Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Japánok, németek hol itt, hol ott

Mintegy másfél évtizede van napirenden Csornán a termálfejlesztés. Többféle elképzelés fogalmazódott meg azóta. A befektetők jöttek, mentek, a helyszínek is változtak.
Termálfejlesztés. Mostanra kissé „megkopott” e kifejezés Csornán, hisz az elmúlt tizenöt évben gyakran forgott közszájon. Persze ez nem csoda, ugyanis tervek, elképzelések láttak napvilágot, amelyek szinte kivétel nélkül felvillanyozták a helyieket, ám – mint ismert – a megvalósítás mindmáig elmaradt.

Az első „fellángolás”

Az első „fellángolás” idején – az 1990-es évek eleje – lenyűgöző látványtervek készültek az elképzelt, a legkényesebb igényeket is kielégítő fürdőkomplexumról. Bizakodó volt a hangulat a városban, a helyiek reménykedtek – végül a tervek tervek maradtak.
Az évtized végén tízmilliárd forintot meghaladó beruházásról, gyógynövénytermesztésről, -feldolgozásról szóltak a hírek. Erre még a környékbeli települések lakói is felkapták a fejüket, de mindhiába, a gigantikus elképzelésekből semmi sem lett.
Aztán 2001 júliusában egy japán befektető érdeklődéséről hallottunk, aki a termálfürdő környékén százhektárnyi területet kívánt megvásárolni hektáronként egymillió forintért. Az üzlet azonban nem jött létre, mivel az érintett földtulajdonosok közül nem mindenki akart megválni a birtokától. Különben is kételkedtek abban, hogy a fürdőfejlesztéshez százhektárnyi terület kell.

Egészségturisztikai központ

Bő egy évvel később már a Vilmos parki egészségturisztikai központ létrehozására vonatkozó elképzelések keltették fel a helyiek figyelmét. Erről többször tárgyalt az önkormányzat képviselő-testülete is. Mígnem kiderült, hogy a terület infrastruktúrájának kiépítésére benyújtott pályázatot „tartalékba helyezték”. Vagyis nem jutott pénz erre a célra. Ma már tudjuk, hogy ez a terv is „füstbe ment”.

Nyitás: 2008. karácsony

Ezek után, idén év elején került nyilvánosságra, hogy egy német cég a jelenlegi termálfürdő területén nagyszabású fejlesztést hajtana végre. A szándék komolynak tűnt, a befektető képviselője az új, európai mértékkel is korszerű termálfürdő megnyitásának időpontjaként 2008 karácsonyát nevezte meg.

Ismét Vilmos park

Ezek után – legalábbis a kívülálló számára – meglepetésként hatott az a hír, hogy ismét a Vilmos park került előtérbe mint a szóban forgó beruházás leendő helyszíne. A változással a ciklusbeli utolsó rendes ülésén a város képviselő-testülete is egyetértett. A város polgármestere lapunknak nyilatkozva (Kisalföld, 2006. szeptember 22.) ekképpen indokolta a helyszínváltozást: „A Kerti Park Kft., melynek tulajdonában van a termálkút, s amely társaságtól bérelné az építkezéshez szükséges területet a német befektető, felszámolási eljárás alá került. Mivel ez egy kiszámíthatatlan kimenetelű folyamat és a németek szerint ekkora projektet bizonytalan területre és vízellátásra nem lehet építeni, a helyszíntől elálltak.” Papp József szerint optimális esetben a változás nem befolyásolja a német fél által 2008 karácsonyára ígért átadási határidőt. Sőt, azt is megtudtuk, hogy a fürdőberuházás mellett egy hotel felépítését is tervezik.
Jelenleg itt tartunk. Azt pedig megjósolni sem lehet, mi lesz a következő fordulat. De – mint tudjuk – a remény hal meg utoljára.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

2007-ben 14 ezer közalkalmazott veszítheti el a munkáját

Több minisztérium a működési kiadásainak 10 százalékát is elveszítheti, így több ezer fős… Tovább olvasom