Kisalföld logö

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Ismét csúszhat a rendszer bevezetése

Január 1-jétől az élelmiszer-előállítással foglalkozóknak elvileg kötelező lesz a HACCP minőségbiztosítási rendszer működtetése. A határidőt 2002 januárjáról módosították, s lehet, hogy ez tovább halasztódik, mivel az érdek- képviseleti szervek lobbiznak
ellene.
Az Európai Unió országaiban az élelmiszer-higiéniai minőségbiztosítási rendszer működtetése már évek óta kötelező. Az EU-jogharmonizáció eredményeként 2002. december 31-től Magyarországon is alkalmazni kell. Baranyai György szakértő a HACCP-ről szólva elmondta: e rendszer a termelési folyamat során keletkező, az élelmiszert veszélyeztető, kritikus pontok elemzését, valamint a szükséges eljárások meghatározását, az élelmiszerek, illetve a vendéglátó-ipari egységekben készített ételek biztonságát szolgálja.

A HACCP bevezetése különösen erős aggodalmakat vált ki a vendéglátók körében. Ezek a félelmek alaptalanok – hangsúlyozta Baranyai György –, mivel ennek nagyon sok elemét már eddig is alkalmazták és használták. A gasztronómiai termelésben történő minőségbiztosítás a beszerzésnél, a nyersanyagok vásárlásánál, majd szakosított tároláson és előkészítésen keresztül az elkészítésen, tálaláson, adagoláson, illetve kiszállításon át a hulladék kezeléséig tart. Jó néhányan tartanak attól, hogy a HACCP-rendszerhez szükséges tárgyi feltételek hiányoznak, emiatt a hatóságok bezárják az üzletet.

A gasztronómiai termelésben történő minőségbiztosítás a beszerzésnél, a nyersanyagok vásárlásánál, majd a szakosított tároláson és előkészítésen keresz
Megtakarítást eredményezhet

– Az eddigi működéshez is szükséges volt a feltételek biztosítása, új, eddig ismeretlen feltétel nincs. Az üzemeltetés felfüggesztése, bezárás feltétele a közvetlen egészség veszélyeztetése. A teljes rendszerépítést nem kötelező tanácsadókra bízni, az megtanulható, de tudomásul kell venni, hogy idő- és költségszükséglete van. A működtetés költségei a biztonságot szolgálják, eddig is létező költségek voltak, amennyiben a szabályokat betartva működtek – mondta el a szakértő.
– A jól kiépített rendszer minimalizálja a költségeket, például a tisztító- és fertőtlenítőszer-adagolás megtakarítást eredményezhet. Valóban új feladat az adminisztráció, de a gondosan felépített rendszer nem hárít a szükségesnél jóval több papírmunkát az üzemeltetőre.

Dokumentáció

Dr. Zvickli Sándorné, a Nyugat-magyarországi Rt. igazgatója érdeklődésünkre elmondta: a 14 büféjük és 16 konyhájuk közül eddig háromban működik a HACCP, a többi egységben pedig folyamatban van a bevezetése. A már meglévőknél nemzetközi auditorcégekkel végeztették el az átállást, akik darabonként 800 ezer forintot kértek érte. A többi egységnél már önállóan végzik a rendszer bevezetését, hiszen vannak tapasztalataik, és a munkatársaik is részt vettek a kurzuson. Az igazgató hangsúlyozta: a gyermek- és közétkeztetésben a konyháik a HACCP előtt is megfeleltek a követelményeknek, így csak a dokumentáció terén van változás. Való igaz ugyanis, hogy a papírmunka megszaporodott, hiszen például nemcsak a szakácsnak, de a konyhalánynak is alá kell írnia a kezébe került nyersanyagokról szóló adatlapot.

Kézikönyv, kurzus

A Gazdasági Minisztérium készíttetett egy kézikönyvet a HACCP-ről, amely megvásárolható a kamarák irodáiban, ahol félnapos tanfolyamokat is tartanak e témáról. Nagy László kereskedelmi titkár tapasztalatai is azt mutatják, hogy rengeteg nem helytálló információ jutott el erről az emberekhez. Többek között az is, hogy az átállás száz-kétszázezer forintba kerül, holott ez az összeg azon vállalkozók számára, akik megvásárolják a kézikönyvet és részt vesznek egy kurzuson, legfeljebb 60 ezer forintot tesz ki. A rendszerről bővebb információk kérhetők a 96/520-223-as telefonszámon.
„ Tévedés azt hinni, hogy vannak úgynevezett „HACCP-kompatibilis" vegyszerek. Az eddig beváltak továbbra is alkalmasak. Az edények és berendezések tekintetében sincsenek új előírások. Nem tiltja jogszabály az alumíniumedények használatát, de például savanyú ételek tárolására ezek nem engedélyezettek."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elsőfilmes magyarok bemutatkozása Washingtonban

Fiatal magyar filmesek első alkotásait mutatja be az amerikai közönségnek a washingtoni National… Tovább olvasom