Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 14°C Még több cikk.

Jogerősen felmentették a vesztegetés vádja alól a debreceni professzort

Jogerősen felmentette a "fontosabb ügyekben intézkedő, hivatalos személy által elkövetett vesztegetés és pénzmosás" vádja alól P. Gábor Róbertet, a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományi Centrum volt tanszékvezető egyetemi tanárát a Debreceni Ítélőtábla Balla Lajos vezette büntetőtanácsa kedden kihirdetett határozatában, s ezzel jóváhagyta a Debreceni Törvényszék ítéletét.
Az első fokon eljáró bíróság 2012 májusában a fontosabb ügyekben intézkedő, hivatalos személy által, üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt P. Gábor Róbert és társai ellen folyamatban lévő ügyben P. Tibor hatodrendű és S. Károly huszonharmadrendű vádlottat megrovásban részesítette. Az ügyben érintett többi 21 vádlottat felmentette, illetve az ellenük folyó eljárást megszüntette.

Ezt az ítéletet hagyta jóvá kedden a debreceni táblabíróság. Balla Lajos bíró nyomatékosan hangsúlyozta, hogy az elsőfokú bíróság az eljárási szabályok maradéktalan betartásával folytatott le igen részletes bizonyítást, és valamennyi, a fellebbezéssel érintett vádlott esetében helyes tényállást állapított meg.

P. Gábor Róbert a DE Agrártudományi Centrum tanszékvezetője volt, majd a vadgazdamérnök-képzés szakvezetője. A képzés iránt minden évben többszörös érdeklődés mutatkozott, mint a felvehető létszám. A vádirat szerint az elsőrendű vádlott a felvételi bizottság elnöke volt, s oktatója és vizsgáztatója a szakmai tantárgyaknak is. Ezt a lehetőséget kihasználva fogadott el hallgatóktól jogtalan előnyöket, amelyeket sikeres felvételi vizsgával, a vizsgáztatások során nyújtott jogtalan kedvezményekkel és az államvizsga sikerének biztosításával ellentételezett.

A vádirat szerint az elsőrendű vádlottnak többször segített a másodrendű vádlott a jogtalan előnyök nyújtásában, illetve részesült a hallgatók által nyújtott előnyből. A hallgatók több esetben készpénzt, vadhúst, illetve vadászati lehetőséget adtak az elsőrendű vádlottnak - tartalmazta a vádirat.

A bíróság szerint mindezt a vádhatóságnak nem sikerült kértséget kizáróan bizonyítania.

Szabó István, az elsőrendű vádlott védője az ítélethirdetés után az MTI-nek elmondta: védence országos és európai hírű professzor, és a csaknem nyolc évig tartó eljárás során erkölcsi és anyagi kár érte. Az írásba foglalt ítélet kézhezvétele után döntenek arról, milyen vagyoni, illetve nem vagyoni kártérítési igényt jelentenek be - tette hozzá a védőügyvéd.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MSZP: Kósa végre őszintén beszélt a Fidesz oktatási rendszeréről

A szocialista Kunhalmi Ágnes szerint Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, Debrecen polgármestere végre… Tovább olvasom