Kisalföld logö

2018. 07. 19. csütörtök - Emília 18°C | 27°C Még több cikk.

így látták ők

Pintér Attila: – Játékosaink mindent megtettek, hogy ponttal utazzunk haza. Úgy érzem, Waltner találata szabályos volt, viszont nem volt jogos a támadó kiállítása. Ezek döntően befolyásolták a mérkőzés végeredményének kialakulását.

Vincze Ottó: – Az eredménnyel természetesen elégedett vagyok, viszont játékban lehettünk volna jobbak. El kell ismerni, a Vasas néha fölényben játszott, viszont küzdöttünk és az utolsó pillanatig hajtottunk, hogy megszerezzük a győzelmet.
Lajtos Dávid, aki először mutatkozott be tétmérkőzésen az ETO felnőttcsapatában: – A gól előtt éreztem, hogy ütemet nyertem a Vasas védőjátékosával szemben, s volt egy pillanat, amikor kapura húzhattam volna, de mivel láttam, hogy csapattársam jobb helyzetben van, inkább a beadás mellett döntöttem. Egyáltalán nem izgultam, igaz, lehettek volna sokkal higgadtabb megoldásaim is a mérkőzés során.
Mátyus János: – Nem futballoztunk kifejezetten jól, de talán kívülről is látszott, nagyon akartuk ezt a sikert. Boldog vagyok. Nehéz mérkőzés volt, de végig bíztam benne, hogy nyerhetünk, ezért is mentem előre a támadásainknál. Ha kellett volna, akár még tovább is küzdöttünk volna a győzelmért.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Köztisztviselők báloztak

Tizenegyedik alkalommal báloztak a hétvégén a megye földhivatali dolgozói. A hangulatot operett-… Tovább olvasom