Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

Játéknak indult – egy álom vált valóra

Most induló és kéthetente jelentkező Átváltoztatjuk sorozatunkban ez alkalommal a több száz jelentkező közül a 27 éves, hódmezővásárhelyi kismamára, Klepácsné Kocsis Zsuzsannára esett stylistunk választása, akit néhány óra alatt divatos vamppá változtatott. A farmer maradhatott, ám a felsőt, a kiegészítőket élénk színűre cserélték – a tavaszi divat szerint. A smink is élénk: élővé teszi az arcot.
Előtte...
Szégyellősen mosolygó kismama a játékfelhívásunkra beküldött fényképen, találkozásunkkor pedig divatos vamp. Hogy melyik a 27 esztendős Klepácsné Kocsis Zsuzsanna valódi arca? Nos valószínűleg most már mindkettő. Hódmezővásárhelyi olvasónkat – aki egyébként csecsemőgondozóként dolgozik a szegedi gyermekklinikán – választotta ki több száz jelentkező közül Piti Brigitta stylist, hogy lapunk kéthetente jelentkező új játékában elsőként átváltoztassa.

Brigitta hétköznapi jelentkezőt keresett, és azért döntött Zsuzsa mellett, mert úgy érezte: egy kismamát átváltoztatni valódi kihívás. Hiszen a baba mellett ki ér rá saját szépségével törődni?

– A ruhák kiválasztásánál Zsuzsa stílusából indultam ki. Mivel a sportos ruhákat kedveli, nem akartam mindenáron kosztümös nőt faragni belőle. Szerencsére jól tudtunk együtt dolgozni, olyan partner volt, aki valóban akart változni. Az M-Trade ruhái közül együtt választottunk: fehér bőréhez és zöld szeméhez élénk színeket. Előnyös számára a garbó, hiszen szép, hosszú a nyaka. Az élénk smink is illik hozzá, élővé, karakteressé teszi az arcát.

...és utána. Fotó:Gyenes Kálmán
Brigitta azt tanácsolta Zsuzsának, hogy ha ragaszkodik a farmerhez, azt világos kiegészítőkkel – táskával és övvel – , valamint élénk színű felsőkkel kombinálja. Az idei tavaszi divat is ezt diktálja. Zsuzsa nem szívesen hord magas sarkú cipőt, ha teheti, inkább a kényelmet választja. A Salamandernél találtak számára megfe-lelőt – természetesen ebből is világosat, a táskához illőt.

A gyeden lévő kismamát a Cosmécanique Szépségházban Tóth Ildikó kozmetikus sminkelte. Zsuzsa egyébként egyáltalán nem – még alkalomra sem – festi magát, a változás ezért feltűnő. A fiatal nő színeihez Ildikó bordós-vöröses szemfestéket, padlizsán árnyalatú rúzst választott. A szempillaspirált, arcpírt, szájfényt a kozmetikus hétköznapra is ajánlja.

– A szépségért meg kell szenvedni – idézte a mondást Zsuzsa, utalva a szemöldökszedés procedúrájára. Az eredménnyel azonban maximálisan elégedett volt. Elmesélte: csupán a játék kedvéért, a szerencsében kevéssé bízva jelentkezett az átváltoztatásra, mégis egy álma vált valóra. Ahogy oly sok nő, ő is régóta szerette volna magát fodrászra, kozmetikusra bízni, hogy lássa: mit hoznak ki belőle. Úgy érzi, minden nőnek sokat jelent és időnként meg is érdemli azt a kényeztetést, hogy kellemes környezetben fodrász, kozmetikus néhány órán keresztül kizárólag vele foglalkozzon.


Új feleség ment haza a családhoz

Klepácsné Kocsis Zsuzsanna nyereményét először kisfiának, a nyolc hónapos Ádámkának újságolta el, csak ez után férjének. A ház ura először meglepődött, majd azt tanácsolta feleségének: lottózzon, hátha abban is szerencsés lesz.
– A család most új arcomat ismeri meg. A férjem, bár még csak egy éve vagyunk házasok, máris új feleséget kap. Nagyon kíváncsi, hogy milyen külsővel megyek ma haza – fogalmazott Zsuzsa, miután látványosan átváltozott.
S hogy mit fogad meg a szakemberek tanácsaiból? Azt ígérte, a húszezer forintos M-Trade vásárlási utalványból élénk, vidám színű ruhákat vásárol – ez alkalommal férjét kéri majd meg, hogy zsűrizze a kiválasztott darabokat. Ezenkívül hamarosan beszerez egy szempillaspirált, sőt talán még egy padlizsánszínű szájfényt is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ripoff Raskolnikov–Nagy Szabolcs

Tovább olvasom