Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Isten hozta a fedélzeten!

A légi utaskísérők időnként komoly erőfeszítéseket tesznek a felszállni készülő utasok szórakoztatására.

A légi utaskísérők időnként komoly erőfeszítéseket tesznek, hogy a repülés előtti „repbiztonsági monológjukat", amit mindenki iszonyúan unalmasnak talál, egy kicsit szórakoztatóbbá tegyék. A következők valóban elhangzottak a fedélzeten:

1. „A szeretőnket ötvenféle módon hagyhatjuk el, viszont a repülőgép elhagyása csak négyféle módon lehetséges és engedélyezett."
2. „Gondolunk rá, hogy legyen dohányzórészleg ezen a gépen; akinek muszáj rágyújtania, keresse meg a személyzet egy tagját, és mi majd szépen kikísérjük a repülőgép szárnyára."
3. „A mosdókban tilos a dohányzás. Akit rajtacsípünk, hogy dohányzik a mosdóban, annak azonnal el kell hagynia a gépet."
4. „Ha a kabinban leesik a légnyomás, a fejük fölötti rekeszekből oxigénmaszkok ereszkednek le. Fejezzék be a sikoltozást, ragadják meg, és helyezzék a maszkot az arcukra. Ha kisgyerekkel utaznak, előbb saját maszkjukat rögzítsék, utána az övét. Ha két kisgyerekkel utaznak, döntsék el, melyiket szeretik jobban."
5. „Az üléspárnák fennmaradnak a vízen, tehát vízre történő kényszerleszállás esetén vegyék őket magukhoz a jókívánságainkkal együtt."
6. „Mielőtt elhagyják a gépet, kérjük, vegyék magukhoz minden holmijukat. Amit itt hagynak, azt igazságosan szétosztjuk a légi utaskísérők között. Kérjük, hogy gyereket, feleséget, anyóst ne felejtsenek itt!"
7. „Aki utoljára száll ki a gépből, annak kell kitakarítania."
8. „Örülünk, hogy nekünk vannak a legjobb légi utaskísérőink... Sajnos azonban ezen a járaton egy sincs itt közülük."
9. „Emberek, most értük el az utazómagasságot, úgyhogy mindjárt kikapcsolom az »öveket becsatolni« jelzést. Szabadon mehetnek, ahova akarnak, de kérem, maradjanak a gép belsejében, amíg le nem szálltunk... Odakint egy kicsit hideg van – mínusz 50 fok –, meg aztán, ha a szárnyon járkálnak, az negatívan befolyásolja a repülési pályát."
10. „Az érkező reptéren 25 fok van, némi szakadozott felhőzettel, de megpróbálják összefércelni őket, mire odaérünk."
És még néhány szösszenet
A Southwest Airlines járatán hangzott el egy nagyon kemény leszállást követően egy utaskísérő szájából:
„Ez jó nagyot szólt, sejtem is, hogy mit gondolnak. De meg kell mondanom, hogy nem a légitársaság hibája volt, nem a pilóta hibája volt, nem is az utaskísérők hibája volt... Ez a beton volt!"
A texasi Amarillóba tartó egyik American Airlines-járaton történt egy nagyon szeles és dobálós napon. A végső egyenesben a kapitány keményen küzdött az elemekkel, majd úgy tette le a gépet, hogy szinte belereccsent. A légi utaskísérő közleménye:
„Hölgyeim és uraim, üdvözöljük önöket Amarillóban. Kérjük, maradjanak ülve bekapcsolt övekkel, amíg a kapitány a kijárathoz gurítja azt, ami a gépünkből megmaradt!"
Egy másik, korántsem perfekt leszállás után ezt hallhatták az utasok:
„Kérjük, maradjanak a helyükön, amíg Kenguru kapitány a terminálhoz szökdel velünk."

És végül egy igazi legenda:
„Hölgyeim és uraim – szólt a kapitány –, a járat késve indul. Ha óhajtják, kinyújtóztathatják a lábukat a váróteremben." Az utasok kiszálltak, csak Ray Charles maradt a fedélzeten. A kapitány tőle is megkérdezte, nem óhajt-e járni egyet. „Nem, köszönöm, de nagyon hálás lennék, ha a kutyámat kivinné egy rövid sétára" – felelte ő. A kapitány udvariasan kivezette a kutyát. Állítólag órákba tellett, mire az utasokat sikerült rávenni, hogy visszaszálljanak a gépbe, miután látták, hogy a kapitány napszemüvegben, egy vakvezető kutyával közlekedik.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Törvénymódosítás

Megjelent a módosított építési törvény a Magyar Közlönyben. A megváltozott szabályok többségét… Tovább olvasom