Kisalföld logö

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -7°C | 2°C Még több cikk.

Ítélet várható a ˝fényevő˝ ügyében

Hétfőn várhatóan ítéletet hirdet a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletével vádolt "fényevő" bünteőperében a Fővárosi Bíróság. Az orvosszakértők szerint kétségtelen a vádlott kóros tudatzavara, amely kizárja büntethetőségét. Az ügyész és a védő egyaránt a vádlott felmentését indítványozza.
A médiában "fényevőként" elhíresült, több diplomás volt életmód-tanácsadó esete védője, Kamarás Péter megfogalmazása szerint páratlan a magyar kriminalisztika történetében. A 38 éves férfit azzal vádolják, hogy majdnem halálra éheztette a nem egészen 2 éves kislányát és nem tett semmit azért, hogy állapotos élettársa ne haljon meg közös koplalásuk miatt. Amikor 2007 május 18-án a rendőrség megjelent az óbudai lakásban, a fiatalasszony már halott volt, a kisgyermek és maga a vádlott is életveszélyes állapotba került. Az orvosi szakvélemény szerint a "fényevő" tudathasadásos elmezavara 2004-es indiai utazása után erősödött fel, feltehetően a hindu Sai Baba ego-elhagyó és önmegtartóztató nézetei hatására. A "fényevő" azt képzelte, hogy mindhárman különböző szentek reinkarnációi, gyermekük megvilágosodott fény-gyermek, akit védeni kell a nagyszülőktől és a barátoktól is, mert azok "energiavámpírok" lehetnek és elszívhatják tőle az életet. A védekezés eszközének hitte a mértéktelen koplalást is. A tárgyalás hétfőn folytatódik, amikor a "fényevő" szólhat az utolsó szó jogán, majd ítélethirdetés várható.

Olvasóink írták

  • 2. Sandro 2009. március 07. 17:52
    „börtönbe vele és adni neki egy zseblámpát,nesze zabálj!”
  • 1. Primax 2009. március 06. 21:52
    „Börtönbe vele, aztán - csak - fényt neki, semmi mást !”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Árad a Cuhai-Bakony ér

Kiöntött medréből a Cuhai-Bakony ér. A patak vízszintje a sok eső miatt egy nap alatt több mint fél… Tovább olvasom