Kisalföld logö

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -8°C | -1°C Még több cikk.

Így látják a pártok a pedagógusok tervezett béremelését

Az LMP szerint a pedagógusok bére az emelés után is csupán a 2010-es jövedelmek reálértékének megfelelő lesz.
Az LMP szerint a pedagógusok bére az emelés után is csupán a 2010-es jövedelmek reálértékének megfelelő lesz.

Erről Osztolykán Ágnes, az Országgyűlés oktatási, tudományos és kutatási bizottságának LMP-s alelnöke beszélt hétfői sajtótájékoztatóján, azt megelőzően, hogy a Ház a pedagógus-béremelés kiterjesztéséről tárgyal rendkívüli ülésén.

Az ellenzéki politikus kifogásolta, hogy a köznevelési törvény eheti módosítása után is számos, az oktatásban dolgozó szakember nem részesül béremelésben, a többi közt a pedagógiai asszisztensek vagy az iskolapszichológusok.

Bírálta azt is, hogy az életpályamodell minősítésre vonatkozó elemeit rendeletben fogja szabályozni a kormányzat, kihagyva abból a szakértőket és az oktatáspolitikusokat.

Az Együtt-PM választási szövetség szerint a pedagógusok tervezett béremelése csak a fele a kormány által 2011-ben törvénybe foglalt mértéknek, így annak hatására lényegében csökkennek a pedagógusok fizetései.

Karácsony Gergely hétfői sajtótájékoztatóján kiemelte: az infláció, a cafeteria-rendszer megszüntetése, a növekvő óraszámok, a túlóradíjak eltörlése és a pótlékok megnyirbálása miatt a csökkentett mértékű béremeléssel sem éri majd el a pedagógusok fizetése a 2010-es reálbérüket.

Hangsúlyozta ugyanakkor: "mivel ez a kevés is valami", ezért a PM színeiben politizáló országgyűlési képviselők nem fognak nemmel szavazni a javaslatra.

Az MSZP támogatja a pedagógusok béremeléséről szóló javaslatot, azonban a köznevelési törvény módosítására benyújtott előterjesztés "minden más tekintetben összecsapott, következetlen és pontatlan" - jelentette ki Hiller István hétfői sajtótájékoztatóján.

A szocialista politikus, volt oktatási miniszter szerint a kormány nem tudja betartani a 2011-ben törvénybe is foglalt ígéretét. Emlékeztetett arra, hogy az oktatási kormányzat nehezebb munkakörülményeket és nagyobb terheket ígért a pedagógus szakmának, cserébe pedig ennek megfelelő mértékű béremelést. Ehhez képest a jelenlegi tervezet szerint a terhek növekedése 100 százalékban megvalósul, a béremelés azonban csak 60 százalékban - értékelte.

Hiller István kiemelte: az Országgyűlés által hétfőn tárgyalandó javaslat szakmai, oktatási része "csapnivaló", ezért az MSZP módosító javaslatokkal próbál meg javítani a szövegen a keddi zárószavazás előtt. Hozzátette: pártja nem utasítja el a javaslatot a béremelés miatt, de a támogatásuk vagy a tartózkodásuk a módosító indítványaik kormánypárti fogadtatásától függ.

A Jobbik szerint azért kell rendkívüli parlamenti ülésen módosítani a köznevelési törvényt, mert a kormány nem tudja teljesíteni a 2011-ben törvényben rögzített béremelés mértékét és csökkenteni kell azon. Erről Dúró Dóra, az ellenzéki párt szakpolitikusa beszélt hétfői sajtótájékoztatóján.

Kiemelte: a csökkenő béremelés mellett növekednek a pedagógusok munkaterhei, számos pótlék megszűnik, eltörlik a túlóradíjakat és a helyettesítésekért sem kapnak majd annyi juttatást a pedagógusok.
Volner János, a Jobbik frakcióvezető-helyettese a sajtótájékoztatón ismertette frakciója korábbi javaslatait a közszféra átfogó béremelésével kapcsolatban és arra bíztatta a kormányt, hogy ne csak a pedagógusok, hanem az egész szféra béreit emelje meg.

Olvasóink írták

  • 1. pozdorja 2013. augusztus 26. 14:19
    „Nem kellene erről megkérdezni a pedagógusokat, ők hogy látják?
    Szerintem...
    Ne haragudjatok, de nem tudom komolyan venni azok véleményét, akik milliós havi fizetéssel ücsörögnek a parlamentben és szerintük mindenki annyit ér amennyi pénze van, egyébként is meg lehet élni tisztességesen 42 ezer forintból is havonta.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Használt sütőolaj: kevesen viszik átvevőhelyre, inkább kidobják

Az emberek általában tisztában vannak vele, hogy a használt sütőolaj veszélyes hulladék, a… Tovább olvasom