Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 8°C Még több cikk.

Jótékony célra ajánlják fel az azori-szigeteki pénzt

Az LMP szerint a Fidesz politikusai a luxusra továbbra sem sajnálják a pénzt, miközben az általuk vezetett önkormányzatok sokszor már alapvető közszolgáltatásokat sem képesek nyújtani - mondta az MTI-nek Schiffer András. A politikus arra reagált, hogy tizenkét megyei közgyűlési elnök november végén az Azori-szigetekre utazott az Európai Régiók Gyűlésére (AER), ahol a Páneurópai Roma Stratégia elfogadásáról döntöttek.
A frakcióvezető úgy fogalmazott, hogy az út szervesen illeszkedik a "nemzeti cinizmus politikájába", mert a Fidesz pontosan ott folytatja, ahol a szocialista kormányok abbahagyták. Szavai szerint a "fideszes arcátlanságra jellemző", hogy ha az önkormányzati vezetők néhány napra össze akartak jönni, akkor ezt belföldön is megtehették volna, így segítve a falusi turizmust.

A politikus, aki Orbán Viktor 1994-es szavait idézte, miszerint "szegény ország kormánya ne urizáljon", egyúttal különösen pofátlannak nevezte, hogy miközben az elmúlt húsz év politikai elitje "egymás nyomorába zárta a romákat és nem romákat", a sokszor már fizetésképtelen önkormányzatok vezetői egy luxusutazáson tanácskoznak a problémáról.

Végül azt mondta, reméli, hogy a résztvevők a luxusnyaralás költségeit felajánlják a saját iskoláik fűtésére.

Jótékony célra ajánlják fel a pénzt
Gyermekvédelmi célra ajánlja fel azori-szigeteki utazásának  költségét a tizenkét megyei közgyűlési elnök - közölte egyikük,  Gelencsér Attila, a somogyi közgyűlés fideszes vezetője.  

A politikus hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta:  bár szakmailag indokoltnak tartják a november végi utazásokat az  Azori-szigetekre, az Európai Régiók Gyűlésére (AER), de érzékelve az  úttal kapcsolatban megfogalmazódott ellenérzéseket, a Lázár János  Fidesz-frakcióvezetővel folytatott megbeszélés után úgy döntöttek,  hogy azt a fejenként hozzávetőleg 200 ezer forintot, amennyibe a  megyei önkormányzatok érdekvédelmi szövetségének került az utazás,  felajánlják a megyéikben működő gyermekvédelmi intézményeknek.  

A ott-tartózkodás költségét az Európai Régiók Gyűlése állta, és  a repülőjegyeket kellett a Megyei Önkormányzatok Országos  Szövetségének fizetnie - részletezte Gelencsér Attila, hozzátéve,  hogy az esetlegesen felvett napidíjat több megyei közgyűlési elnök  fel sem vette, aki pedig felvette, már visszafizette.  

Megjegyezte, a gyűlés helyszínét az európai szervezet vezetése  jelölte ki, "a magunk részéről mi is el tudtuk volna képzelni, hogy  közelebb legyen", ahogyan tavaly előtt például Strasbourgban volt a  tanácskozás.  

A sajtótájékoztatón Mengyi Roland, a Borsod megyei közgyűlés  elnöke kifejtette: az Európai Régiók Gyűlése 270 európai régiót -  köztük a magyar megyéket - tömörítő szervezet. A november végi  tanácskozáson egyrészt elfogadták a Borsod-Abaúj-Zemplén megye által  előterjesztett összeurópai romastratégiát, másrészt konzultációt  szerveztek az Európai Bizottság regionális politikáért felelős  biztosával a magyar megyék területfejlesztési munkájának  hatékonyabbá válása érdekében - mondta.  

A közgyűlési elnökök és a frakcióvezető egyeztetéséről Krakkó  Ákos, a képviselőcsoport sajtófőnöke azt mondta: Lázár János  elismerte a megyei közgyűlési elnökök szakmai útjának fontosságát,  azonban tájékoztatta őket arról, hogy a jelenlegi gazdasági  helyzetben az amúgy szakmailag indokolt út sokakban ellenérzést  válthat ki. Ahogyan Lázár János a délutáni egyeztetés előtt tartott  sajtótájékoztatóján is elmondta, megismételte: nem jogi, hanem  etikai kérdésnek tekinti az ügyet, így annak további kezelését a  közgyűlési elnökökre bízta - közölte a sajtófőnök.  

A Blikk internetes oldala arról számolt be, hogy a fideszes politikusok annak ellenére utaztak el a Portugália autonóm körzetének számító, ám onnan 1500 kilométerre, az Atlanti-óceán közepén fekvő nyaralóhelyre, hogy "a költségeket (utazás, szállás, ellátás) a meghívottak, vagyis főként a nehéz anyagi helyzetben levő megyei önkormányzatok állták, amelyek súlyos adósságait néhány hete vállalta át az állam".

Olvasóink írták

  • 7. kerteszb 2011. december 06. 15:58
    „1. Ha nem derül ki a turpisság, akkor sose fizetik vissza/ajánlják fel az eldorbézolt összeget.
    2. Röhejes, hogy lézerjani vonja felelősségre őket, a csúcs költségtérítéses, városeladósító pénznyelő.
    3. Nem lehetne "jótékony célra" Sz.Ártót, Lézert és a főnökét is felajánlani az Azori-szigeteknek? :)”
  • 6. háté 2011. december 05. 21:38
    „Lázár kufár tudhat az itteni offshore cégekkel való üzletelésekről? - a százmilliókról? -
    - igaz majd utólag megmagyarázzák, a"balhét"!”
  • 5. embertelen 2011. december 05. 21:30
    „Cikis ügy, most aztán szégyelhetik magukat. Érdekes, hogy a vérvörösnarancsos hozzászólók most mennyire hallgatnak.”
  • 4. háté 2011. december 05. 20:11
    „Ez a fidesz! - hogy kicsit aljasak, pofátlanok, pökhendiék? -köszönhető a rájuk szavazóknak.
    Itt Győrben annyira pofátlanok, nagyképűek, hogy lassan már saját magukkal sem állnak szóba.

    Tegnap találkoztam az egyik ilyennel a Széchenyi téren, - hú,- borzalom!”
  • 3. öszödiböszme 2011. december 05. 19:56
    „1. Madarász 2011.12.05. 19:27
    Miért? Nem áldást és békességet illetve jólétet hoztak hazánkra. Lásd 27% áfa, 668 cds, 300-320 euró, 400-s benzin.
    Szóval nem érdemlik meg???
    ISTEN ÁLDJA A BÓVLIMINISZTERELNÖKÖT!!”
  • 2. dorombolok 2011. december 05. 19:55
    „Pótcselekvés . Ami előtte volt az POFÁTLANSÁG!”
  • 1. Madarász 2011. december 05. 19:27
    „Emberek! Meddig tűrjük még meg ezeket?!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elfogadta a Ház a civiltörvényt

Létrejön egy új szervezeti forma, a civil társaság, amelyik civil szervezet pedig nem működik, azt törlik a nyilvántartásból. Tovább olvasom