Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

Jogsértő tender miatt büntették a BKV-t

Kétmillió forintra bírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDb) a BKV-t, mert jogszabályt sértett, amikor nem közbeszerzési eljárást, hanem pályázatot írt ki a cég reklámfelületeinek hasznosítására - írta csütörtöki számában a Népszava.
A lap szerint vitatható feltételekkel írta ki a közlekedési társaság a pályázatot, eleve kizárt egy sor piaci szereplőt a versenyből.

A Népszava úgy tudja, hogy a BKV eddig a részben saját tulajdonában is álló Peron Reklám Kft.-vel szerződött: a cégben résztulajdonos ESMA Zrt. konzorciális partnere pedig a korábban Europlakát Kft. néven futó Publimont Kft. volt. A pályázatot azonban úgy írták ki, hogy azon sem az ESMA, sem a Peron nem indulhatott, ezért fordult utóbbi cég a KDb-hez.

A többi pályázót - köztük az Epamedia Zrt.-t illetve érdekeltségeit pedig az eljárásban később ejtették ki. A KDb döntését a Peron ügyvezetője a lapnak megnyugtatónak nevezte; Károlyi László arra számít, hogy új közbeszerzési eljárást ír ki a BKV, amelyen már jó eséllyel indulhatnak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Havonta száz orvos távozik Magyarországról

Havonta száz orvos távozik Magyarországról, miközben egy év alatt sem kérik ennyien a honosításukat… Tovább olvasom