Kisalföld logö

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 2°C | 7°C Még több cikk.

Jászsági régészeti skanzent terveznek Jászdózsára

Régészeti skanzen építését tervezik Jászdózsára, ahol a Jászságban folytatott ásatások eredményeit felhasználva a térségre jellemző lakóépületeket mutatnák be.

A munkák szakmai előkészítésében segítő Kertész Róbert, a szolnoki Damjanich múzeum régésze hétfőn elmondta az MTI-nek, hogy az ötlet a polgármestertől, Szerencsés Istvántól származik. Közlése szerint a majdan az önkormányzat által működtetett skanzen fokozatosan valósulna meg.

Elkészítéséhez több tízmillió forintra lenne szükség, és a kivitelezéshez uniós pénzre is pályáznának. Jelenleg a Tarna holtág mentén kijelölt terület megszerzése a feladat, mivel annak egyik része köz-, másik része magántulajdonban van.

Kertész Róbert tájékoztatása szerint a skanzenben helyet kapnának a 16-18 ezer évvel ezelőtti lakóhelyektől a jász épületformákig bezárólag a Jászságban valaha létezett lakóházak. Kialakítanának egy jellemző jász portát is, ahol az ott lakók mindennapi mezőgazdasági tevékenységével is megismerkedhetnének a látogatók.

A szakember kitért arra, hogy egy tájrekonstrukció részeként helyreállítanánk az ősi Tarna folyóra jellemző ártéri erdős területet, és annak tisztásain építenék fel az egyes korszakok házait.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tapolcai kórház: még nem kért működési engedélyt

Még nem kért működési engedélyt a tapolcai kórházat és rendelőintézetet május 1-jétől ideiglenesen… Tovább olvasom