Kisalföld logö

2018. 01. 22. hétfő - Vince, Artúr -7°C | 2°C Még több cikk.

Jót enni, jól lenni

A táplálkozástudománnyal foglalkozó szakember a jót enni fogalom alatt azt érti: helyesen étkezni, táplálkozni, így érhető el, hogy megőrizzük egészségünket. A dietetikus szakemberek Győrben rendeztek fórumot.
Az egészséges táplálkozás és életmód iránt érdeklődők a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban szerezhettek ismereteket azon a fórumon, melyet a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége szervezett. A szakemberek tizenöt éve alakították meg a szervezetet, mely tizenegy éve tagja az Európai Dietetikusok Szövetségének is, 1998-tól pedig idehaza már kiemelt közhasznú szervezetként folytatja munkáját. A szövetség sok energiát fordít arra, hogy tudjanak létezéséről az emberek, s még többet, hogy eligazítást adjon az egészséges táplálkozásban és az egészséges életmódban.
A megyei Kórházban tartott fórumon a Kisalföld az országos szövetség elnökét, Antal Emesét és a házigazda megyei Kórház vezető dietetikusát, Pék Sándornét kérdezte arról: mennyire élünk, étkezünk egészségesen? Egyáltalán nem, hangzott válaszuk. Túlságosan sok zsíros ételt fogyasztunk, s húsból is többet a kelleténél, főleg a szükségesnél. A szénhidráton belül magas a cukorfogyasztás, bár a „cukorellenes” szakmai érvelések hatása kezd beérni. Nagyon sok Magyarországon a túlsúlyos ember. Friss felmérés erről ugyan nincs, ám a 2003–2004-ben készült szerint a férfiak 60 százaléka túlsúlyos vagy elhízott. A nők valamelyest jobban állnak, ám az ő körükben is minden másodiknak súlygondjai vannak. Ez előbbi és az elhízáshoz kapcsolódó többi betegség – így a szív- és érrendszeri, a cukor-, a daganatos és az emésztőrendszeri, mozgásszervi – teszik ki a megbetegedések nagy-nagy részét, s ezek az életmóddal igenis befolyásolhatók: a táplálkozással, a testmozgással, a lelki egészség megteremtésével. Ezeknek kell összhangban lenniük. A két szakember úgy érvelt, hogy az étkezéssel olykor mérgezzük magunkat: kevés vitamint és rostos tápanyagot fogyasztunk. A dietetikusok legfőbb tanácsa, amit meg kellene érteni mindenkinek: magunk vagyunk felelősek az egészsé-

günkért.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pénzbírság Toroczkainak

A gyülekezési joggal való visszaélés miatt pénzbírsággal sújtotta a Szegedi Rendőrkapitányság… Tovább olvasom