Kisalföld logö

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 16°C | 27°C Még több cikk.

Ingyenes jogsegély

Győr. A Polgári Érdekvédelmi Egyesület ingyenes jogtanácsadást tart minden hétfőn délután 4 és 5 óra között a Szent István út 10. szám alatti irodában.

Falufórum

Győrújbarát. A község önkormányzata hétfőn este 6 órától falufórumot tart a művelődési otthonban, amely egyben faluház is (Liszt F. u. 9.). A ciklusprogram megvitatását tűzték napirendre.

Nyitott kapuk

Győr. A Prohászka Ottokár Orsolyita Közoktatási Központ (Újkapu u. 2–4.) kedden és csütörtökön délután 3 órától nyitott kapukkal várja a 6 évfolyamos, illetve 4 évfolyamos gimnáziumi oktatás iránt érdeklődő tanulókat és szüleiket. Az iskolába február 16-ig lehet jelentkezni, a kérelmekhez csatolni kell a lakóhely szerinti plébánia jellemzését.

Táncos ovi-suli

Győr. Táncos ovi-suliba várja az érdeklődőket kedden, illetve november 14-én délelőtt 9–11 óra és délután 2–4 óra között a Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakközépiskola és Kollégium (Szabolcska u. 5.).

Volán-változtatás

Győr. A Kisalföld Volán 17-es számú helyi járatú autóbuszai tegnaptól útépítési munkák miatt a Tihanyi út 85. számú ház helyett az Ifjúság krt. 103. számú ház előtt állnak meg. A 22-es járatok ma és holnap a Baross út 65. számú ház előtti csatornajavítási munkák miatt a Bartók Béla–Szigethy Attila úton közlekednek, és nem érintik az evangélikus templomnál lévő megállóhelyet. A legközelebbi megállóhely a Bartók Béla úton, a Herman Ottó utcánál van. A forgalomirányító decentrumokban még hétfőn is lehet bérletet vásárolni.

Fogadóóra

Győr. Gangl András és Szabó Jenő önkormányzati képviselők hétfőn este 5 órától fogadóórát tartanak a polgármesteri hivatal ménfőcsanaki kirendeltségén (Győzelem u. 33.). A részönkormányzat ezt követően 6 órától tartja ülését.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Novemberi letölthető sudoku!

Folytatódik Sárdi Tibornak, az "Ész Ász Top 100" játék győztesének új logikai játéka a sudoku.… Tovább olvasom