Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 5°C | 13°C Még több cikk.

így látták ők

Dario Bonetti: – A kitűnő és nagyon nagy iramú első félidő után a második játékrészben úgy érzem, kicsit elfáradtunk a saját magunk által diktált tempótól. De a szünet után is voltak lehetőségeink, azért nagyon kellett kapusunk néhány bravúrja.

Prukner László: – A mérkőzés első felében a biztonságra próbáltuk helyezni a hangsúlyt, ám két pontrúgás után óriási egyéni hibákból gólokat kaptunk, ami megfogta csapatomat. Szünet után cseréket követően támadóbb szellemben futballoztunk. Ekkor gyakorlatilag csak egy csapat volt a pályán, de ahogy az első félidőben hátul, úgy szünet után elöl hibáztunk, a Sopron pedig nagyon sokat köszönhetett ezen a mérkőzésen kapusának, Rabóczki Balázsnak.
Horváth András előbb lőtt egy hatalmas kapufát, majd fejelt egy pazar gólt: – Örülök, hogy megint sikerült góllal hozzájárulni az újabb sikerhez. Ez volt az első fejes gólom az élvonalban.
Bagoly Gábor csatárokat megszégyenítő gyors reagálás, s bátor bevetődés után talált be, de a végén megsérült: – Demjén Gabi a rövid oldalon kapura csúsztatott egy szögletet, a kapus kiütötte, én pedig jókor voltam jó helyen. Többen kérdezték, nem féltem-e, hogy fejbe rúgnak, de ha az ember érzi, hogy gólt lőhet, ilyesmi meg sem fordul a fejében. A lecserélésem előtt Oláh belekönyökölt a combomba, amely bevérzett, nem tudtam folytatni. A végén Rabóczki Balázs megmutatta, miért jó kapus, hozta azt, amiért őt hozta a klub, a bravúrokat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kővel hajították be Tőkés László ablakát

Tenyér nagyságú betondarabbal betörték Tőkés László királyhágómelléki református püspök… Tovább olvasom