Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 23°C Még több cikk.

Így látták ők

Csank János: – Sok problémánk volt a meccs előtt és ez sajnos a pályán is folytatódott. A küzdőszellemmel nem volt gond. Az egyenlítésünk után egy percen belül kaptunk egy gólt és ez döntőnek bizonyult. Mindezek után a csapat már csak erre volt képes. Jó meccs volt és pozitívum az is, hogy néhány fiatal játékos élesben bizonyíthatott.

Mészöly Géza: – Úgy érzem, hogy megérdemelten győztünk, gratulálok a csapatnak. Minden játékosom megérdemli a dicséretet, hiszen nagy nyomás alatt is öt gólt tudtak szerezni. Sokat segített a közönségünk biztatása.
Mátyus János: – Nagyon el vagyok keseredve, nehéz szakmailag értékelnem a meccset. Csalódottságot érzek, hiszen nem ezt vártam. Sajnos olyan gólokat kapunk, amelyeket az első osztályban nem lenne szabad. A tizenegyes jogos volt, elértem Rajczi lábát.
Szabó Zsolt: – Nagyon rosszkor kaptuk a harmadik gólt és ez fordulópontnak bizonyult. A saját találatomnak természetesen örülök, de boldogabb lennék, ha nem lettem volna eredményes és úgy győzünk.
Vincze Ottó: – Minden körülmény adva volt ahhoz, hogy jó meccset játsszunk az Újpest ellen. Remek volt a hangulat, igaz, a vendégszurkolók voltak többen. Megint rosszul indult a meccs, korán kaptunk egy gólt. Ekkor úgy éreztem, hogy egy kicsit elment a csapat önbizalma. Később sikerült egyenlítenünk, de sajnos rögtön kaptunk egy gólt, ami után már szétesett a játékunk.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nincs mit tenni nyárfapihe ellen?

Tovább olvasom