Kisalföld logö

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 19°C | 34°C Még több cikk.

Irányíthatatlanná vált a forint?

Az amerikai bankóriás vezető tisztségviselője szerint a feltörekvő országok segítség nélkül képtelenek keretek között tartani az őket sújtó válságot.
Az IMF beavatkozásának kiterjesztését sürgette a Citigroup alelnöke, William Rhodes a Financial Times-ban írott cikkében, arra ösztönözve az alapot, hogy a feltörekvő országok központi bankjaival együttműködve minél gyorsabban hozza tető alá a devizacsere-megállapodásokat.

A szakember szerint a Nemzetközi Valutaalap csak azzal biztosíthatja a devizapiacok és a bankközi állampapír-piacok zavartalan működését, ha a fejlett országokhoz hasonló körülményeket teremt a feltörekvő piacokon is -írta az FT.com.

Rhodes szerint egyre nagyobb szükség van a tehermentesítő alapok létrehozására, hasonlóan azokhoz, amelyeket az 1997-98-as ázsiai válság idején alkalmazott IMF. A feltételes hitelkeretek azon országok számára biztosítanának kiegészítő védelmi vonalat, amelyek külső fizetésképtelensége nem saját felelőtlen pénzpolitikájuk miatt következett be, hanem a más országokban jelentkező tőkepiaci krízis miatt váltak érintetté - vázolja cikkében a szakember.

A hazai devizahitel-állomány kiemelkedően nagy aránya, valamint a kelet-európai országok között is elrettentő mértékű költségvetési hiány miatt Magyarország válságba került, amelyből az IMF segítségével gyorsabban lábalhatna ki, éppen ezért fontos, hogy a valutaalappal történő tárgyalások sikerrel járjanak.

A nemzetközi piacokat szemlélve az MNB akciója, amellyel az ünnepi hosszú hétvégét megelőzően 300 bázisponttal 11,5 százalékosra emelte az irányadó kamatot abban a reményben, hogy a forint elleni állítólagos spekulatív támadásnak gátat szabjon eddig nem hozta meg a kívánt eredményt.

A forint minden korábbi támaszát áttörve gyengült a tegnapi nap folyamán az euróval szemben, amikor az összeeurópai devizáért 286,55 forintot kellett fizetni a Bloomberg adatai szerint. Negyedik hete folytatódik a forint euróval szembeni tendenciózus gyengülése, és annak ellenére, hogy a hazai deviza az euróval szemben 276,90 környékén zárt pénteken a nemzetközi devizapiacon, továbbra is 3,5 százalékos leértékelődést szenvedett az elmúlt öt nap során.

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. Joe Sixpack 2008. október 27. 00:13
    „Elszomoritó a te világod. Ott turkálsz a kukában. Küldjek neked csomagot ?”
  • 20. blablabla 2008. október 26. 22:18
    „"Soros Gyuri" pffffffff...az a...inkább nem folytatom mert moderálás lesz belőle...

    Pont a hozzájuk hasonló istentelen, elvtelen, hazátlan, képmutató emberek miatt történik az a világban ami történik. Elszomorító és kétségbe ejtő ez az egész...”
  • 19. Tabornok 2008. október 26. 20:54
    „A magyar állam a legnagyobb ellenségünk. Törvénnyel akadályozták, hogy a nyugdíjpénztárak, állampapírba tartsák a pénzüket. Csak 40%-ot tehettek állampapírba. Tehát a 60% rizikós.
    Kiknek az érdekében tették?”
  • 18. Gergő a szomszéd asztaltól 2008. október 26. 20:45
    „Az alap gond szerény véleményem szerint - bár nem vagyok elemző - hogy Magyarisztánban lópikula sincs (nem akartam csúnyábbat írni), csak az van, amit a külföldi befektetők idehoznak, akár hitelkihelyzéssel, akár itt tőkésítenek, akár leányvállalatot alapítanak, gumigyárat, audit hoznak ide, ahol a Magyarok mint biorobotok funkcionálnak.

    A magyar vállalkozókat meg senki nem támogatja, lehúzzák róluk az utolsó bőrt is, pedig ők lehetnének azok akik válság idején sem vonják ki a tőkét és tudnák biztosítani a foglalkoztatást. Ha valaki akkor ők.

    Nálunk sajnos a multikat támogatják, ezért kell állandóan nyugtatgatni a befektetőket és hitelezőket, akik olyanok ilyenkor mint a hisztis óvodások. Ilyen instabil helyzetben, ennyi államadósság és lakossági hitelállománnyal a forint közel védtelen, elég csak felbérelni pár nemzetközileg ismert és megvehető gazdasági újságírót, hogy írjon valami zagyvaságot és máris meginog.”
  • 17. Joe Sixpack 2008. október 26. 16:29
    „Eu. bankok részvénye K.Eu-ban $1.5 trillio a teljes ottani $1.6 trillio befektetésböl. Tehát gyengül az Euro és erösödik a dollár. Azt hogy a forint meg az euro tulvolt értékelve Soros már régen tudta és mondta. Azért mert odafigyel és ebböl él sikeresen és jól.

    "The financial crisis is intensifying and emerging markets are under severe pressure and we are seeing a crisis developing in currency markets," said Neil Mackinnon, chief economist at ECU Group.

    Stephen Jen, Morgan Stanley´s global head of currency research, said bank exposure to emerging markets amounts to about 21 percent of the entire 27-member European Union economy, and 24 percent of British economic output, compared with only 4 percent in the U.S. and 5 percent in Japan. European banks also account for $1.5 trillion of the $1.6 trillion foreign bank holdings in Eastern Europe, he added.

    "Euroland and Eastern Europe are in a symbiotic relationship, with euroland being exposed to Eastern Europe through bank debt, while Eastern Europe is exposed to Euroland through export demand," said Jen.

    Worries over Eastern Europe have intensified in recent days and weeks as Hungary and Ukraine have been forced to go cap in hand to the International Monetary Fund. Overnight, Belarus became the latest to request some $2 billion worth of assistance from the IMF.

    http://hoovers.com/free/news/detail.xhtml?ArticleID=200810241339AP______NEWS_____d8d1005130b144f7_AP”
  • 16. Tata 2008. október 26. 14:19
    „"A jegybankelnök azt mondja mi vagyunk a leglassúbb antilop európában, ezért ránk vadásznak az oroszlánok. Ha mi elesünk, jön a következő. De valószínűleg nem esünk el, nagy nehezen, de kamatot is emeltünk és minden visszatér a régi kerékvágásba. A 2008-as forint válságnak vége."

    A hatalom tudja, hogy a nép előszeretettel gyűlöli a pénzügyi spekulációkat, főleg annak hatásait. Ezért most a jegybank elnöke is ezt a népi érzést meglovagolva próbálja erősíteni bizalmi pozicióját.
    Azonban a báj mögött ott lapul a ravaszság is. De ugyan ki meri ilyenkor feltárni az apró lényeget, ami a nemzet felett álló legfontossabb hatalmi intézményt is esetleg ilyenkor negatívan érintheti.

    De miért is pont ránk vadászik az oroszlán?!
    Talán még emlékszük a nyár folyamán keletkeztetett hatalmas nyersanyag áremelkedésre. Ennek ellenére csodák csodájára emelkedett a Forint is, aminek a kormány örült mint ölébe hulló kenyérnek. Most viszont csökken a Forint, de keményen.

    Július elején figyelmeztetni próbáltam honfitársaimat az eljövendő turbulens időszakra amelyet a harmincas évekhez hasonló globális pénzügyi és azt követő gazdasági válság irányít.
    Ecsetelve az ok okozati összefüggéseket, említésre került a Forint erősödésének valódi oka is.

    "A magyar valuta sokak számára érthetetlen erősödését is annak tudhatja be, hogy a dollárból menekülő tőke ideiglenesen Forint felvásárlásában is keres menedéket." - írtam az előbb említett figyelmeztetésben.

    Honnan is menekült a tőke?

    "Az elmúlt év során kipukkanó pénzügyi lufi miatt megroppanóban van a bizalom a pénzrendszer iránt és a megtakarításokat elkezdik kimenekíteni a pénzügyi szektorból és a tőzsdéről, nyersanyagokat és aranyat vásárolva. Így a nyersanyagárak és a nemesfémek ára drasztikus növekedési pályának indult."

    Mivel az MNB jóval magasabban tartotta az alapkamatot, ezért a nagyvilágban rövid távú menekülési lehetőségnek számított a Forintvásárlás. Tudták ugyanis azt, hogy a nyersolaj ára a recesszió miatt még az idén csökken, ezért jobbnak látták a magas kamatozású forintba menekülve megvárni a nyersanyagok árának csökkenését.
    Más szóval az MNB a kormány pillanatnyi kedvező fényben való feltütetése érdekében a kirívóan magas jegybanki kamattal egy vonzó spekulációs célpontot csinált a Forintból.
    Akkoriban a témáról vitatkoztunk s a Forint emelkedésére való figyelmeztetésem miatt végül kétségbe vonták az egész cikk mondanivalóját, mondván hogy

    "A forint jelenlegi erősődése még tovább tart. Ennek és az inflációnak együttes hatása igen jótékony az államháztartásra, még nyugdíjemelésre is tellik belőle."

    Azóta megtörtént a nyersanyagok piaci korrekciója, azaz csökkentek az árak és eljött az ideje az ideiglenesen Forintban állomásozó tőke elvándorlásának.
    A tőzsdei spekuláció pedig nem más mint ennek az elvándorlásnak a meglovagolása, különböző shortolás és egyéb tőzsdei spekuláció igénybevételével.

    Erre fel a jegybank elnöke és a kormány, továbbá a balliberális média retorikája szerint összefogott ellenünk az oroszlán és vadászik ránk, ártatlan lebetegedett antilopra, vagyis legfőbb tervük az, hogy bennünket és elsősorban bennünket megroppantson. A valóságban a tényleges tőzsdei spekuláció jóval kevesebb mint az ideiglenesen idecsalt majd távozó tőke. Éppen ezért a Forint elleni spekuláció valódi kivédése abból állhatott volna, ha a kormány és a jegybank már akkor felismeri a kialakuló helyzetet és korlátozza az ideiglenesen Forintba menekülő tőke mennyiségét, ezzel megelőzve a spekuláció lehetőségét. Más szóval nem ad el annyi Forintot!

    De az akkor is magas jegybanki kamat jó a nemzetközi pénzügyi kartellnek, ahonnan az MNB szokta felvenni a hitelt, ez által több adósságterhet borítva az amúgy is eladósodott lakosság nyakába.
    De a mostani 11,5%-os még magasabb jegybanki kamat mégjobb a nemzetközi pénzügyi kartellnek, mégtöbb adósságszolgálat, mégtöbb adó sújt majd bennünket.

    "Erős spekulációs nyomás alatt továbbra is a forint, az ez elleni küzdelemben a jegybank kamatot emelt, ezzel jelentősen drágította a spekuláció költségét - mondta a kormányülést követő sajtótájékoztatón Gyurcsány Ferenc."

    Értjük hát! A spekuláció költsége drágult, tehát mi a nép többet fizetünk minden kamatszolgálatért.

    De legalább a nép nagyobb elfogadtatásban részesíti az MNB-t, hiszen megvédi a Forintunkat az oroszlántól!
    Így az elsődleges spekulátor, a központi bank ténykedése rejtve marad.

    Ha a lakosság többsége valóban értené a kétszintű bankrendszer működését más téren is, akkor már holnap forradalom lenne.”
  • 15. Joe Sixpack 2008. október 26. 13:43
    „Valóban én Soros és társai véleményét figyelem. Soros Gyuri ott bárkit zsebredug. Muszáj leadni az életszinvonalbol de ez nemjelenti hogy mindenkinek. Sokáig gazdagok voltunk és itt van a legnagyobb privát vagyon. Azt kell tudni most ebben a globalizmusban, hogy a pénzt hova fektessük és meddig. Rugalmasnak kell lenni. Ilyen problémák Magyarban nincsenek, mert bizony ott nincs mit ugrállni. Minden negyedik ember szegény.
    Nézem az átlag nyugdijakat és bizony az csak 1/3-a egy Amcsi nyugdijnak. Aztán egy Amcsinak nagyob mozgási lehetöségei vannak, meg mindig is voltak.

    Life is hard, but it´s harder if you´re stuck in your place.”
  • 14. bobo 2008. október 26. 13:24
    „"A forint minden korábbi támaszát áttörve gyengült a tegnapi nap folyamán az euróval szemben,"

    helyesen csütörtökön, 3 napja. További lejárt szavatosságú hírek mikor várhatók?”
  • 13. Habiby 2008. október 26. 12:57
    „Hatoscsomagocska, nem kéne ennyire elszállnod, egyre inkább csúszik amcsi lefele, nem lehet nem észrevenni.
    Bokor bácsitok jól elcseszte az egészet, egy őrült, azóta utálják Amerikát széles körben, és ment a $ a béka feneke alá.
    Most hogy eltűnik végre, kezd magára találni, de a régi amcsi dicsőséget már nem valószínű hogy bárkinek is lesz ideje visszahozni.
    Eljászottátok a becsületet, pedig szükség lett volna egy tiszteséges Amerikára.”
  • 12. Joe Sixpack 2008. október 26. 12:44
    „Magyarban mindig csak azt tudják amit leforditanak, és lehetnek azok vezetök, szakértök, ujságirók, diákok, Laci bá, Bözsi né, mama, papa, vagy bárki. Gyakran összekeverik a szezont és a fazont magyarázásokkal. A huszadik századot az Amcsi irták és ma is döntö szerepük van minden fontos dologban. Mi tudunk csak valamit elbaszni és mi tudjuk csak azt helyreállitani.

    Life is hard, but it´s harder if you´re stupid.”
  • 11. borbely 2008. október 26. 12:37
    „Aki itt Amerikától várja a nagy megoldást,az baromi nagyot fog lepödni. Már évtizedek óta lufi korszakot él Amerika.
    Aki IMF-ben álmodozik,az se sok dolgot látott már életében.
    Föhet a feje a spekulatív gondolkodásnak.”
  • 10. c1 2008. október 26. 12:10
    „9
    Igazad van. De a "FORINT" szerintem "ELAVÚLT"”
  • 9. volatile 2008. október 26. 10:38
    „Sodródunk tovább az árral egyre gyorsabban.A kedves vezetők sanyargatják az országot már több éve konvergencia program stb,hipp hopp két hét alatt ez a megvonás el is illan,majd még drágább hitelből ezt is kifizetjük..Sose lesz ennek vége.És nem Gyurcsány és Orbán szabja meg az irányt hanem az IMF a világbank,a Brüsszeli és Washingtoni érdekcsoportok.Kiárulták az országot lassan már csak a lelkünk marad.”
  • 8. nagy_k 2008. október 26. 10:33
    „APA KEZDŐDIK!”
  • 7. ungi 2008. október 26. 10:02
    „A vilaggazdasagi valsagot nem a magyar politikusok okoztak. Ez ellen meg egy fejlettebb gazdasagu orszag sem nagyon tud vedekezni. Ülhetett volna akarki vezetö beosztasban, nem került volna el bennünket ez a problema.”
  • 6. Joe Sixpack 2008. október 26. 09:36
    „Milyen áron segit az IMF ? Saját érdekében aminek nincs ára. Minden modern pénzügyi intézményt Amcsik alapitottak és saját érdekük hogy segitsenek.”
  • 5. Bigó 2008. október 26. 09:07
    „Alkalmatlanok a pártállamból átmenekített vezetők, azért van ez így!”
  • 4. gl 2008. október 26. 08:21
    „A devizapiacon nem szünetelt a kereskedés magyaroszágon sem, csak a tőzsde volt becsukva. Az mnb-ben sem a portán volt ügyelet, ahogy azt olvashattuk más hírpotálokon, hanem a devizatraderek "kattingattak" :) délután látszódott is a forinton . Csak bízni tudunk abban hogy elég lesz az "erőnk" a kordában tartáshoz.”
  • 3. imf 2008. október 26. 08:19
    „na igen IMF segítség, kérdés milyen áron és milyen feltételekkel segít bárki is
    mert azért ne higgyük hogy a két szép szemünkért kisegítenek minket, meg lesz annak az ára bőven...”
  • 2. Joe Sixpack 2008. október 26. 08:16
    „Erösödik a dollár és a yen, mert oda megy a pénz. Mindig is Amerika volt a biztonság ha bajok vannak és ebben rejlik a dollár ereje. Amcsiknak kell segiteni, mert Amerika nélkül nincs modern gazdasági élet. Minden nagy problémát nekünk kell megoldani.

    http://www.hoovers.com/free/news/detail.xhtml?ArticleID=200810241339AP______NEWS_____d8d1005130b144f7_AP

    Minden tudás alapja az Angol !”
21 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pacsirta kiesett, Hien és Dávid a döntőben!

A soproni Nguyen Thanh Hien és a győri Fekete Dávid is tovább jutott a Megasztár szombat esti… Tovább olvasom