Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Januárban folytatódik a Szita Bence-gyilkosság ügye

Január 10-én a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik másodfokon a tavaly októberben brutális kegyetlenséggel meggyilkolt Szita Bence megölése miatt indított per – tájékoztatta a Pécsi Ítélőtábla szóvivője kedden az MTI-t.
Tóth Sándor elmondta, júniusban tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte mindhárom vádlottat az első fokon eljáró Kaposvári Törvényszék.

A bíróság előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, 14. életévét be nem töltött személy ellen - az első- és a harmadrendű vádlott esetében nyereségvágyból is - elkövetett emberölés bűntette miatt mondta ki bűnösnek a vádlottakat. Az ítéletet első fokon az ügyész tudomásul vette, a vádlottak és védőik felmentésért, illetve enyhítésért fellebbeztek a Pécsi Ítélőtáblához.

A vádirat szerint a Szita Bencét tavaly október 29-én este a Kaposvár melletti sántosi erdőbe csalták, ott Bogdán József a kocsiból kiszállva leütötte, brutálisan bántalmazta - a gyerek testén egyebek között ásóval és késsel okozott negyven szúrt, vágott sebet találtak. Eközben K. József megásta a fiú sírját, P. Erika pedig mindehhez elemlámpával világítva segédkezett. A még életben lévő fiút a gödörbe tették, és betemették, a halálát fulladás okozta. A fiú ruháit és telefonját a Kaposba dobták. P. Erika a gyilkosság éjszakáján a rendőrségen bejelentette, hogy a fiú eltűnt. A rendőrök a holttestet néhány nappal később Kaposvár toponári városrészében találták meg. A sántosi erdőben ugyanis vadászok megzavarták az elkövetőket, ezért B. József jobbnak látta kiásni és máshová temetni a holttestet.

A május 13-án kezdődött büntetőperben meghallgatott szakértők azt mondták, hogy mindhárom vádlott büntethető. A két férfi személyiségzavarban szenved, ám beszámíthatóságukat ez nem befolyásolja, tettük következményeit fel tudták mérni. A pszichiáteri szakvélemény alapján P. Erikánál semmiféle elváltozás nem volt megállapítható.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MSZP-Együtt-PM: újabb felvétel bizonyítja a bajai csalást

Az interneten közzétett hangfelvételen egyebek mellett az hangzik el, hogy ˝a Fidesz segít, ad tűzifát" - mondta Karácsony Gergely. Tovább olvasom