Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 2°C | 6°C Még több cikk.

Jön az influenza! Két héten belül erős járvány lesz

Nyugat-Európából felénk tart a H3N2 jelzésű influenzavírus. A szakemberek minden eddiginél erősebb járványra, félmillió betegre számítanak. Az influenza két héten belül megérkezik Magyarországra.

A H3N2-es influenza újfajta variánsa érkezett Európába, ami kontinensünkön az elmúlt években nem okozott megbetegedéseket. A H3N2-es variánst 2007-ben izolálták először, komoly járványt okozott már a déli féltekén és Észak-Amerikában is. Idén Európában ez lesz a domináns vírus, de a betegség lefolyása várhatóan nem lesz súlyosabb, mint a korábbi influenzás megbetegedések esetében.

Európa nyugati szélétől kelet felé vonul az influenza, a legsúlyosabb a helyzet Portugáliában, Spanyolországban és Írországban - nyilatkozta az InfoRádiónak az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályvezető-helyettese az inforádiónak.  Szolnoki István szerint a járvány folyamatosan terjed keletre: Franciaország, Anglia, Hollandia, Svédország és Ausztria is a veszélyeztetett országok között van.

 

 

A járvány erősebb lehet a korábbiaknál, idén a tavalyi 400 ezernél is több regisztrált beteg is felkeresheti orvosát.
A járvány erősebb lehet a korábbiaknál, idén a tavalyi 400 ezernél is több regisztrált beteg is felkeresheti orvosát.

Magyarország és Lengyelország jelenleg még egyfajta határvonalat képez: nálunk és a tőlünk délebbre fekvő országokban egyelőre csak elszórt eseteket regisztrálnak.

A főosztályvezető-helyettes arra számít, hogy az influenzajárvány 1-2 héten belül megjelenik Magyarországon, és még februárban eléri csúcspontját.

Az oltás megfelelő védelmet nyújt 

Szolnoki István úgy véli, hogy ENSZ Egészségügyi Világszervezete által javasolt oltóanyag hatékony védelmet nyújthat a megbetegedéssel szemben.

Olvasóink írták

  • 19. soproni 2009. január 16. 18:22
    „14.artie! Az antibiotikumot ami 4600 f.t. volt,a soproni kórház belgyógyászati osztályának főorvosa írta fel.Mi nem szedünk gyógyszereket,mert nem akarjuk mérgezni magunkat,de,ha nagyon ritkán lebetegszünk,akkor irány a gyógynövénybolt.”
  • 18. Fedayn 2009. január 16. 10:08
    „Inkább 100 infulenzajárvány,mint egy balliberális kormány!”
  • 17. jockey 2009. január 15. 19:24
    „Na, a védőoltás gyártók ismét megkezdték a szokásos évi reklámhadjáratot!”
  • 16. hajni.horvath 2009. január 15. 17:02
    „TancsKaszabell!
    Az ötlet nem lenne rossz,de a hajléktalanok egyébként is legyengült immunrendszere lehet ,hogy nem bírná ki szövődmények nélkül.Így meg nem a túlélés növekedne,ha nem "természetes szelekció"... :(”
  • 15. TancsKaszabell 2009. január 15. 15:24
    „Az önkormányzat figyelmébe !
    Még mielőtt belebonyolódnánk a témába,mint ez a tilos helyeken korcsolyázás esetében történt,javaslom az önkormányzat illetékes képviselőinek,hogy az otthontalanokat,-életkorra tekintet nélkül-,oltsák be az influenza ellen.
    Talán ezzel növekednek a túlélési esélyeik.”
  • 14. artie 2009. január 15. 14:59
    „Csabazs, biztos, hogy influenza volt, vagy csak neked is minden lázas megfázás influenza?

    Soproni, ha influenzára antibiotikumot szedett, akkor gratulálok annak, aki ezt kitalálta. Megtanulja valaha valaki ebben az országban a baktérium és a vírus közti különbséget?”
  • 13. soproni 2009. január 15. 14:42
    „Túrabakancs igazad van! Az én lányom is 4-5 napig feküdt közel 40 fokos lázzal és kapott antibiotikumot,de az sem segített,rosszul lett tőle és teljesen legyengült. Mivel ő is nagy természetjáró ,kérte,hogy vigyem fel az erdőbe,mert már nem bírta az ágyban és nagyon hiányzott neki a friss levegő. Elmentünk teával,lázmérővel és lázcsillapítóval,de erre nem volt szükség,mert k.b. 20 perc elteltével lement a láza és sokkal jobban lett . Most is az erdőbe készülődik,itthon sem lehetne tartani még a leghidegebb napokon sem.:)) A lakásunk sincs túlfűtve (19-20 fok) és talán ennek is köszönhető,hogy jól bírjuk a kinti minuszokat. Az immunrendszert jól lehet erősíteni sok gyümölccsel,zöldséggel,testmozgással és akkor kevésbé kell rettegnünk a betegségektől.”
  • 12. Túrabakancs 2009. január 15. 13:41
    „Én ha tehetem, akkor az összes szabadidőmet a természetben töltöm, a mostani hidegekben is
    egész nap bóklásztam! Ezért lett Túrabakancs a nevem... Viszont a náthát is csak hírből is-
    erem. Egyetértek azokkal akik azt mondják: ne punnyadjunk otthon, mert jönnek a bajok!”
  • 11. hajni.horvath 2009. január 15. 13:06
    „lgk!
    Bezony :)
    A számítógép előtt ülve nem erősödik az immunrendszer...
    Preventive mindenki egyen évente egy kiló koszt-dzsindzsát-susvát.
    Hajnalban mindenki menjen ki az udvarra-erkélyre-teraszra egy szál gatyában "tajcsizni",másszon egyet az esőcsatornán-tűzlétrán-lépcsőn.Munkába természetesen kizárólag gyalog közlekedjenek,mi az a kis 30 km esetenként?Erősödik a test,tisztul a levegő :)
    Este a 12 órás meló után még egy kis kick-box S.Norbi módra,aztán fekvés a szöges ágyba,mert az edzi a jellemet. :)
    Szóval...
    Sarkítottam.
    Nem kicsit...
    Nagyon...
    Mindenesetre:friss levegő,mozgás-mozgás-mozgás és vitamindús táplálkozás!
    Nem punnyadni a 30 fokos szobában a tv előtt chipset és csokit zabálva.
    :P”
  • 10. lgk 2009. január 15. 12:17
    „Fiatalság, bolondság! :)
    Kevés koszt eszünk, meg nem mászunk eleget fára. :P
    A mindenre "gyógyszert/antibiotikumot"-magatartással meg csak egyre jobban elsatnyul az ember.”
  • 9. Csabazs 2009. január 15. 11:46
    „lolita(7)
    Szia!
    Én is soproni vagyok,akkor menjünk ki a reptérre elé, ne várjuk meg míg Győrből ideér!:-)))

    Tavaly oltás ellenében szépen összeszedtem az influenzát!”
  • 8. Túrabakancs 2009. január 15. 11:44
    „lgk!
    Természeteen csak viccelődtem, hiányzott az írásom végéről a smile jel! :)))))))))))))
    lolita! Akkor te hamarabb kapod a cuccost! :)))))))))) Vicc volt!!!”
  • 7. lolita 2009. január 15. 10:32
    „Ez tök jo amit irtal de en Soproni vagyok!”
  • 6. Misztertejfel 2009. január 15. 10:13
    „Új infó: január 27-én érkezik az első vírus, délután háromkor lesz Schwehaton. Az útviszonyoktól függően fél öt és hat között ér Győrbe.”
  • 5. lgk 2009. január 15. 10:10
    „Nézőpont kérdése:
    gazdasági VILÁGválság, Kelet-európai gázhiány, szmogriadó <- nem éppen elhanyagolható az emberi tényező.
    ónos eső <- navigációs rendszert használ, az influenza meg mutálódott és kifejezetten magyarokat keres meg.
    kicsit túldramatizáltad nem? :)”
  • 4. lolita 2009. január 15. 10:04
    „Hogy ezek az okosok mit nem latnak elöre,olyanok mint a josok!De majd ket het mulva jelentkezünk az agybol az pontosan 29-en lessz amit mar novemberben elöjeleztek,csak most a datum valtozott!”
  • 3. Túrabakancs 2009. január 15. 09:48
    „Bocs: egső=eső”
  • 2. Túrabakancs 2009. január 15. 09:47
    „Gazdasági válság, gázhiány, szmogriadó, ónos egső, most meg az influenza közeledik!
    Nagyon edzett lesz ez a magyar nép, minket még egy meteorit sem tud majd eltörölni
    a föld színéről!”
  • 1. 49. 2009. január 15. 09:34
    „Két hónapja riogatnak már az influenzával.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Már tízezernél több a munkanélküli

Győr-Moson-Sopron . Egyetlen hónap alatt ötödével lett több munkanélküli a megyében, miközben a… Tovább olvasom