Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 4°C | 8°C Még több cikk.

Január 27: a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja

Pénteken tartják a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapját az auschwitz-birkenaui haláltábor 1945-ös felszabadításának 67. évfordulóján.
Pénteken tartják a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapját az auschwitz-birkenaui haláltábor 1945-ös felszabadításának 67. évfordulóján. Budapesten megemlékezés lesz a Holokauszt Emlékközpont és az Élet Menete Alapítvány szervezésében a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban.

A Páva utcai emlékközpontban beszédet mond Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete, Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója és Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány elnöke. Közreműködik Kézdy György színművész és Gerendás Péter előadóművész.

Ekkor nyitja meg kapuit az intézményben felállított marhavagonban berendezett vándorkiállítás, amelyet az emlékközpont három fiatal munkatársa készített az ahhoz összeállított oktatási programmal együtt.

Az ELTE Bölcsészettudományi Karán, az Újkori és Jelenkori Filozófia Tanszéken Ervin Gáborra, a holokauszt áldozatait mentő római katolikus papra és filozófusra emlékeznek. Kispest önkormányzata a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából megemlékezést és koszorúzást tart. Köszöntőt mond Vinczek György alpolgármester, Setét Jenő, a cigány önkormányzat képviselője és Koltai Gábor, a helyi zsidó hitközség vezetője.

Az ENSZ-közgyűlés 2005. november 1-jén nyilvánította a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává január 27-ét. Az egyhangúlag elfogadott határozat hangsúlyozza "az emlékezés és a tanítás kötelességét", hogy a jövő nemzedékei megismerjék a hatmillió, túlnyomórészt zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosságok történetét.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyarország aláírta a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodást

Magyarország az Európai Unióval és húsz európai uniós tagállammal együtt aláírta az online… Tovább olvasom