Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

Ismét a médiatörvény felülvizsgálatára szólítottak zöld EP-képviselők

Megismételték a magyar médiatörvény felülvizsgálatára vonatkozó felszólításukat az Európai Parlament Zöldek és az Európai Szabad Szövetség frakciójának képviselői abban a keddi vitában, amelyet Veszélyben van-e a magyar demokrácia? címmel, Heller Ágnes filozófus részvételével tartottak Brüsszelben. Fideszes EP-képviselők az ülésen védelmükbe vették a törvényt.

A vitát felvezető német Helga Trüpel úgy vélte, hogy a törvény nem garantálja a sajtó szabadságát, ezért továbbra is szükség van a megváltoztatására.

Heller Ágnes - aki hangsúlyozta, hogy liberális értelmiségiként szól - bevezetőjében maga is rossznak minősítette a magyar törvényt, és több bírálatot fogalmazott meg a kormány ellen. Így például hiányolta az önmérsékletet, amelyre szerinte szükség lenne a kétharmados többség birtokában. Schmitt Pál köztársasági elnököt a filozófus bábnak nevezte, és kifogásolta a nyugdíjalapok nacionalizálását is.

Demokráciában a többség döntése párosul a kisebbség tiszteletével - fejtette ki Heller Ágnes.

A nyílt vitában felszólaló fideszes képviselők közül Hankiss Ágnes és Bagó Zoltán csúsztatással és szélsőséges elfogultsággal vádolták a filozófust, és Schöpflin Györggyel együtt azt hangoztatták, hogy Magyarország jogállam, ahol a sajtószabadság sincs veszélyben.

Schöpflin György rámutatott arra, hogy Magyarországon a pártpolitikát mély megosztottság jellemzi. Hozzátette, hogy mindkét oldalon találhatók professzionalista személyiségek. Leszögezte azt is, hogy a bűncselekmények vizsgálata az ügyészi hatóságok és bíróságok feladata.
Hankiss Ágnes azt hangsúlyozta, hogy Magyarországon "mindenki azt ír, amit akar", nem lehet cenzúráról sem beszélni.

Azt kérdezte továbbá, nem kettős mérce-e az, hogy miközben Heller Ágnest zavarja, hogy Schmitt Pál közel áll a konzervatívokhoz, régebben nem zavarta, hogy Göncz Árpád volt államfő tisztségviselő volt a liberális párt országos tanácsában.

Bagó Zoltán leszögezte: demokratikus választások útján jött ki az az eredmény, amely Magyarországon elutasította a liberális gondolatrendszert.

Úgy vélte, hogy "Magyarországon nyolc évig az Apró-klán és az ő leszármazottaik voltak az államigazgatás csúcsán". Ezt a megfogalmazást Heller Ágnes válaszában visszautasította.

Morvai Krisztina (Jobbik) feltette a kérdést, hogy a baloldali kormány 2006-ban miért lövetett békés tüntetőkre, és később is miért oszlatott fel minden kormányellenes demonstrációt. Heller Ágnes válaszában azt hangoztatta, hogy senkit nem lőttek le. E megjegyzéséről több fideszes képviselő is úgy vélte, nem felel meg a valóságnak.

A vitában felszólaló zöld képviselők azt is jelezték, hogy meglátásuk szerint más EU-tagállamokban is módosítani kellene a médiaszabályozáson.

Heller Ágnes egy kérdésre válaszolva visszautasította a személyével kapcsolatos állításokat az úgynevezett filozófuspályázatok ügyében. Az év elején több napilap is írt arról, hogy 2004-ben és 2005-ben hat pályamunkával összesen csaknem félmilliárd forinthoz jutott hozzá egy öttagú filozófusi kör. "Egy fillért sem kaptam" - szögezte le Heller kedden, kifogásolva azt is, hogy ötüket egy csoportként kezelték.

A filozófus a vita után fontosnak mondta, hogy a jobboldali képviselők közül is többen elmentek az ülésre, és sok olyan hozzászólás akadt, amellyel "érdemes volt vitatkozni".

Olvasóink írták

  • 3. Batistuta 2011. március 02. 13:37
    „#1 mire gondolsz? esetleg arra, hogy nem mindenki kíván részt venni az Orbán által kigondolt NER-ben? egész egyszerűen azért, mert velejéig hazúg”
  • 2. miracle. 2011. március 02. 09:18
    „Hankiss Ágnes azt hangsúlyozta, hogy Magyarországon "mindenki azt ír, amit akar", nem lehet cenzúráról sem beszélni.

    EZ A HAZUGSÁG, ÉLŐ PÉLDA RÁ A kisalföld”
  • 1. pirosász 2011. március 02. 05:38
    „Van egy sajátos demokrácia felfogásuk ezeknek a "liberálisoknak" az már biztos!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Műveltségi tesztet a leendő közszolgáknak!

Az MSZP szerint Matolcsynak le kellene mondania, a Jobbik kritizálta a választási rendszert, az LMP… Tovább olvasom