Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 12°C Még több cikk.

Ironikus köszönet az ORTT-nek

Ironikus formában köszönte meg az ORTT-nek a támogatást Vajdai Vilmos társulata. A Kossuth rádió hallgatóit figyelmeztették a verbális sokkra.
Dalban mondunk nektek köszönetet, (tenkjú!)
Ez megilleti a testületet! (sababaá)
Fényesre nyaljuk most a seggeteket, (súúvááá)
Ezért biztos, hogy feljelentenek, (sabababá)

A fenti dal a Kossuth rádió szombat esti rádiójátékának végén hangzott el. Az előadók versükkel kenyéradójuk kezébe haraptak, a társulat rádiós előadásai ugyanis az ORTT támogatásával készülhettek el.

Vajdai Vilmos társulatának jóslata eddig azonban nem vált valóra, a seggnyalós szám lement a rádióban, majd nem követte feljelentés.

Köszönik szépen

Bár harcos rendszerkritikát sejtettünk az ügy hátterében, kiderült, belemenős vicc volt az egész. "Természetes, hogy foglalkozunk azzal, akitől a pénzt kapjuk. És mi ironikus formában így köszöntük meg a pénzt" - mondta Vajdai Vilmos.

Az iróniát egyébként az fűtötte, hogy az ORTT-nél most először lehetett pályázni rádiójátékok támogatására, és a rádiókban igyekeznek mindent megtenni, hogy ne riasszák el a támogatót. A rádiójáték szerzői is örültek az elnyert pénznek, de a talpnyalás sajátos, explicit módját választották.

A Kossuth rádióban - a fenti okok miatt - nem is járultak hozzá, hogy lemenjen a dal, majd később néhány sort szerettek volna kihúzni belőle. Végül Vajdai eltökéltségének köszönhetően annyit értek el, hogy a dal előtt rövid szöveg figyelmeztette az érzékeny hallgatót a várható verbális sokkra.

A művész, aki a Katona József színház színészeként is ismert, úgy tudja, amikor a támogatási feltételeknek megfelelően előzetesen bemutatták a darabot az ORTT-nek, jelezték, hogy jobb lenne kivágni a finálét. Akadályt azonban nem gördítettek a sugárzás elé.

A számról, amelynek szövegét Peer Krisztián költő szerezte, kiderült, annyira vicc, hogy tartalmában egyáltalán nem is kapcsolódik a darabhoz.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A bajnokság állása

1. Tovább olvasom