Kisalföld logö

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 13°C | 24°C

Iskolarendőrök óvnak a mutogatós bácsiktól

Ahova nem jut rendőr, ott polgárőrök segítik az oktatási intézményeket.

Országosan 2448 iskolában van iskolarendőr-program, amelynek lényege, hogy a szülők nem közvetlenül a rendőrséghez, hanem egy, az iskolával folyamatosan kapcsolatban álló rendőrhöz fordulhatnak kéréseikkel, kérdéseikkel - erről Bencze József országos rendőrfőkapitány beszélt Budapesten, a XIII. kerületi Hegedűs Géza Általános Iskola tanévnyitójával egybekötött sajtótájékoztatón kedden.

Bencze József ismertette: az iskolarendőr folyamatosan tartja a kapcsolatot az iskolával, a feladatai közé tartozik részben a közlekedésbiztonságra nevelés és a bűnmegelőzés, részt vesz osztályfőnöki órákon. Hozzátette: az iskolarendőr telefonszáma bekerül a gyerekek üzenőfüzetébe, így akár a szülők számára is könnyen elérhetővé válik. Az MTI kérdésére Bencze József azt mondta: a szülők keresik is az iskolarendőröket, a program indulása óta több bűncselekményt sikerült így felderíteni a "mutogatós bácsiktól a kábítószer-dílerekig" bezárólag.

Az országos rendőrfőkapitány sikernek nevezte, hogy amióta tavaly ősszel elindították a programot, az iskolák közelében nem történt gyermekeket érintő közlekedési baleset és súlyos bűncselekmény.
Kitért arra, hogy 2007-ben 2.334, 2008-ban 2.314 gyermeket ért közlekedési baleset. Hozzátette: idén 13 százalékkal csökkent a gyermekeket érintő közlekedési balesetek száma az előző évihez képest és jelentős mértékben csökkent azoknak a közlekedési baleseteknek a száma is, amelyek során gyermekek vesztették életüket. Tavaly 27, idén eddig 13 gyermek halt meg közlekedési balesetben. A rendőrfőkapitány szerint részben a javuló statisztika fenntartsa érdekében Budapesten egy hónapig a rendőrök a polgárőrök segítségével fokozott ellenőrzéseket tartanak az iskolák környékén.

Szólt arról is, hogy az iskolarendőr-program is kiegészül az "egy iskola egy polgárőr" programmal, amelynek lényege, hogy ahova nem jut rendőr, ott polgárőrök segítik az oktatási intézményeket. Bencze József reményét fejezte ki, hogy év végére minden iskolába be tudják vezetni ezt a programot.

Bencze József kérdésre válaszolva azt mondta: nemcsak rendőrfőkapitányként, hanem szülőként is támogatja azt a korábban már felröppent elképzelést, hogy a gyalogátkelőknél az autósoknak 30 kilométeres óránkénti sebességre kelljen lassítaniuk.

Az országos rendőrfőkapitány ajándékokat is vitt az iskolába a tanulóknak: az elsősök láthatósági mellényt, üzenőfüzetet, órarendet kaptak és egy kulcstartót, egy rendőrség feliratú sünt. Miután a tanévnyitón az ajándékok ismertetésekor a sünis kulcstartót nagy derültség fogadta, Bencze József újságíróknak azt mondta: "a rendőrségen rajtamaradt sün, sün sün ellentételezésére mi ezt a drága kis sünt egy kis szőrös jószág keretében kulcstartóként odaadtuk a gyerekeknek", hogy így vonják be őket a "felnőtt-játékba".

Olvasóink írták

  • 2. xo17zy 2009. szeptember 01. 18:13
    „bencejózsika!
    Ugye akkor a kis iskolások hívhatják szept. 5-én, szombaton az iskolarendőrt, mikor csúnya mutogatós bácsik és "nőnek" öltözött belőtt kábítószer-dílerek lepik el Budapest főutcáit... AZ ÖNÖK TÁMOGATÁSÁVAL?!?!?!”
  • 1. Goldmund 2009. szeptember 01. 13:07
    „Ez a sünös kulcstartó tényleg jó poén. :-) Legalább humorérzéke van a rendőrfőkapitánynak!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csengő: Visszafoglalták Győrt a diákok

Kedd reggel a győri buszpályudvarra egyre másra érkeztek a járatok. Több ezer diák indult iskolába. Tovább olvasom