Kisalföld logö

2018. 05. 25. péntek - Orbán 17°C | 25°C Még több cikk.

Jelentős fejlődés

a Rábánál

Folytatás az 1. oldalról.

A nagy múltú gyárnak, melynek minden győri családban van vagy volt legalább egy dolgozója, mint azt Pintér István vezérigazgató elmondta, az elmúlt években talán kicsit negatív volt a megítélése. A befektetői alapokat kezelő cégek számára rendezett nyitott nappal, valamint az elmúlt évek eredményeinek ismertetésével ezen a képen szerettek volna változtatni tegnap. Összegezve elmondható, a Rába menedzsmentje, a dolgozókat folyamatosan tájékoztatva és bevonva még az érdekeltségi rendszerbe is, 2006-ot joggal tekintheti a fordulat évének.
A tájékoztató első részében a megjelentek bejárhatták a Rába régi, ma már szinte teljesen elhagyott telephelyét a Budai úton. Az óriási üzemcsarnokok, melyek jelentős anyagi terhet jelentenek még kihasználatlanul is (éves szinten 77 millió forint ingatlanadót fizet a Rába), hamarosan eltűnnek, nagyobb és még jobb lehetőséget adva a befektetőknek, illetve annak, hogy az Engel-csoport, a Városrét gyorsabban terjeszkedjen.
Az Engel-csoporttal egyébként előnyös szerződést kötöttek, Pintér István ismertetőjéből kiderült, hogy a több mint 3000 embert foglalkoztató, Móron és Sárváron is üzemeket fenntartó Rába ott van a világpiacon termé-

keivel. Jelentős az értékesítés az amerikai és a volt szovjet tagköztársaságok piacain is. Ehhez szükséges volt a portfólió letisztítása, és az, hogy ne kétszáz, hanem csak nyolcvan meghatározó ügyféllel tartsák a kapcsolatot. A Rába legjelentősebb vevői között ott van a Dana, a John Deere, a Kamaz, a magyar Suzuki és a Honvédelmi Minisztérium is.
A Rába versenyképes lehet konkurenseivel szemben, mert vannak piaci kapcsolatai, mert szakképzett munkaerő áll rendelkezésre, mert a bérek színvonala kisebb a nyugati országokkal szemben.
A Rábánál a reptéri telephelyen, mely a fő tevékenységek centruma, átstrukturálják a termelést. A futómű kft. és a jármű kft. által használt területeket vonják majd össze. Így teret és időt nyernek, és a mára már ipari parkká minősített területen akár más cégek számára is letelepedési lehetőséget nyújthatnak. Ezzel együtt tovább folytatódik a munkatársak tudásának fejlesztése, mert ahogyan azt a vezérigazgató elmondta előadásában, az elmúlt években tapasztalható eredményjavulás mögött ez és az érdekeltségi rendszer jó kialakítása is ott áll. (A Rába működtet egy úgynevezett Rába Tudásakadémiát, ahol szakembereket képeznek, gondoskodnak a vezetői utánpótlásról, illetve a változások szükségességét is átláthatóbbá teszik.)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az első pályázat

Folytatás az 1. oldalról. Tovább olvasom