H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
A Jobbik szerint tömeges keresetindítására lesz lehetőségük a devizahiteleseknek azután, hogy a Békés Megyei Bíróság első fokon a keresetet benyújtó adósnak adott igazat a bankjával szemben - jelentette ki Z. Kárpát Dániel keddi sajtótájékoztatóján Budapesten.
Az ellenzéki politikus emlékeztetett rá, hogy a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének (BAÉSZ) elnöke, Kásler Árpád még tavaly december 8-án nyerte meg az első fokú pert az OTP Bankkal szemben. Az ítélet egyrészt kimondja, hogy kezelési költség és a hitellel kapcsolatban felmerülő adminisztrációért felszámított díj devizában történő meghatározása visszamenőlegesen is semmis, ahogyan az a szerződéses pont is, amelyik rögzíti, hogy a banknak joga van az általa megállapított deviza eladási árfolyamokon elszámolni ügyfele törlesztőrészleteit.
Az OTP már fellebbezett, az ügy a Szegedi Ítélőtábla elé kerül. Z. Kárpát Dániel hangsúlyozta: ha az ítélőtábla megerősíti a decemberi ítéletet, akkor tömeges keresetindítására lesz lehetőség, és minden érintett devizahiteles ügyfelet jóvátétel illethet meg a bankjától. A jobbikos politikus emlékeztetett arra is, hogy a most jogellenesnek ítélt két gyakorlattal a bankok több tízmilliárd forint extra haszonra tehettek szert az elmúlt években. A Jobbik egyébként a pénzintézetek szerződéses gyakorlatának teljes körű felülvizsgálatát követeli, pont az ilyen visszaélések felderítése érdekében, valamint bátorítják a hasonló civil kezdeményezéseket.
Úgyan már!
Elsőfokon.
A kormány már közben hozott egy rendeletet vagy törvényt amivel legalizálják az egész szemétséget.
Viktor királyt és alatvalóit csak az érdekli,hogy neki tejeljenek a multik és a bankok.
Az,hogy aztán a jónépen ezt hogyan verik le az már nagyságos úramékat egyáltalán nem érdekli.
Ezek pedig leverik és behajtják irgalmatlanul!
hirdetés
