Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Jogkövető magatartást várnak a szakszervezetek a kormánytól

A szakszervezetek jogkövető magatartást várnak a kormánytól a tervezett 20 százalékos minisztériumi létszámleépítés során; az érintett tárcáknál dolgozók érdekképviseletei vezetői keddi, budapesti tanácskozásukat követő sajtótájékoztatójukon számon kérhető megállapodás megkötését szorgalmazták a kormánnyal.
A szakszervezeti képviselők közölték: a központi közigazgatás legnagyobb létszámleépítésére készül a kormány, amikor a mintegy nyolcezer dolgozó közül minden ötödiket elbocsátja.

Reichenberger János, a kulturális tárca szakszervezetének elnöke közölte: a kialakult helyzetet kaotikusnak tartják, és azt szeretnék elérni, hogy az elbocsátások emberi módon történjenek meg. Követeljük a kormánytól a jogkövető magatartást, és azt kérjük, hogy adjon tájékoztatást a tervekről - mondta. Utalt arra, hogy a szakszervezeteknek véleményezési joga van az elbocsátásokkal kapcsolatban.

Közölte, tárgyalásokat kezdeményeznek a létszámcsökkentés "szempontjairól", valamint az elbocsátandó köztisztviselők előrehozott nyugdíjazásának a lehetőségeiről.

A szakszervezeti vezetők egy olyan, jogszabályi keretben is rögzített megállapodás megkötését szorgalmazták a kormánnyal, amely garanciát biztosít a köztisztviselők tisztességes távozására. Sérelmezték azt is, hogy miközben az érintett köztisztviselők sorsa bizonytalan, eközben magas rangú állami vezetők már felvették milliós végkielégítésüket.

Michalkó Péter, a Közszolgálati Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint a köztisztviselői kar ellen másfél éve nagyon komoly hecckampány kezdődött főleg liberális politikusok részéről. A köztisztviselői kart bűnbakként állítják be a magyar gazdaság jelenlegi problémái miatt. Közölte, úgy gondolja, hogy a miniszterelnök szavai nem fedték a valóságot, amikor egy televíziós műsorban azt mondta, hogy mintegy kétezer köztisztviselő elbocsátása 20 milliárd forint megtakarítást eredményez. Ha a legmagasabb bérekkel számolunk, ez akkor sem lehet több 4 milliárd forintnál - szögezte le. "Abszolút káosz van, senki semmit nem tud, igazából még azt sem tudjuk, ki fog minket kirúgni" - fogalmazott.

Arra a kérdésre, milyen eszközeik vannak a tiltakozásra, azt mondta: "az már a vég kezdete, hogyha a köztisztviselő sztrájkol a hatalommal szemben". Utalt arra, hogy a köztisztviselőknek lojálisnak kell lennie a mindenkori hatalomhoz. A mi eszközeink a megállapodás, a jogszabályok betartatása és a bíróság előtti jogorvoslat - tette hozzá.

hirado.hu/MTI
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kevesebbet tejelne a Parmalatnak

Raktárat építene, létszámot is bővítene az alföldi – köztük Csongrád megyei – termelők… Tovább olvasom