Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Jelentősen nőtt az egyházak társadalmi szerepvállalása

˝Az egyház szerepe főleg az oktatásban, a gyermekvédelmi szakellátásban mutat növekedést, fontos közösségalkotók a mai társadalomban.˝
Jelentősen nőtt, meghatározó lett az egyházak társadalmi szerepvállalása, és erre egyre nagyobb igény mutatkozik - mondta Hölvényi György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.

Kiemelte, hogy több mint 220 ezer diák tanul az egyházi köznevelésben, az összes tanuló 11-12 százaléka, az igény azonban ennél nagyobb. Felmérések alapján a szülők igénylik az egyházi iskolákban való oktatást gyermekeik számára, és ez nem feltétlenül függ össze a vallásossággal - tette hozzá.

Hölvényi György hangsúlyozta: az állam az egyenlő finanszírozás elve alapján segíti az egyházak társadalmi szerepvállalását, az igényeket pedig "csatornázni tudják". A feladatvállalások teljesítéséhez néha hiányoznak az egyházaknál a feltételek, de sok területen az egyházak "felvették a tempót" - állapította meg.

A kötelezően válaszható hit- és erkölcstan két évfolyamon történő bevezetésekor "minden nehézség mellett" a diákok valamivel több mint a fele választotta a hittant - jegyezte meg.

Szólt arról, hogy 2010 óta az egyházi fenntartók szerepvállalása a gyermekvédelmi szakellátás területén dinamikusan nőtt, különösen a nevelőszülői ellátás területén. A gyermekvédelmi szakellátásban a jelenlegi egyházi fenntartású 6326 férőhely a 2010-es 1681 férőhely négyszerese, az egyházak által fenntartott 5549 nevelőszülői férőhely pedig a 2010-es 1199 férőhelynek több mint a négy és félszerese.

Emlékeztetett arra is, hogy a karitatív munkában összefogtak az egyházi szervezetek az idei nagy dunai árvízkor is a bajba jutottak megsegítésében.

Az államtitkár kiemelte: az oktatási, szociális tevékenységük megemlítésekor sem szabad elfelejteni, hogy az egyházak legfőbb jellemzője, hogy "hitből fakadó közösségeket" alkotnak, emellett pedig "az egyházak tagjai szerves részei a magyar társadalomnak". Felmérésekre hivatkozva közölte: az egyházak ma messze a legnagyobb közösségalkotók a mai magyar társadalomban annak ellenére, hogy általában véve a közösségi kohézió csökkent az utóbbi időkben.

Ábrahám Béla, a szalézi rend magyarországi tartományfőnöke elmondta: "szabad légkörben" igyekeznek a fiatalokkal foglalkozni, hogy értelmet, tartalmat adjanak az életüknek, és megfelelő biztonságérzetük legyen a mindennapi életben. Beszámolt arról, hogy több helyszínen reggeliztető programot szerveztek, ahonnan tízórai csomagot is vihetnek a gyerekek, hogy ne éhesen menjenek az iskolába. Erre ráépült egy korrepetáló program, valamint önkénteseik segítségével nyári táborokat is szerveznek pályázatokra és felajánlásokra alapozva.

Megemlítette, hogy Kazincbarcikán szakmunkásképző iskolájuk is van, oktatási intézményeikben pedig tudatosítani szeretnék a fiatalokban, hogy számíthatnak a szaléziakra, mert ez a szerzetesrend a nehéz sorban lévő gyerekeknek segít.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gázpisztollyal raboltak ki egy dohányboltot Pécsett, az eladó megsérült

A rabló készpénzt és dohányárut zsákmányolt a Rácvárosi úti üzletből, majd az utcán várakozó… Tovább olvasom