Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

Internetkávézó a Mount Everesten

A Mount Everesten, egy majdnem 5500 méteres magasságban fekvő bázistáborban létesül a világ legmagasabban fekvő internetkávézója.
A kezdeményezés a nepáli Tsering Gyaltsentől, a néhai Tenzing Norgay unokájától származik. Sir Edmund Hillaryvel együtt Norgaynak sikerült elsőként a világ legmagasabb, Csomolungma néven is ismert hegycsúcsának megmászása 1953-ban. A serpa tervét amerikai technikusok is segítik, akik drót nélküli távközési összeköttetést létesítenek a gleccseren fekvő, hegymászókat szolgáló bázistáborral.

A kiberkávézó a tervek szerint a Mount Everest meghódításának 50. évfordulójára, májusra készül el. A berendezéseket repülőgépen Lukla városba, majd onnét jakháton előbb Namche Bazarba, majd a gleccseren fekvő bázistáborba szállítják.

A költségek fedezése céljából a műholdtámogatású internetkávézót átalányáron bérbeadják majd a Himalája meghódítására induló expedícióknak, a hegymászószezonon kívül pedig egy isten háta mögötti iskola számára biztosít internetes összeköttetést a külvilággal.

A The New York Times amerikai lapnak a nepáli-amerikai előkészületekről szóló beszámolója szerint a legnagyobb problémát eddig nem az iszonyatos távolság és a 13 órányi időeltérés, hanem a két világ közti kulturális szakadék áthidalása okozta. A nepáli főszervező, Gyaltsen például egyszer két napra váratlanul elérhetetlenné vált, s amikor előkerült, kiderült, hogy egy buddhista meditáción vett részt.

A világ legmagasabb hegyéről egyébként nem lesz olcsó mulatság elektronikus leveleket küldeni: az éghez legközelebbi kávézó formális tulajdonosa, a nepáli környezetvédelmi hatóság 2 és 5 ezer dollár közötti átalánydíjat szándékozik felszámítani az expedícióknak, amelyeknek a létszáma általában 5 és 20 fő között mozog. Igaz, a fejenkénti 65 ezer dolláros részvételi díjhoz képest ez nem tűnik túlzottan magas összegnek.

(MTI)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiadják a Kazaa felhasználóit

Az USA szövetségi bírósága a lemezkiadók szövetségének kérésére elrendelte egy… Tovább olvasom