Kisalföld logö

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 33°C Még több cikk.

Jegelik a Törökországgal folyó csatlakozási tárgyalásokat

A Törökországgal folyó csatlakozási tárgyalások részleges felfüggesztését javasolják az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei az állam- és kormányfőknek. A fő ok, hogy a törökök nem nyitnak eléggé Ciprus felé.
A brüsszeli bizottság 35-ből nyolc fejezet felfüggesztését szorgalmazta, mivel úgy ítélte meg, hogy Törökország nem tett eleget annak a vállalásának, amely szerint megnyitja kikötőit és repülőit a ciprusi kereskedők előtt - az ülésen ettől eltérő vélemények is elhangzottak, de kompromisszum e megoldás körül bontakozott ki. A kiszivárgott értesülések szerint az is része a döntésnek, hogy az Európai Bizottság a hagyományos éves országjelentések közti időszakban is figyelemmel követi az eseményeket Törökországban.

Lesz emellett a csúcstalálkozón egy külön nyilatkozat is a ciprusi török gazdasági közösség fejlődéséről, egy másik pedig az ENSZ keretein belüli megoldás fontosságát emeli ki.

Törökország 2005 júliusában írta alá azt a jegyzőkönyvet, amely kiterjeszti az EU-val fennálló vámunióját a 2004-ben csatlakozott tíz új országra, köztük a görögök lakta Ciprusi Köztársaságra, amelyet Ankara nem ismer el.

Törökország nem hajlandó alkalmazni a megállapodást Ciprusra, és csak azzal a feltétellel nyitná meg kikötőit és repülőtereit a ciprusi hajók és repülőgépek előtt, ha megszűnne a kizárólag Ankara által elismert Észak-ciprusi Török Köztársaság elleni nemzetközi embargó, ezt viszont egyelőre Nicosia blokkolja.

Göncz Kinga külügyminiszter sajtóértekezletén úgy vélte, kiegyensúlyozott szövegről van szó, amely lehetővé teszi a csatlakozási folyamat folytatódását, de jelzi a reformok lassulása miatti aggodalmakat is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Van-e már karácsonyi hangulata?

Tovább olvasom