Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Jobbik: az uniós csatlakozás mérlege egyértelműen negatív

A Jobbik átfogó kampányba kezd, amelynek keretében megpróbálja bemutatni az Európai Unió pályázati rendszerével összefüggő, szerintük megjelenő visszaéléseket.
A Jobbik átfogó kampányba kezd, amelynek keretében megpróbálja bemutatni az Európai Unió pályázati rendszerével összefüggő, szerintük megjelenő visszaéléseket, s megkísérlik leleplezni azokat a nagyobb beruházásokat, amelyek folytán közpénzek tűnnek, illetve tűnhetnek el - erről Z. Kárpát Dániel, a párt frakcióvezető-helyettese beszélt szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten.

A Jobbik szerint az ország uniós csatlakozásának mérlege egyértelműen negatív, tehát többszörös a ráfizetésünk, ahhoz képest, amit "visszacsorgatnak" nekünk. Z. Kárpát Dániel azt mondta, az uniós forrásokat általában átláthatatlan pályázatokon keresztül, haszontalan célokra használja fel a kormányzat.

Példaként említette azokat az uniós társfinanszírozással felépült wellness-szállókat és -hoteleket, amelyeket otthagynak a helyi önkormányzatoknak, ám azok a folyamatos forráselvonások miatt nem tudják ezeket fenntartani.

Az ellenzéki politikus bírálta a múlt pénteken bejelentett Matolcsy-csomag azon elemét, amely 15-ről 5 százalékra csökkentené az uniós projektek bizonyos társfinanszírozási formáit, és amelytől 55 milliárd forintos megtakarítást remélnek. Közölte, hogy ezt a gyorsított lehívást csak a jövő év végéig teszi lehetővé a jogszabály, így nem takarékoskodásról van szó, hanem egy újabb hitelfelvételről, amely újabb megszorításokat jelenthet.

Z. Kárpát Dániel szerint Magyarország 1000 milliárd forintos uniós forrástömeget pazarol el, miközben azt kommunikálja, hogy az uniós források lehívása tekintetében az élmezőnyben van az ország. A kormány azonban csak az abszolút értékeket figyeli, miközben a lehívási arányszám csak 29 százalékos, s azzal Magyarország az uniós rangsor hátsó felében van – tette hozzá. A politikus úgy fogalmazott: a Jobbik végső célja - egyedüliként a politikai palettán - az IMF-től, az EU-tól és minden világszervezettől való függetlenség, hogy végre Magyarország kormányai határozhassák meg a magyar gazdaságpolitikát.

Olvasóink írták

  • 7. Santos 2012. október 14. 08:00
    „És nagyokos Danka ott ül a parlementbe”
  • 6. Santos 2012. október 14. 07:59
    „Ez a Danika ott ül a parlement falai között?”
  • 5. 621 2012. október 14. 07:01
    „Nem ártan elővenni a számológépet - már ha mást nem ismertek, és gyakorolni az összeadást meg a kivonást....Meni fog ez, és rájöttök mennyi sületlenséget hordtok össze... Ez nem fadzsi kérdés ez gazdaság. Itt az össze-vissza beszéd egyszer kiderül...”
  • 4. pancser 2012. október 13. 20:01
    „A Jobbik szerint állítsuk vissza a vámot, az útlevelet, határellenőrzés a kiviteli engedélyeket, a növény és egészségügyi határvizsgálatokat, tiltsuk el a magyarokat a külföldi munkavállalástól stb. Ez nagyon jó program itt Mosonmagyaróváron, legalább megszűnik a Jobbik alapszervezete, vagy illegalitásba vonul az emberek haragja elől.”
  • 3. szekelyse50 2012. október 13. 18:59
    „Az élet tele van kátyúval,ez a kátyú egy kicsit nagyobba kelleténél.Igazán ezt a jobbik is megértheti.”
  • 2. gjozsi88 2012. október 13. 18:50
    „Szóljon valaki a Z Kárpáti nevű észkombájnnak, hogy az uniós piac vámmentessége biztosítja a GDP, azaz a termelésünk jelentős részének a piacot.
    Mely vámmentesség nélkül, (tekintettel arra, hogy a környező országok, a konkurenciánk, élvezi a vámmentesség előnyeit) nem tudnánk hol eladni a termékeinket, nem jönne be befektető tőke, mert nem akarja küzdeni a vámköltséget, vámeljárási procedurát,......mert ugye a keleti nyitás szlogen jól hangzik, mindenki beszél róla, csak senki nem látta (pedig az unió nem tiltja eddig sem) .......ezért a termelésünk jelentős részét is az unió biztosítja!
    Ezt a fontos TÉTELT ELFELEJTETTE FIGYELEMBE VENNI ez a derék jobbikos, mikor megítéli az uniót!
    Pedig ez sokkal fontosabb, mint az uniós támogatás!
    Mely adható, mig a termelésért magunk dolgozunk meg, az ellenértéke jár.
    Mielőtt bárki belemegy a részletekbe: az árbevételt biztosítja a piac! Azon belüli költségarányok külön kérdés, csak azért nem érdemes boncolgatni, mert a fentieket csupán részletezi, miközben a fentiek is meghaladják a jobbikosok képességeit!
    De bármikor hajlandó vagyok vitatkozni erről is, csak nem összekeverve szezont és a fazont.”
  • 1. Eva- 2012. október 13. 17:31
    „és nem fizetjük vissza az adósságot, mert az ránk nem vonatkozik.
    a mindenkor élők érdekében felvett hiteleket a mindenkor élők fizetik
    ha egy elgondolást nem folytatnak és abból plusz kiadás jelentkezik--kidobott pénz, mint a leállított Bős esetében, akkor bizony jó sok az adósság.
    Most pedig negáljuk?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csontsovány, kiéheztetett lovakat találtak Veszprém megyében

Csontsoványra fogyott, kiéheztetett lovakat találtak Bakonyoszlop és Sövénykút között egy… Tovább olvasom