Kisalföld logö

2018. 05. 26. szombat - Fülöp, Evelin 13°C | 25°C Még több cikk.

Indoklás nélkül kirúghatók a tisztviselők - Sólyomhoz fordul a szakszervezet

Az államfőhöz fordul a LIGA Szakszervezetek a kormánytisztviselőkről szóló törvényjavaslat miatt - tudatta az érdekképviseleti tömörülés közleményben az MTI-vel szerdán.

A szakszervezet arra kéri az államfőt, hogy ne írja alá majd a törvényt, hanem küldje előzetes normakontrollra az Alkotmánybírósághoz. A LIGA Szakszervezetek elfogadhatatlannak tartja ugyanis, hogy a törvény lehetővé teszi a kormánytisztviselők munkaviszonyának indoklás nélküli megszüntetését.

Világossá vált, hogy a kormány nem szándékozik a szociális partnerekkel tárgyalni, és a viszonylag kevés "politikai ejtőernyős" minél olcsóbb eltávolítása érdekében akár egy alkotmányellenes törvényt is kész életbe léptetni. Több tízezer olyan köztisztviselő kerül ezzel létbizonytalanságba, aki hosszú idők óta szolgálja munkájával az államot és az állampolgárokat - írta a LIGA.

A Fidesz kedden, a szavazás előtt visszavonta a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényjavaslathoz általa benyújtott módosító indítványt, amely munkáltatói indokláshoz kötötte volna kormánytisztviselők elbocsátását. Így a jövő héten az eredeti indítványról határoz majd a parlament. Ez rögzíti, hogy a kormánytisztviselői jogviszony indoklás nélkül megszüntethető.

Olvasóink írták

56 hozzászólás
  • 56. elemér 2010. június 03. 19:00
    „Alexander Hamilton

    http://www.maxwellcreek.org/images/newsletter/3q2005/10dollarbill.jpg”
  • 55. elemér 2010. június 03. 17:50
    „53. h.sz. Primax
    Alexandr Hamilton vagy, fizetsz és soronkivül beengednek. Az USA hivatalos bevándorlási lapján ott van a procedura munkaengedéjekre. Aszongya nagyon foglaltak, és ez hónapokig is eltarthat. Ha sürgös akkor gyorsabban is elintézik, de az pénzbe kerül. Vannak bevándorlási ügyvédek, akik ilyesmiben specializálnak.;))”
  • 54. csompi1 2010. június 03. 16:34
    „53. Primax 2010.06.03. 16:00
    LUIS Hamiltont akart írni, és Jenson Buttonnak címezte....:-)”
  • 53. Primax 2010. június 03. 16:00
    „" Yes, my name is Alexander Hamilton. Soronkivül beengednek.;)) " ( elemér #41. )
    Ezért - is - arrafelé a leggyakoribb név: Alexander Hamilton...”
  • 52. szocdem 2010. június 03. 13:34
    „"Az első Fidesz kormányzásnál, a régi szisztéma (Kádárista éra) alatt kiképzett és totálisan baloldali tisztviselők, nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy bukta lett a vége.
    Egyszerűen nem jutottak le az üzenetek, és az intézkedések,"

    Köszi! Ma nem volt jó napom de ezen jót röhögtem..

    Orbán betiltotta az első kormánya alatt a sajtót meg a Magyar Közlönyt, hogy "nemjutottak le az intézkdések"???:)))))))))))))))))))

    A tehetségtelenség miatt volt bukta. Meg azért mer az emberek politikailag és gazdaságilag az analfabéta kategóriába tartoznak, és nem tudott megfelelni a neoliberális fidesz a neoliberális MSZP váltópártjaként, hiszen a cseberből-vederbe helyzet érvényesült a lakosság szempontjából!:))

    Más.

    "Azok, akik 8 év alatt, kirabolták az országot, (az MSZP) most elveszítik a titkos hivatalnoki pártkatonáikat, így megszűnik az-az utóvédhadsereg, amelyik eddig elsikált minden disznóságukat."

    1988, és 2002 között aludtál??? Az elején az MSZMP KB kádereiből, meg a Veres Péter körös kommunista művészekből alakult Fidesz, MDF SZDSZ MSZP tagság lepaktált a nemzetek felett álló uzsorásokkal (pl. Soros györgy és ámérikás haverjai) akiknek kegyelméből ma is létezhetnek, és fizethetik nekik a jutalékot....
    A fideszt épp tegnap utasították Brüsszeli uraik hogy vegyenek vissza forradalmas szövegeikből, mert még elhiszitek, és kitör a církus mert még sem lett, és nem is lesz forradalom.. Csak tejelünk mint eddig - cseberből vederbe szavaztátok át az országot..
    Ehhez aszegény hivatalnokoknak, köztisztvislőknek semmi köze. Illetve van: ÁLDOZATOK! AZ OSTOBASÁG ÁLDOZATAI!”
  • 51. Agent 2010. június 03. 13:06
    „Na, a hazai állapotokról beszéljenek inkább ezek a rajzok, jó röhögést (bár sajnos tényleg a való hivatali világot ábrázolják):)
    http://napirajz.hu/archives/2009/03/06/OKEZD_LE/#comments
    http://napirajz.hu/archives/2010/03/15/MOKKA_20/#comments”
  • 50. elemér 2010. június 03. 12:22
    „45. h.sz. nasi12
    "Azt a munkát, amelyet egy jól felkészült, profi szakember 1 db. korszerű PC-vel, profi programmal is el tudna végezni, azt jelenleg kb. 10 dolgozó végzi, félmanuálisan."

    Igy már inkáb, azt a munkát az ügyfél maga is eltudná végezni otthol a pizsamában egy PC-n.;))”
  • 49. LAZA 2010. június 03. 11:51
    „45.48.
    Szép új világ!?????????,,
    No ha ez így bekövetkezne akkor Orbán még kettőezer-ötvenben is nyugodtan 2/3-dal üldögélhetne a parlamentben!”
  • 48. igazszó 2010. június 03. 09:10
    „Ha belegondolunk, van is benne igazság, hogy sokan vannak! Micsoda magas lovon ülnek egyes köztisztviselők,és milyen korruptak, akár a főnökeik! Milyen lekezelően,megalázóan tudnak bánni a perifériára, mély szegénységbe került,de náluk ezerszer tiszteségesebb emberekkel! LEHET RITKITANI, DE CSÁKÁNNYAL, aztán sorba állni Győrváros felfuvalkodott nagyságáihoz a Szociális és N É P J Ó L É T I Osztályára, megalázásért segítség helyett!

    Azok a győri kisasszonyok, köztisztviselők, akik munkaidő alatt a turkálóba,városba a boltokba, sétálgatva, tudnak válogatni órákig, "jól megfizetett munkájukért"azoknak még talán nyugdíjuk is lehet! TALÁN EGYSZER MEGFORDULMÁR AZ ÉLET, A SORS KEREKE!”
  • 47. fortuna54 2010. június 03. 07:04
    „Elemér te osztán jolmegaszondod.”
  • 46. piteam 2010. június 03. 05:38
    „A Természettel nem lehet szembeszállni, mert a következményeit láthatod !”
  • 45. nasi12 2010. június 02. 22:27
    „A történet nagyon is érthető.
    Az első Fidesz kormányzásnál, a régi szisztéma (Kádárista éra) alatt kiképzett és totálisan baloldali tisztviselők, nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy bukta lett a vége.
    Egyszerűen nem jutottak le az üzenetek, és az intézkedések, az akkor még lelkes lakossághoz, mert a Fidesz kormány, és a lakosság között, ott volt egy sumák maszlag (az ellenérdekű tisztviselők) akik elszabotálták az intézkedéseket.
    Ezt most a Fidesz, okulva a múltból, már az első intézkedések között megszünteti.
    Csak a politikának van gondja ezzel!
    Azok, akik 8 év alatt, kirabolták az országot, (az MSZP) most elveszítik a titkos hivatalnoki pártkatonáikat, így megszűnik az-az utóvédhadsereg, amelyik eddig elsikált minden disznóságukat.
    Megszűnik az a hivatali bázis, amelyik vissza tudná őket umbuldázni a hatalomba.
    Na ez itt a gond, ráléptek végre a macska farkára!

    A másik gond, a fapados ügyintézők esete.
    Azt a munkát, amelyet egy jól felkészült, profi szakember 1 db. korszerű PC-vel, profi programmal is el tudna végezni, azt jelenleg kb. 10 dolgozó végzi, félmanuálisan.
    Én már 10 éve mondogattam néhányuknak, hogy nyelvtanulás, meg ECDL tanfolyam nem ártana, de pökhendien mindig azt válaszolták, majd ha az kell nekik, hát elküldenek tanfolyamra.
    Most elküldik, de hát nem tanfolyamra, és meghirdetik (versenyeztetik) majd az állását, és felvesznek 1db az-az egy darab talpraesett informatikához, adatbáziskezeléshez, stb-hez értő szakembert, aki az ügyintézést két nap alatt betanulja, aztán a legkorszerűbb módon PC-re átteszi, és kiderül majd, sokkal gördülékenyebb lesz minden, és lazán elvégzi a melót, 10 ember helyett egymaga.
    A megtakarítás országos szinten jelentős lesz, de ennél nagyobb haszna az lesz, hogy kibillentik a védettségből a régi álcázott pártkatonákat, és csak profi szakemberek intézhetik majd ezentúl ügyeinket.
    - - - -
    Ha az adók nem csökkennek azonnal, de azt mondják, hogy az adóbevallásod, ezentúl elfér majd egy söralátéten, akkor valóban nem kell annyi léhűtő.
    Annak, akinek eddig elvonták adóval a gázsija felét, de azt legalább 30 fajta trükkös módon lehetett csak kiszámítani, most majd azt mondják, hogy nem lesz más teendőd, csak fizesd be a gázsid felét, és majd a hatóságok szétosszák egymás között, ehhez tényleg nem kell mérlegképes könyvelőnek lenni ezentúl, és egy fontos lépést máris megtettek.
    - - - -
    Ne feledjük, a kétharmad, az 2/3-ad!
    Elszámoltatni, és söpörni kell, de azonnal!
    Nincs idő szerénykedni, udvariaskodni, mert ha a sáskák beerősödnek és visszatérnek, elviszik a maradékot is.
    Neki kell menni a maszlagnak, de azonnal!
    A többség tetteket vár, és azonnal.
    Azonnal jelentkezik majd a hatása, ha a támogatások oda jutnak ahova szánják, és többé nem lehet majd megcsapolni azokat.”
  • 44. Goldmund 2010. június 02. 21:47
    „Agent!

    Létszámleépítés címén eddig is el lehetett küldeni a köztisztviselőket. Igaz, átszervezés címén nem. Kisebb államot, kevesebb köztisztviselőt az eddigi Kjt. alapján is lehetne csinálni.
    Az, hogy most lényegesen lazítottak az elküldés feltételén, ez csakis a politikai tisztogatást szolgálhatja. Ezentúl nemcsak a felső vezetők, hanem a legutolsó ügyintéző is kormánypárti kell, hogy legyen. Ez pedig a magánszférában nem merül fel, itt a nagy különbség. Mondom ezt úgy, hogy jobboldali érzelmű (bár nem Fidesz-szimpatizáns) vagyok magam is.

    Amit a lélektelen ügyintézésről írtál: azzal egyetértek, hogy kellenek a visszacsatolások. Helyes, ha az ügyfél elégedettsége/elégedetlensége valamilyen módon megjelenik az illető minősítésében, fizetésében, súlyosabb esetben elküldésében (alkalmatlanság címen lehet, de ez tényleg nemigen fordul elő). De itt, ebben a törvényben nem erről van szó, és nem ez ellen háborognak a szakszervezetek.

    Más: Írod, hogy a versenyszférában kipróbálhatják magukat. Nos, a versenyszférában valamivel mgasabbak a követelmények, több a túlóra, több rugalmasságot várnak a munkavállalótól, de a fizetések is magasabbak. Én azt mondom: egy hasonló képzettségű, versenyszférában, második vonalbeli cégnél dolgozó ember fizetésének 80%-át tartanám reálisnak a közszférában. Végzettségem miatt én a mérnöki fizetésekhez szoktam viszonyítani. Nos, általában e körül, de inkább ez alatt mozog a bérem, és hangsúlyozom, nem az AUDI fizetéseihez viszonyítok! Jogászoknál egyenesen nevetséges lenne az ügyvédi jövedelmekkel összehasonlítani az itteniek pénzét. Tessék tudomásul venni: a jó munkaerőt meg kell fizetni. Ha alacsonyak a fizetések, sok esetben tényleg a maradékelv alapján fognak odakerülni az emberek, és ezt az ügyfelek is megérzik. (Megj.: Ugyanezt mondanám a tanárokat, orvosokat kritizálóknak is.)”
  • 43. mecsoka 2010. június 02. 21:45
    „Szép új világ! Mi ez ha nem diktatúra? Ha ezt megtehetik, utána már bármit megtehetnek velem, veletek, akárkivel!”
  • 42. kvantum 2010. június 02. 21:44
    „elemér téged maximum az elmegyógyintézetbe engednek be soron kívül...”
  • 41. elemér 2010. június 02. 21:30
    „37. hozzászólás Agent
    Korrupció az mindenhol van. Nem Mo.-n találták fel a spanyolviaszt. NYC-ben például nem kell sorbaállnod, csak elöremész és ott megkérdezik foglaltál e helyet és mi a neved. Yes, my name is Alexander Hamilton. Soronkivül beengednek.;))”
  • 40. Fürgeszarvas 2010. június 02. 21:20
    „39. Patriot 2010.06.02. 21:09 : Ne aggódj haver ! A tiétek is rövidesen le fog járni ! Egyébként pedig az elvtársakat a Fidesz vezető testületeiben és a kormányban találod meg , nem pedig a kommentelők között !”
  • 39. Patriot 2010. június 02. 21:09
    „Szarvas elvtárs, azért szoktasd magad a gondolathoz, hogy a magtokfajtájának az ideje lejárt.
    Konyec Elvtársak!”
  • 38. elemér 2010. június 02. 20:49
    „Én ezt nem igy csinálom. Kérem én itt nemvagyok jártas, Amerikábol jöttem és csusztatom a borritékot. Nekem ez a procedura müxik.;))”
  • 37. Agent 2010. június 02. 20:30
    „36, tény, hogy amikor odavágják az embernek, hogy ne is számítson az ügyre megszabott maximális időtartam előtti eredményre, akkor kellene csúsztatni a borítékot, vagy odaadni az ajándékokat, én nem támogattam a korrupciót, kivártam a soromat és levontam a következtetést (pl. hogy egy házat elég felépíteni egy életben:):)”
56 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orbán első számú helyettese Semjén

Június 1-jei hatállyal kijelölte Orbán Viktor két miniszterelnök-helyettesét, a kormányfő… Tovább olvasom