Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Jobbik: felelőtlen a 16 éves tankötelezettségi korhatár terve

Felelőtlen az az elképzelés, hogy 16 évre szállítsák le a tankötelezettségi korhatárt. Ezzel a kormány elismeri, hogy az oktatási rendszer nem tud mit kezdeni a magatartászavaros, elsősorban cigány diákokkal - mondta Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

A szóvivő rámutatott: az új közoktatási törvénykoncepció legújabb változatának a 16 éves korhatárra vonatkozó része a kormány korábbi ígéreteivel ellentétes, ezért azt a párt elhibázott lépésnek tartja.
Dúró Dóra elképesztőnek nevezte, hogy a kormány egy éven belül a harmadik álláspontot képviseli a tankötelezettség korhatárát illetően. Először, tavaly 17 évre szerették volna csökkenteni, a Szél Kálmán Tervben 15 év szerepelt, míg a legfrissebb, kiszivárgott adatok szerint 16 év lenne a tankötelezettség korhatára - emlékeztetett.

Meglátása szerint "nem szabad a társadalomra rászabadítani olyan fiatalokat, akik semmilyen szakmát nem szereztek, mert 16 éves korukig erre esélyük sincsen". Ezzel a munkából élés esélyét gyakorlatilag elvesztik, és a szociális ellátórendszer lesz kénytelen eltartani őket vagy "rosszabb esetben bűnözésből tartják majd el magukat".

A Jobbik szerint a 17 éves korhatár lenne az optimális, mert akkor lehetőségük lenne a fiataloknak szakma megszerzésére - hangsúlyozta.
A párt álláspontja szerint bentlakásos iskolákban kellene oktatni a hátrányos helyzetű gyermekeket, akik nem tudnak beilleszkedni a diákközösségekbe és akikre "családjuk visszahúzó tényezőként hat".
Példaként hozta fel erre a Zala megyei Csapi községet, ahol az óvodától a szakképzésig foglalkoztatják "a döntő részben cigány fiatalokat". Akik Csapiban végeztek, nagy százalékban el tudnak helyezkedni szakmájukban - tette hozzá.

A koncepció másik elemét kritizálva Dúró Dóra közölte: hiábavaló a pedagógus életpályamodell kidolgozása és a tanárképzés átalakítása, ha a béremelés elmarad. A hírek szerint idén még szimbolikus fizetésemelés sem lesz, s a 2014-2015-ös tanév előtt a tanárok nem számíthatnak semmilyen komolyabb béremelésre - hívta fel a figyelmet.

Az MTI idevonatkozó kérdésére a szóvivő elmondta: számos felesleges kiadás terheli a költségvetést, egyebek mellett a Terrorelhárító Központ létrehozása vagy jó néhány civil szervezet támogatása. Ezeket az összegeket meglátása szerint meg kell tőlük vonni, amivel lehetővé válna a következő tanévben egy néhány százalékos, a későbbiekben pedig egy nagyobb mértékű béremelés.

Dúró Dóra utalt arra, hogy pártjuk a közoktatás ingyenes tankönyvellátását szorgalmazza, noha a koncepció legfrissebb változata szerint az ingyenesség csak olyan családoknak járna, "ahol a szülők nem dolgoznak, a gyermekek halmozottan hátrányos helyzetűek", s ez "nagyrészt a cigány családok gyerekeit hozza előnybe".

Olvasóink írták

22 hozzászólás
12
  • 22. Bo9903 2011. április 16. 14:15
    „10. bojtár nálad a pont.! És a Jobbiknak igaza van!!!!”
  • 21. háté 2011. április 16. 14:14
    „Bizony nálad is célszerű lett volna a 18-éves határ.19. Jerry --olvasni, ilyen tudással szükségszerű.
    A gárdisták nem egy betiltott szervezet tagjai, és nem intézkednek önállóan,-ilyent csak a lejárató, országrablók írásaiban találsz!
    Na remélem hozzájárultam a tisztánlátáshoz.

    A párt álláspontja szerint bentlakásos iskolákban kellene oktatni, -igen szigorú napirend szerint!”
  • 20. rommel 2011. április 16. 10:38
    „AKI 16 ÉVESEN NEM TANUL , AZ 17-18 ÉVESEN SEM FOG !
    17 ÉVESEN PEDIG MENJEN DOLGOZNI !
    AZ ISKOLÁBAN PEDIG NEM TUDNAK MIT KEZDENI VELÜK !
    DE AKI ELLENZI AZ BEMEHET AZ ISKOLÁBA ÉS PRÓBÁLKOZHAT !
    GARANTÁLOM , HOGY BELÁTJA A DOLGOT 1 HÉT ALATT !”
  • 19. Jerry 2011. április 16. 08:23
    „adalfold,vannak hiányosságaid, jó lenne pótolni.A tankötelezettségi korhatár nem függ össze az iskolázottsággal.Csupán arról van szó, hogy 16 éves korig kötelező a nappali oktatásban részt venni.Vagyis e korig nem lehet elküldeni a diákot az iskolából pl fegyelmi okból,csak átirányítani máshova.E felett viszont igen, a diákot választás elé lehet állítani, hogy tanulni akar,szakmát szerezni, vagy dolgozni.szakma nélkül.Ez oktatásügyi szakmai és nem ideológiai kérdés, bárhogy akarnak azt csinálni belőle jobbikos meg fideszes,mszp-s botcsinálta politikusok.Ahogyan a közrend fenntartása is szakmai kérdés, a rendőrség dolga és nem polgárőrnek álcázott magyar gárda demonstráció.Még a polgárőrnek sincs joga rendőr nélkül intézkedni, nem egy betiltott szervezet tagjainak.Tényleg, a hős gárdisták miért nem a fővárosban éjszaka járőröznek, miért egy isten háta mögötti kis faluban,ha már annyira a közbiztonságot akarják védeni?Talán mert ott még dolgozni is kellene, nem csak demonstrálni? Lehet ideológiákra hivatkozni, ha már okos gondolatra nem futja,de a szakmai dolgokat meg kell hagyni a szakembereknek.Persze lehet tanulni is.....szakmát”
  • 18. Szuszika 2011. április 15. 22:01
    „ne haragudjon a szerkesztö de nem ugy szokták kiirni hogy CIGÁNY hanem kissebbség egyébként meg mindig csak a cigányokrol van szó történik valami az a beszéd"BIZTOS CIGÁNYOK VOLTAK"EZT ARRA IRTAM HA TÖRTÉNIK LOPÁS VAGY VALAMI MÁS.ugyanugy a magyar gyerekek is lognak az iskolábol vagy az árkádban vannak vagy a plázában az iskola helyett.erre senki sem gondol csak irogat butaságokat a cigányokkal mindenki kivételezik a munkahelyeken is akkor aki dolgozni szeretne hogyan helyezkedjen el?ha mindenhonnan elnyomják öket de bemegy egy magyar a munkahelyre még aznap telefonálnak neki hogy felvételt nyert.erröl ennyit”
  • 17. adalfold 2011. április 15. 18:11
    „egyébként meg az Orbán hazug
    egy újabb példa.
    http://www.youtube.com/watch?v=sH6WfR3Mlaw&feature=player_embedded

    én csak egy demokratikus MAGYAR országot szeretnék, természetesen deklarált kisebbségi jogokkal IS.”
  • 16. adalfold 2011. április 15. 18:00
    „Jerrykém.
    Nem a jobbikról van szó, hanem arról,hogy egyáltalán nem megoldás az iskolázottság csöökkentése, vagy"kommunista" (ahogy egy fideszes mondaná...:D) szinten tartása.
    mindenki tud számolni,én is vágom amiről beszélsz. csak ideológiai különbségek vannak.
    Szerintem a szociális problémák enyhítésére és a (roma) integráció elősegítésére kiváló a családi pótlék iskolához kötése (fidesz) (sic!) és mégkiválóbb a korhatár legalább egy évvel való emelése, és a bentlakásos iskolák, romamisszió (keresztény egyházak igen nagy sikereket érnek el ebben) támogatása.
    Lehet ,hogy sok pénz, de inkább ide mint orbán haverjainak ;) (lásd makovecz..)
    Ez a legnagyobb gond ma magyarországon. nem az,hogy veszel-e autót vagy sem vagy a párszáz forintos adócsökkentések ...:D
    A jobbik meg úttörő, és maradjon is az. ha homokba dugjuk a fejünket a fidesz semmit nem fog csinálni. (lásd napjaink polgárőr eseményei)”
  • 15. Jerry 2011. április 15. 17:22
    „A jobbik megint átesett a lovon.a kormány 15 évre akarta leszállítania tankötelezettségi határt, aztán azt emelte fel 16-ra.Az igazán rossz ötlet a 17-18 év volt,Tessék csak számolni egy kicsit.A szoc rendszerben is 16 volt a tankötelezettség ,mivel a 8 osztályos rendszerben 14 évesen végezte el a diák az általános, aztán vagy szakmunkásba ment, ami 3 éves, vagy középiskolába, gimnáziumba,ami ugye 4 éves volt.Igy 16 éves korában a diáknak egy éve volt a szakma megszerzéséhez,2éve az érettségihez.Ha rossz magaviselet miatt eltanácsolták az iskolából, akkor már csak estin,vagy levelezőn lehetett tanulnia, munka mellett. Bizony, akkor sokszor mondták, hogy nem kötelező 16 évesen iskolába járni,lehet menni segédmunkásnak is.Ez igazán fegyelmező erő volt minden iskolában.Ha 18 évig kötelező az iskola, nem lehet fegyelmezni,ha 17 évig, akkor csak a középiskolában fegyelmező erő, a szakmunkásban nem,mert ott 17 évesen már szakmát is kaphat.Persze meg lehet emelni hozzá az oktatási időt, csak kérdés, hogy azért oktassunk valakit mert tanulni akar,vagy azért,mert kötelező neki iskolába járni?Egyébként nem azért fognak a roma gyerekek pl iskolába járni mert kötelezővé teszik nekik,vagy mert nem kapnak családi pótlékot,hanem azért mert olyan tanárok oktatják,akiknek hivatástudatuk és nem előítéleteik vannak.Persze amíg a jobbik csak a rosszabbik oldalt látja,nem lehet mást várni tőlük.”
  • 14. öröksoproni 2011. április 15. 12:55
    „Álszenteskedés ez az egész. Egyszerűen nem merik kimondani, hogy nem tudnak egy normális rendszert felállítani, hogy a többnyire romák közül kikerült túlkoros gyerekeket hogyan kellene kezelni, oktatni, ösztönözni a tanulásra, ha már a rendszer kizárta őket a munka világából 1-2 generációval ezelőtt. Szakképzett munkaerőre van szükség, ahhoz meg tanulni kell.”
  • 13. Madarász 2011. április 15. 11:59
    „2. Maraton! Ne viccelj! Szerinted melyik kamasz akar magától iskolába járni? Ebben a korban még nincs elég érettségük ahhoz, hogy belássák, hogy az ő érdekük, csak annyi, hogy de jó, nem kell iskolába járni.

    Amúgy a bentlakásos rendszer tényleg jó ötlet.”
  • 12. adalfold 2011. április 15. 09:30
    „NA KEDVES stug és többiek. szerintem most hagyjuk abba az ejrópázást, nyugatozást.
    teljesen más társadalmi-gazdasági és demográfiai (etnikum,szubkultúra) problémák vannak nyugaton.

    Teljes mértékben egyetértek a Jobbikkal,hogy a tankötelezettség 17 vagy esetleg 18 év legyen. Igen, erősen felhatalmazott, törvényileg alaposan védett pedagógusokkal, módosított Büntető Törvénykönyvvel, erősített iskola körüli járőrözéssel. Napjainkban nem lehet azt megjátszani, főleg Magyarországon - ahol kulcsfontosságú érték a szellemi képzettség és a természeti alaperőforrások, azaz a szakképzettség (pl Audi bázisa,amiért idejött),termőföld,víz mivel más nincs...- hogy az egyébként túlszaporodó képzetlen antiszociális embereket korábban utcára engedjük, a biztos munkanélküliséget kínálva nekik.
    Magyarországon nem lehet megjátszani a liberalizmust. SÚlyos lemaradások vannak, nem lehet komplett társadalmi csoportokat a természetes szelekcióra bízni,mert nincs olyan csoport aki mindenzt anyagilag fedezné az államháztartás vagy a nemzeti tőke oldalán. Súlyos, mindent eláruló hibának, vallomásnak tekintem orbán részéről,hogy rendőrök küldése helyett polgárőröket próbál betilttatni, hogy szociális védőháló helyett korábban utcára engedné a NEMCSAK cigány , de hátrányos helyzetű, problémás embereket. Innentől ORbán és a SZADESZ közt nem találok különbséget.
    Egyetértek a benntlakásos rendszerrel. Ez egyí olyan törvényes-alkotmányos keretek között működő intézmény lehetne mint a gyámság enyhített formája. Nyílván VOna sem arról beszél,hogy csak úgy iskolába zárják és csak a cigányokat. Ez is Orbán és a liberális vagy ál-konzervatzív sajtó szánalmas hazugsága. Gyámság most is van, ez aqnnál enyhébb, ráadásul bevált lenne, főleg ha pénz lenne rá:S
    Végezetül a közrendvédelmi tleepről. Ugye azt hazudtátok páran, meg a liberális hírtv hasonlók, hogy itt GETTÓKRÓL lenne szó. Arról van szó,hogy a szabadult bűnöző egy ideig olyan környezetben él,ahol felügyelik ne süllyedjen vissza, de amúgy rendes szabad emberi környezetben.
    Miért baj Orbánnak az önfenntartó börtön? azért mert ő IS az ország ellen kell/akar cselekedjen.
    ennyi”
  • 11. nszakacs 2011. április 15. 08:46
    „Szerintem is mindegy mennyi a korhatár ,mert aki akar magának szakmát, vagy érettségit diplomát az ugyis járni fog iskolába. Aki meg düddö vagy épp szarik rá ,hogy mi lessz a sorsa az meg bukdácsol el sem jut a vizsgáig és csak idegesíti a tanárt a többi normális gyereket a tanulásban mert épp pofázhatnékja van az órán.Ja és foglalja a helyet feleslegesen. Különben is szükség lesz mindig segédmunkásra.”
  • 10. bojtár 2011. április 15. 08:19
    „. stug 2011.04.15. 00:17
    Egy nagyon apró momentumot kifelejtettél Európában tudják kezelni a cigányságot míg magyarországon pont az uszítás megy a kormányrészéről 21században Magyarországon a cogányok azt csinálnak amit akarnak olyan politikai trükközések milliárdok átjátszása folyik emigráció címén ,hogy azt normális ember is alig tudja elképzelni.”
  • 9. stug 2011. április 15. 00:17
    „Kedves, a tervet tökéletesen félreértő/félremagyarázó polgártársak!

    1. A KUTYA SEM MONDTA, hogy 16 éves életkor után tilos lenne tanulni! Egyszerűen az csinálja, aki AKARJA is!

    2. De mi a helyzet Ejrópában?

    "Európában napjainkban minden országban általános a tankötelezettség, mely a legtöbb esetben 15-16 éves korig tart"

    "Magyarország - jelenleg - azon országok közé tartozik, ahol európai viszonylatban a legtovább tart a tankötelezettség: a 18 év mint felső korhatár Európában csupán Belgiumra, Hollandiára és Németországra jellemző."

    "A környező országok közül Horvátországban 14, Ausztriában, Bosznia-Hercegovinában, Csehországban, Szerbiában, Szlovéniában 15 éves korig kötelező iskolába járni, Romániában és Szlovákiában 16, Ukrajnában pedig 17 éves korig tart a tankötelezettség."

    Tehát miről is beszélünk?”
  • 8. háté 2011. április 14. 22:00
    „6. dünnyögő
    Tudod akinek nincs elképzelése ötlete, az tanuljon a másiktól!
    --neked van mit tanulni, mert a nagy liberalizmusban még a néhány mondat olvasása is nehézségekbe ütközik nálad.
    Elhiszem, hogy a "hosszú" cikk megértése nem könnyű!”
  • 7. btl 2011. április 14. 20:41
    „Az lenne igazán jó, ha a fiatalokat lehetne fegyelmezni valami hatékony módon, mert a jó szó, jó példa ennek a korosztálynak nem elég. Ez nem függ nemzetiségtől, még iskolatípustól, értelmi képességtől sem. Aki rendszeresen zavarja az órákat, el lehetne tiltani 1-2 hétre az iskolától, ha így összejön 4 hét / év, akkor átirányítani másik iskolába, agy ha túlkoros (16, vagy 17 éves elmúlt és nem tanköteles), akkor ki lehetne rakni az iskolából. Azt is el tudnám képzelni, hogy ha a gyerek nem viselkedik, akkor a szülő fizessen tandíat érte - akkor talán otthon előveszi az iskolából kitiltott apai pofonokat, amire igenis szüksége van a kölyköknek. az kevéssé érdekel, hogy azután dolgozik-e, vagy mi lesz vele, mert ha az iksolában nem figyel és a többieket is zavarja, akkor sem tanul szakmát, és másokat is akadályoz benne.”
  • 6. dünnyögő 2011. április 14. 20:37
    „5. háté önmagával szemben is hozhatna valamilyen komolyabb döntést.
    Egyébként a rendszerváltás előtt is 16 év volt a tanköteles korhatár, és nem okozott senkinek sem gondot.
    Az utóbbi évek liberalizmusa pedig megengedte, hogy az ilyen okostojások is írjanak a cikkek alá valamit.”
  • 5. háté 2011. április 14. 19:25
    „A 16-évre való leszállítással, a kormány kibújna a felelősség alól,
    --mivel nem tud mit kezdeni a jelenlegi "állománnyal" 16-éves kor után, amikor a neveletlen egyedek kezelhetetlenek, az utóbbi évek liberális "gondoskodásától"

    Igaza van a Jobbiknak, bentlakásos rendszer a lehetőség.
    Oly sok az elhagyott tanyasi-kastély, hogy azok felújításával a csábító élvezetektől távol kellene ezt a réteget felzárkóztatni.
    Ha itt sem felelne meg a követelményeknek a delikvens, akkor komoly döntést lehetne hozni irányukban.”
  • 4. pamutzokni 2011. április 14. 19:22
    „Ééés még mindig megtudnak lepni!

    Egyszer volt, hogy ha nincs meg a 8 általánosod, nem kaphatsz jogsit.
    90-ben voltam 8.as, ha nem volt meg a 8 általánosom, nem kaphattam.
    92-ben voltam 16, a tanár a középsuliban állandóan hangoztatta, már betöltöttük, nem kötelező ide járni.
    Akkor most mi van?
    Vagy mindenki úgy akar bekerülni a történelembe, hogy hoz valami széljegyzetet?”
  • 3. titokgyula 2011. április 14. 19:16
    „Azt is elismerik, hogy a cigányokra tervezik a jövőt.”
22 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gulyás Gergely és Schiffer András vitája a Duna Televízióban

Egyetlen változást hoz az életfogytiglani börtönbüntetés beemelése az új alkotmányba: a Fidesz most… Tovább olvasom