Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 9°C Még több cikk.

Ítélet az algyői emberölési kísérlet ügyében

Megváltoztatta az I. fokon meghozott döntést a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa, s elrendelte a vádlott kényszergyógyítását abban az ügyben, amelyben egy algyői férfit, Pap Mihály János emberölési kísérlettel vádoltak meg. Egyebekben a Csongrád Megyei Bíróság ítéletét helybenhagyta a táblabíróság, így a vádlott jogerős büntetése 12 év fegyház és 10 év közügyektől eltiltás lett – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel Bátyi Zoltán sajtótitkár.

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletében találta bűnösnek a Csongrád Megyei Bíróság 2007. március 22-én P. Mihály János (1958 – algyői lakos) vádlottat. Ezért a bíróság őt 12 év fegyházbüntetésre ítélte, és 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet ellen a vádlott és védője a büntetés enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezést.

A korábban két alkalommal büntetett, szakmunkás végzettségű vádlott, Pap Mihály tavaly augusztus 6-ig házastársi életközösségben élt algyői házában Pap Mihályné sértettel. Házasságuk a vádlott italozó életmódja, agresszivitása miatt már korábban megromlott. A házastársak többször is veszekedtek, a vita nem egyszer tettlegességig fajult. A családtagokkal, így két lányukkal szemben elkövetett tettlegességek miatt ítélték el korábban a vádlottat.

Az említett okokra hivatkozva 2005. novemberében a sértett válópert kezdeményezett a vádlottal szemben. Ezt követően viszonyuk még tovább romlott, a vádlott ittasan többször is megöléssel fenyegette az asszonyt.

2006. augusztus 6-án a férfi egész nap italozott, közepesen ittas állapotba került, mikor este 9 óra körül hazatért közös lakásukba. Az asszony ekkorra – félve az újabb veszekedéstől – elzárkózott saját lakrészébe, majd amikor a férfi verni kezdte az ajtaját, telefonon rendőri segítséget kért. Amikor ezt a vádlott meghallotta, behatolt a nő szobájába, az asszonyt kiráncigálta az udvarra, és miközben azt kiabálta, hogy megöli, egy kalapáccsal többször fejen ütötte a feleségét.

A nő már az első ütés után összeesett, de a férfi nem hagyta abba a bántalmazást. Amikor az asszony védekezése miatt kiesett a kezéből a kalapács, egy másikat ragadott meg, és azzal a kalapáccsal ütötte tovább a feleségét. Minden ütését a sértett fejére mérte, legalább 12 alkalommal csapott le áldozatára. Ezt követően a férfi a feleségét az udvaron található vízóra aknába dobta, annak fedelét lecsukta, majd erre még egy szemetes kukát is ráhúzott, és a házat elhagyva Szegedre távozott. A segélyhívásra kiérkező rendőrök találtak rá az asszonyra, majd a mentők életveszélyes állapotba szállították a sértettet kórházba, ahol a gyors és szakszerű orvosi kezelés eredményeként meg tudták menteni az életét.

A sértett és a vádlott házasságát 2007. februárjában a bíróság felbontotta. A szigorított ítélet immár jogerős.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2007. szeptember 13.

Gy. Mészáros Ágnes
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A mi pasink: Turner Zsolt

Tovább olvasom