Kisalföld logö

2018. 02. 18. vasárnap - Bernadett 0°C | 6°C Még több cikk.

Ismert közgazdászok nyílt levele a 2010-es költségvetés tervezete ellen

Ismert közgazdászok, köztük az Orbán-kormány időszakának több magas rangú állami vezetője szombaton nyílt levélben szólította fel a parlamenti képviselőket arra, hogy ne szavazzák meg a 2010-es költségvetés jelenlegi tervezetét, "ne sodorják újabb veszélybe az országot".

A több országos napilapban megjelent, az Országgyűlésnek címzett nyílt levél szerint a Bajnai-kormány büdzséje "ugyanúgy rossz irányba viszi a magyar gazdaságot, mint a Gyurcsány-kormány által készített trükkös költségvetések".

A dokumentum szerint a mostani tervezet sem tartalmazza az évek óta szükséges reformokat, nem segíti a magyar vállalkozások versenyképességét, a jövő évi költségvetési hiányt pedig alultervezi.

A hiány növekedését okozó bevételkieséshez vezet többek között, hogy a Bajnai-kormány felültervezte a társasági és a forgalmiadó-bevételeket, ugyanakkor a kiadásokat lényegesen alulkalkulálta - tartalmazza a nyílt levél. A 29 aláíró között van Járai Zsigmond, aki az Orbán-kormány pénzügyminisztere, majd a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke volt, Bod Péter Ákos, aki az Antall-kormány ipari minisztere, majd az MNB elnöke volt, Szapáry György volt MNB-alelnök, aki jelenleg a Fidesz nemzetközi gazdasági kapcsolatrendszerének kiépítésén dolgozik.

Mellár Tamás a Központi Statisztikai Hivatal elnöke volt az Orbán-kormány időszakában, Szász Károly pedig a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét vezette akkoriban.

Olvasóink írták

  • 5. Goldmund 2009. november 30. 15:41
    „Nem pártolom sem ezt a kormányt, sem ezt a költségvetést, de ha politikától FÜGGETLEN közgazdászok írták volna ezt, hitelesebb lenne.”
  • 4. load 2009. november 28. 22:31
    „Ennyi okos ember már igazán összeüthetne egy alternatív költségvetést!
    Egy olyat, amelyben nem arról beszélnek, hogy mi a rossz, hanem mi a jó.
    Hátha annyira megtetszik Bajnaiéknak, hogy azt fogadtatják el a parlamenttel.
    Akkor 2010 július 1-től a saját költségvetésüket hajthatnák végre.”
  • 3. TancsKaszabell 2009. november 28. 16:17
    „Na igen ismertek ők,csak éppen nem elismertek mert ők többnyire csak pártoskodtak és forintosítható
    mértékben kárt okoztak az egész országnak.......jó van na az egyik mindenképpen !”
  • 2. hehe08 2009. november 28. 14:14
    „Az a baj a költségvetési szervekkel (pl az állam is), hogy ész nélkül lehet gazdálkodni és ha véletlenül (értsd mindig) minuszba megy a dolog akkor sincs semmi, megoldják hitelből.....
    parasztosan más <moderálva> a csalánt....

    tehát ha piaci alapon működtetnék az országot meg a költségvetési szerveket és életükkel felelnének a vezetőik akkor egy autópálya építés magyarországon nem kerülne kétszer annyiba mint ausztriában.....
    szerintem....”
  • 1. 13.István 2009. november 28. 13:54
    „Hol a levél ? De nem kérdezek tovább !”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálos késelés Polányban

A helyszínen életét vesztette az a 28 éves polányi férfi, akit egy ugyancsak 28 éves somogyszili… Tovább olvasom