Kisalföld logö

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 11°C | 21°C Még több cikk.

Ifjúsági nap Enesén

Március 10-én ifjúsági napot tartottunk az iskolában. Helyi vállalkozókat látogattunk meg. Először a pékségbe mentünk, ahol Jani bácsi és Kati néni sok szeretettel vártak minket. Mindenki pizzát és pogácsát kapott. Megtudtuk, hogy nem is olyan egyszerq a lisztből kenyeret, kiflit, zsemlét, kalácsot sütni. A dagasztógéptől kezdve kísértük végig a finomságok útját a kemencéig. A legfinomabb a leveles tésztából készült lekváros és mákos süti lett, amit együtt sütöttünk. Örültünk, hogy láthattunk egy igazi pékséget, ahol ilyen kedves fogadtatásban volt részünk. Ezután kettévált utunk, a fiúk Zsolti bácsi nehézgépeit nézhették meg. Még bele is ülhettek a darus markolóba. Elcsodálkoztunk a gépek hatalmas erején. A kislányok Anikó néni kozmetikájában hasznos tanácsokat kaptak a helyes bőrápolásról. Nagyon érdekes volt a sok jó illatú krémet megszagolni. Aki ki tudta találni az illatukról, hogy miből készülhettek, ajándékot is kapott. A pedikqrös néni beszélt nekünk a körömápolásról is. E hasznos délután végén – tele hassal – nagyon sokan döntöttük el, hogy mi lesz a foglalkozásunk, ha nagyok leszünk. A fiúk nehézgépkezelők vagy pékek, a lányok kozmetikusok vagy manikqrösök lesznek. Az enesei alsós gyerekek és a tanító nénik nevében köszönjük Gősi Jánoséknak, Némethné Kránitz Anikónak és Csonka Zsoltnak ezt a kellemes délelőttöt.

3. osztályos tanulók

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Negyvenöt éve fújnak

Jubileumi koncertre készül a soproni Juventus Koncert Fúvószenekar. Az úttörőzenekarból… Tovább olvasom