Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -4°C | 4°C

Ittas volt az anyát és lányát halálra gázoló autós

Ittas volt az a nagykállói autós, aki egy 51 éves asszonyt és 25 éves lányát gázolta halálra a kisvárosban.

Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta, hogy a gyalogosan közlekedő 51 éves helybeli asszony és 25 éves lánya a gázolást követően a helyszínen életét vesztette.

A 44 éves férfi a hétfő esti gázolás után gyalogosan elmenekült a helyszínről. A rendőrök négy órán belül elfogták, kihallgatni viszont akkor ittassága miatt nem lehetett - mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője.

A gázoló sofőrt a rendőrség őrizetbe vette.

Olvasóink írták

  • 19. Madarász 2011. február 08. 11:31
    „Idegen, amikor a kommentet írtam, még nem ez a szöveg volt, azóta frissítették, pontosabban pár perccel utána volt két cikk, majd a kettőből csináltak egyet...

    LAZA!

    Amikor a tizenakárhány komment íródott, még nem ez volt a cikk szövege, úgyhogy amit akkor olvastunk, csak annyiról szólt, hogy elütöttek két asszonyt, sőt először még a helyszín is más volt, majd javították, hogy mégsem a városon kívül, hanem a városon belül történt, majd az ittasság a harmadik variációban került egy másik cikkbe, majd a kettőből lett egy.

    Szóval bocsi, de nem én vagyok a hülye, hanem aki a cikket folyton variálja...”
  • 18. LAZA 2011. február 08. 10:00
    „Tényleg nem árt elolvasni az írást mielőtt kommentelünk.
    Bün és Bünhődés!
    Egyik legégetőbb társadalmi problémánk.
    A rendőrség még úgy ahogyan teszi a dolgát.Legtöbbször elfogják a tetteseket és a tényállást is megállapitják.
    Aztán jönnek a "sztár" ügyvédek és kitalálják a legképtelenebb hazugságokat amit aztán a tettesek előadnak a saját védelmükben.Az ügyészség még valahogyan.(ha nincs benn politikai szál).
    Ám a birói döntések!!!!!!
    A Magyar Jogállamiság Szégyenei!
    Lásd. pl.tegnap este a kékfényben,de lehetne hosszan sorolni az elmúlt évek kaatasztrófális mellé fogásait.
    Közlekedési ügyekben pedig még elképesztőbbek a döntések.Lásd az ír gázoló,de itt is lehetne hosszan sorolni.
    Úgye a 2/3-os fűlkeforradalom?
    Itt is csak marad a liberális szemét kupac.Rendet kéne vágni,de hát fontosabb a média törvény.
    Amig nem lesznek elrettentő büntetések addig lesznek az ilyen jellegű tragédiák mert nincs visszatartó erő!”
  • 17. bellotto 2011. február 08. 09:42
    „Közlekedni összetett dolog, ezért van egyértelmü szabályzta amit be kellene tartani. Továbbá kellene lenni morálnak, na!!!!! ez nálunk nincs. Vannak nagyautókban ujgazdagok, részeg sofőrök, eltiltott vezetők és nagyon figyelmetlen, közlekedni nem tudó gyalogosok, biciklisek, mopedosok és sörfesztiválra járó nagymotorosok. Sajnálom a családot sose fogják feldolgozni.Ittasság az egyetlen dolog amit nem lehet megbocsátani. Van egy rossz törvényünk is,lásd azt a tapló "BUCIT" éli világát műsort vezet. Hölyek Urak amíg ilyen ikonjaink vannak ne is várjunk mást.”
  • 16. idegen 2011. február 08. 09:36
    „Madarász !
    Olvastad a cikket ? Ittas vólt ,kihallgatni négy óra múlva sem lehetett.Akkor szerinted ki vólt a hibás ember ?!”
  • 15. Madarász 2011. február 08. 09:07
    „Imcsi!

    Viszont aki külterületen biciklizik vagy sétál, annak láthatósági mellényt kéne hordani... Amíg reggelente sötét volt, városon kívül csak a szerencsén múlott, hogy nem ütötték/ütöttük el a kivilágítatlan helyen, sötét ruhában sétálgatókat, vagy kivilágítatlanul biciklizőket, és volt aki rendszeresen az út közepén biciklizett, olyan útszakaszon, ahol két oldalt fasor, közvilágítás nincs, az autók meg 90-nel mehetnek.

    Egyébként írták máshol, hogy ez az autós ittas volt, ez más eset, de attól még a gyalogosoknak is be kéne tartani a szabályokat.
    Tegnap egy kis kölyök a hipernél piroson biciklizett át a zebrán, csak az volt a szerencséje, hogy az autósok nem indultak el, a körforgalmaknál rendszeresen nagy sebességgel körülnézés nélkül bicikliznek át, szóval a gyalogosok és biciklisek egy része keresi magának a bajt.”
  • 14. joci1975 2011. február 08. 08:53
    „Mindegy hogy hol történt zebrán vagy sem,szemet szemért,fogat fogért!Halál neki!”
  • 13. Imcsi 2011. február 08. 08:53
    „Aki a sötét ruhában történő közlekedést kritizálja, az nézzen körül a saját ruhatárában, és az utcán is. Hányan is járnak világos ruhában, főleg ilyenkor télen, nyirkos időben?”
  • 12. elihu 2011. február 08. 08:48
    „golyót neki, nem börtönt. Ezt a költséget még én is bevállalnám.”
  • 11. Madarász 2011. február 08. 08:35
    „Azért előre megmondani nem lehet, hogy ki volt a hibás és az autós valóban sokkot kaphatott. Lehet, hogy sötétben, sötét ruhában, nem a megfelelő helyen gyalogoltak, és későn vette észre őket. A gyalogosok, biciklisek nagyon sokszor játszanak az életükkel és csak a szerencsén múlik, hogy az autósoknak jók a reflexei.”
  • 10. Imcsi 2011. február 08. 08:13
    „"A baleset a rendőrség korábbi közlésével ellentétben nem Nagykálló közelében, hanem a város belterületén történt. "
    Azt, hogy néhány kommentelő össze-vissza ír itt látatlanban, azt megértem, de aki ott van, az nem tudja elsőre megmondani, hogy hol is van?”
  • 9. jhetedikj 2011. február 08. 00:15
    „közben elkapták az elkövetőt”
  • 8. Bo9903 2011. február 07. 21:44
    „Börtönben? hogy eltartsuk? addig kínoznám, míg ki nem purcanna. Rohadék!”
  • 7. Bo9903 2011. február 07. 21:44
    „Börtönben? hogy eltartsuk? addig kínoznám, míg ki nem purcanna. Rohadék!”
  • 6. laca123 2011. február 07. 21:37
    „most menekülj rohadék mert megtalálnak és véged!!!!!”
  • 5. Lobbo71 2011. február 07. 21:25
    „Hol írják, hogy zebrán történt?”
  • 4. vietkong 2011. február 07. 21:23
    „de örökre!”
  • 3. Csetneky 2011. február 07. 21:14
    „A mocskos féreg! Börtönben a helye!”
  • 2. senkialadár 2011. február 07. 21:11
    „szokásos menetel: megvárja mig kijózanodik,esetleg kitisztul a cucctól,beséltál hogy ő annyira sajnálja,de olyan sokkos állapotban volt hogy nem fogta fel a helyzet súlyát,vádat emelnek majd 10 hónap börtönt felüggesztenek 6 hónapra... rosszabb esetben felmentik mivel úgy néz ki tanu sincs,áldozat is elhunyt,így azt is mondhatja kicigánykerekeztek elé.”
  • 1. Stewe 2011. február 07. 21:04
    „Hányadik zebrán gázolás ez az utóbbi időben ? döbbenetes, félelmetes, felháborító.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Biciklis kislánnyal ütközött egy motoros férfi: négy fogát kiverték

Négy fogát kiverték annak a 31 éves férfinak, aki egy közlekedési baleset részese volt hétfő este… Tovább olvasom