek, az autópálya-építés könyvelésének korrekciója, repülőgép-vásárlások, és a nyugdíjreform költségei okozták. "A kiigazítások jelentős részét, - több mint hat százalékpontot - 2007-ben és 2008-ban kell elérni. Az adósság GDP-hez viszonyított aránya 2008-ban várhatóan még jóval a 60 százalékos referenciaérték fölé, 72,3 százalékra emelkedik, és majd csak 2009-ben indul csökkenésnek" - áll a témáról kiadott sajtóközleményben.

Sajtótájékoztatóján Almunia jelezte, a bizottság és a pénzügyminiszteri EU-tanács év elején döntött arról, milyen menetrendet ad Magyarországnak a konvergenciaprogram kidolgozására, így az értékelés időpontjának kitűzésekor már nem tudott tekintettel lenni az önkormányzati választások időpontjára.

A programot, illetve a sajtótájékoztatón elhangzottakat kommentálva Becsey Zsolt (Fidesz-MPSZ) európai parlamenti elmondta, megnyugvással vette tudomásul, hogy a súlyos helyzet, illetve a "nem teljesen megfelelően kommunikált adatok" ellenére a biztos nem élt azzal a jogával, hogy szankciókat javasoljon Magyarország ellen. Úgy vélte, általános bizalmatlanság alakult ki Magyarországgal szemben, és a jelentés is azt jelzi, hogy ez megmaradt.

Becsey szerint a jelenlegi magyar gazdaságpolitikával a programot hitelesen nem lehet végrehajtani. Valószínűnek tartotta, hogy a teljesítéshez az elkövetkező 1-1,5 évben újabb megszorításokat kell tenni. Jelezte azt is, hogy pártja más gazdaságpolitikai pályát tartana helyesnek, a gazdasági növekedés megtartását és a foglalkoztatás növelését. "Nincs garancia arra, hogy ha a növekedés és a foglalkoztatás ütemét megtörik, vissza lehet azt állítani a kényszerpályán" - fogalmazott. Úgy vélte, az inflációs pálya és a gazdasági szektorok pályája is kockázatos.

Becsey Zsolt "sajátosnak" nevezte azt, hogy a jelentést öt nappal a választások előtt tették közzé. Úgy vélte azonban, hogy ez különösebben nem befolyásolhatja a választást, és "a kormánynak nincs oka különösebb elbizakodottságra". Minden más újonnan belépett országhoz és a túlzottdeficit-eljárás alatt állókhoz képest is "különös gyámsági pályára állt" Budapest - szögezte le.

Fazakas Szabolcs (MSZP) azt emelte ki, hogy a bizottság bizalmáról biztosította a magyar programot, aláhúzva mindazonáltal a program kockázatait és nehézségeit is. A dokumentumban szereplő számok "teljesen megbízhatónak tűnnek a bizottság számára", a túlzott deficitet és az adósságot 2009-re leszorító program pedig hitelesnek - fűzte hozzá. A kormánynak az a feladata, hogy a programot betű szerint betartsa, és az időközi átvilágításokon is megállja a vizsgát, ahogyan most megállta - hangoztatta Fazakas.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felügyelők elemezték

a szabálysértéseket

Az útfelügyeleti szabálysértésekkel kapcsolatos eljárások, a kerékbilincselés és… Tovább olvasom