Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

Jogszerűtlen az óvodai nyári szünet

Felújítás idejére ugyan bezárhatják az intézményt, de erre az időre is biztosítani kell a gyermekek nappali ellátását más épületben.
Jogszerűtlen az óvodai nyári szünet - írta a Magyar Nemzet.

A lap pénteki számában közlik az Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Államtitkárságának kérésükre adott állásfoglalását, amely szerint az óvodai ellátásnak egész nyáron folyamatosnak kell lennie. Felújítás idejére ugyan bezárhatják az intézményt, de erre az időre is biztosítani kell a gyermekek nappali ellátását más épületben.

A lap azért kereste meg az államtitkárságot, mert tapasztalataik szerint gyakran előfordul, hogy óvodákat 4-5 hétre is bezárnak a nyáron, illetve a szülőket arra kérik, hogy gyermekeiket korábban vigyék haza.

Az államtitkárság hangsúlyozza, hogy a hatályos jogszabályok szerint az óvodai nevelési év szeptember 1-jétől augusztus 31-ig tart, és ez nem korlátozható helyi rendelettel sem.

Közölték azt is: más a helyzet a bölcsődékben, ahol a nyári szünet idejére az önkormányzat biztosíthatja ugyan a napközbeni ellátást, de ez nem kötelessége. Azonban a fenntartónak minden évben március 31-ig tájékoztatnia kell a szülőket a nyári nyitva tartás rendjéről.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hoppá! Majdnem elmaradt az EFOTT

Noha a helyszín ingyenes használata pályázati kritérium volt, a Miskolci Egyetem rektora csak… Tovább olvasom